ZETApress

hírportál

Remény és megújulás

A húsvét többek között az újjászületés ünnepe is. A Bethesda Gyermekkórháznak első magyar gyermekgyógyító intézményként az is célja, hogy erőt és reményt adjon a járványban kimerült betegeknek, hozzátartozóknak, egészségügyi dolgozóknak.

Így a napi gyógyító munka mellett egy tánckihívással, és az ahhoz készült aktuális mondanivalóval kívánnak erőt és reményt adni szülőknek, gyerekeknek, mindenkinek – tudatta Nagy Ákos, VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda. Fotóink és videónk Kaltenecker Kristóf felvételei.

A harmadik hullám tetőfokán csatlakozott a Bethesda Gyermekkórház a világszerte futótűzként terjedő Jerusalema tánckihíváshoz. Céljuk, hogy erőt és reményt adjanak a járványban kimerült egészségügyi dolgozóknak, a gyászolóknak, a bezártságtól szenvedő szülőknek, gyerekeknek. A kórház száznyi dolgozóját megmozgató videóval kívánnak reményteli húsvétot mindenkinek.

A tánckihívás 2020 őszén indult a dél-afrikai DJ Master KG és Nomcedo: Jerusalema című dalával, melyhez világszerte tömegek csatlakoztak. Magánszemélyek, tánccsoportok, kórházak, rendőrök, tűzoltók, papok táncolják ugyanazt a koreográfiát, annak szimbólumaként, hogy a járványt csak közösen győzhetjük le. Az izolációval szemben a tánc közösséget, kapcsolódást fejez ki, még ha maszkban, távolságtartással is történik.

Első magyar gyermekgyógyító intézményként a Bethesda Gyermekkórház húsvéti üzenetként vállalta a szolidaritás ezen módját, ahogy a videóban is megfogalmazzák: Érted táncolunk. Téged gyógyítunk. Neked küldjük a reményt. Neked, aki a frontvonalon küzdesz… Neked, aki gyermeket nevelsz… Neked, aki kimerülésig elfáradtál… Neked, aki már nem tudsz mosolyogni… Neked, aki gyászolsz… Neked, akit maga alá temet a harmadik hullám. Magunknak, mert csak együtt tudjuk túlélni a járványt!

A Bethesda folyamatosan keresi, hogyan segítheti a járvány leküzdését. Számos bezárt gyermekosztály betegeinek ellátását vállalták fel, gyermekgyógyász kollégákat küldenek segíteni a COVID miatt szakemberhiányban szenvedő más kórházaknak, és több mint 20 önkéntes orvosuk, ápolójuk vállalta önként a más kórházak COVID osztályain történő több hónapos szolgálatot. A felnőtt lakosság tömegoltásában is egyre nagyobb részt vállalnak, húsvétkor több mint 3000 embert oltanak be. Sokan teljesítőképességük határán vannak, s ezért is különösen szimbolikus ez a tánc, ami, ha csak rövid időre, de mindenkinek mosolyt, reményt csalt az arcára – emelte ki dr. Velkey György főigazgató-főorvos.

A tánckihívásban nemcsak a dolgozók vettek részt, hanem egy kórházban fekvő kis betegük is csatlakozott, aki kerekesszékben, lebénulva érkezett hónapokkal ezelőtt, de a hosszú rehabilitációt követően már gurulós járássegítővel kapcsolódott be a koreográfiába.

Szóljon hozzá!