ZETApress

hírportál

Szódát otthon!

Otthon készített frissítőkkel csökkenthető a fertőzésveszély. A Víz Világnapján is a műanyagszennyezés megállítása közös ügyünk. Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapjának, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet e kiemelten fontos természeti kincs megőrzésére.

Hazánkban a csapvíz a lehető leggyakrabban ellenőrzött élelmiszer, ami most kulcsfontosságú lehet a koronavírus elleni védekezésben. A harmadik hullám alatt ugyanis az otthonmaradással lehet a legjobban elkerülni a fertőzésveszélyt, ezt a cél pedig kiemelten támogatja az otthon elkészíthető szóda – hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.

Bár a Föld felszínének 71%-át víz borítja, ennek csak 2,5%-a édesvíz, ami jól mutatja, hogy mennyire fontos megőrizni élővizeink tisztaságát. – A globális PET-palack szennyezéssel kapcsolatban gyakran kerülnek szóba az óceánok, ahol óriási szemétszigetek alakulnak ki belőlük. A probléma sokak számára távolinak tűnhet, holott a PET-palackok nagy része a patakok, folyók közvetítésével kerül a tengerekbe, onnan pedig az óceánokba – hívta fel a figyelmet a SodaStream termékmenedzsere.

Becslések szerint minden évben 9,65 millió tonna műanyag szemét kerül az óceánokba a szárazföldek belsejéből, az édesvízi folyók közvetítésével. Emellett csak tavaly 13,1 millió tonnányi PET-palackot gyártottak a világon. Ez azért aggodalomra ad okot, mert korábban az ENSZ azt a célt tűzte ki célul, hogy 2030-ra mindenki számára biztosított legyen az ivóvízhez való hozzáférés, éppen ezért világszerte javítani kell a vízminőséget a szennyezés csökkentésével. – Az édesvizekbe és óceánokba kerülő mikroműanyagokat a halak és más vízi élőlények is elfogyasztják. A halászattal így az eldobott műanyagok előbb-utóbb visszakerülnek a háztartások asztalaira – emelte ki Széll-Szőke Krisztina.

A SodaStream szódavíz készítő készülékeivel gyorsan és egyszerűen készíthető otthon szénsavas víz. Ezáltal feleslegessé teszik a bolti cipekedést és a készletek felhalmozását. Ráadásul egyetlen szénsavasító palackkal 2500 PET-palacktól óvhatjuk meg a bolygónkat, magyarán ennyit le sem kell gyártani.

A SodaStream

A SodaStream a világ első számú otthoni szénsavasító készülék gyártó márkája (mennyiség tekintetében), amelyet a PepsiCo 3,2 milliárd dollárért vásárolt meg. A SodaStream lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy másodpercek alatt könnyen átalakítsák a hagyományos csapvizet szódává vagy ízesített üdítőitallá. Becslések szerint 2019-ben a SodaStream felhasználók kétmilliárd liter szódát készítettek készülékeik segítségével és összesen ötmilliárd PET-palacktól óvták meg a Földet. Így közvetve a műanyagpalackok gyártásával és szállításával járó környezetterheléstől is megkímélték bolygónkat.

A SodaStream szénsavasító berendezéseivel 45 országban van jelen, a termékek több mint 90 ezer kiskereskedelmi üzletben állnak rendelkezésre 45 országban, gépeit 22 millió háztartásban használják rendszeresen. A SodaStream gépek magyarországi forgalmazását 2008-ban kezdték meg a viszonteladói hálózat kiépítésével, amelynek köszönhetően jelenleg közel 450 boltban érhetőek el a termékek, és az üzletek száma folyamatosan bővül.

Szóljon hozzá!