ZETApress

hírportál

Gyógyítás vagy börtön?

Hallani sem akarnak többé pszichiáterekről azok a fiatalok, akiket kényszerrel kezeltek pszichiátriai osztályokon – derült ki egy friss tanulmányból. Jó kérdés, hogy vajon hogyan tekinthető gyógyításnak az, amitől hanyatt-homlok menekülnek az emberek, akik megtapasztalták. – Csak oda ne kelljen visszamennem többé! – fohászkodnak az érintettek.

Egy márciusban publikált amerikai tanulmány a kényszer-kezelések negatív hatásait dokumentálta a mentális problémákkal küzdő fiatalok körében. A Dél-floridai Egyetem kutatói úgy találták, hogy az akaratuk ellenére kezelt mentális egészségügyi páciensek a kezelést büntetésként élték meg, és elvesztették a bizalmukat a pszichiátriában.

A kutatók mélyreható interjúkat készítettek 40 fiatal személlyel (16-27 évesek), akik legalább egyszer éltek át pszichiátriai kényszerkezelést. A megkérdezettek 70%-a számolt be arról, hogy megrendült a bizalma és az együttműködésre való hajlandósága a mentális egészségügyi dolgozókkal szemben.

Egy alkalom a kórházi kényszer-kezelésből elég volt nekem ahhoz, hogy bármiféle segítséget kizárjak terapeuta jellegű alakoktól, iskolai dolgozóktól vagy a szüleimtől, mert annyira félek, hogy ismét visszakerülök arra a helyre. Rémálmaim is voltak emiatt. Tehát emiatt csak még jobban bezárkóztam, és távol tartom magamtól a segítségüket ahelyett, hogy kinyúlnék érte és elfogadnám – mondta a megkérdezettek egyike. A beszámolók szerint a kényszer-kezelések alatt a fiatalok sokkalta inkább embertelen és büntetés jellegű, mintsem gondoskodó bánásmódot tapasztaltak, amik messze alulmúlták az elvárásaikat.

Mivel a Dél-floridai Egyetem csak az Egyesült Államokból kérdezett meg pácienseket, nyugodt szívvel legyinthetnénk az egészre, ám a kényszer-kezeléseket illetően sajnos hazánkban sem tekinthetjük jobbnak a helyzetet: itthon is sokan büntetésként és lelki traumaként jellemezték a rájuk kényszerített pszichiátriai kezelést. Egy Magyarországon immár 25 éve működő jogvédő szervezetet számtalan kényszer-beszállítással és kényszer-kezeléssel kapcsolatos esettel kerestek fel sértettek az elmúlt évtizedek során. Bár a hivatalos álláspont szerint ezek a személyek egészségügyi kezelésben részesültek, az alapítványt mégis sértettként keresték fel: az embertelen bánásmód, amit a pszichiátriákon átéltek, nem is állhatott volna messzebb a segítségtől vagy a gyógyítástól. Az Ombudsman, vagyis az Alapvető Jogok Biztosa is számos jelentésében tárt már fel hasonló atrocitásokat a hazai pszichiátriákon az elmúlt években.

Különösen elrettentő tény, hogy hazánkban az öngyilkosságot megkísérelt emberek a szakmai irányelvek szerint ugyanezen borzalmakat felvonultató heteknek néznek elébe: bár kétségkívül lelki válságban szenvednek, mégis kényszer-intézkedések, ágyhoz kötözés, kényszer-gyógyszerezés és szabadságmegvonás várja őket. Kiválóan szemlélteti ezt a helyzetet az a tanulmány, amit egy szociológusnő írt korábban a kényszer-kezelését követően. – Az ápolók amúgy korlátlan hatalommal rendelkező, élet-halál urai, öblös torokhangon ordítoznak, zsidóznak, káromkodnak, valódi smasszerként viselkednek annak tudatában, hogy bármit megtehetnek, hiszen ők maguk is áldozatok. Hivatásuk áldozatai – írta le a hölgy a kórházi dolgozókkal kapcsolatos saját élményeit.

Nagyon is itt lenne az ideje megreformálni ezt a területet, mert jelenleg úgy tűnik, roppant kevés köze van a tényleges gyógyításhoz, a büntetés-végrehajtásra viszont kísértetiesen hasonlít! – kéri az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány.

Szóljon hozzá!