ZETApress

hírportál

Drága szívbetegek

Továbbra is a legköltségesebb betegségek között vannak a szívproblémák. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján hazánkban a halálozások felét a keringési rendszer betegségei okozzák, kétszer annyit, mint a daganatos megbetegedések – tudatták sajtósaik.

A kardiovaszkuláris betegségek ellátása 2019-ben több mint 207 milliárd forinttal terhelte az Egészségbiztosítási Alapot, ezzel összesen a források 17%-át fordították a finanszírozásukra. A Szívelégtelenség Hete alkalmából fontos felhívni a figyelmet a kardiovaszkuláris megbetegedések számának utóbbi években tapasztalható növekedésére, valamint a megelőzésükre és kezelésükre.

A szívelégtelenség a fejlett országokban az egyik leggyakrabban előforduló betegség, átlagosan a lakosság 2-2,5%-át érinti, ami a nyolcvanéves korosztálynak akár a 10%-át is kiteheti. Hazánkban az elmúlt években csaknem megduplázódott a betegek száma, körülbelül 200 – 250 ezer ember szenved szívelégtelenségben Magyarországon – közülük pedig legalább 70 ezren szorulnának folyamatos, szigorúan kontrollált ellátásra és gondozásra.

Mit tehetünk a betegség kialakulásának megelőzése érdekében?

A szívünket érintő betegségekre oda kell figyelni, megfelelő karbantartás nélkül hamar súlyosbodhatnak, ezért a megelőzés érdekében időről-időre rutinszerűen vizsgáltassuk ki szívünket akkor is, ha nem észlelünk magunkon tüneteket. A szívet érintő egyik leggyakoribb betegség, a szívelégtelenség, mely során a szív pumpa funkciója gyengül, így kevesebb vért tud eljuttatni a szervek felé. Jellemző tünetei:

csökkent fizikai aktivitás
kisebb terhelésnél is rögtön jelentkező fáradtság, gyengeség érzése
étvágytalanság
hirtelen hízás
erős szívdobogás érzése
nyugalomban is jelentkező légszomj
szabálytalan szívverés
nem múló köhögés

Szintén nagyon fontos a szívelégtelenség kialakulásához vezető betegségek megelőzése vagy ha már nem előzhetjük meg, megfelelő gondozása, a szövődmények elkerülése érdekében. A leggyakoribb betegségek, melyek szövődményeként a későbbiekben jelentkezhet szívelégtelenség, a már meglévő szív- és érrendszeri problémák, ha a betegnek már korábban volt szívinfarktusa, a magas vérnyomás, illetve a cukorbetegség. A legtöbb cukorbeteg kardiovaszkuláris szövődmények miatt veszti életét, mivel a cukorbetegség a szívelégtelenség előfordulási esélyét 2-6-szorosára emeli.4 A kettes típusú cukorbetegség tünetei gyakran évekig nem jelentkeznek így, már csak komolyabb problémák jelentkezésekor derül ki a betegség, de gyakori vizelési inger, fogyás állandó éhségérzet ellenére, állandó szomjúságérzet, szájszárazság, fáradékonyság fennállásakor érdemes inzulinrezisztencia vizsgálatot elvégeztetni.

A betegség kialakulása továbbá összefügghet a helytelen életvitellel:

egészségtelen táplálkozással (kevés zöldség és gyümölcs fogyasztása, zsíros ételek és cukorban gazdag italok gyakori fogyasztása)

mozgásszegény életmóddal, az elhízással – az elhízás elkerülése érdekében igyekezzünk minél gyakrabban sétálni, ha tehetjük, heti egyszer-kétszer járjunk el futni vagy végezzünk otthon is könnyedén kivitelezhető kardió gyakorlatokat, melyekből manapság számtalan található az interneten.

a szocioökonómiai viszonyokkal, mint a krónikus stressz, a szociális izoláció, a szorongás vagy a depresszió. Sajnos, ezen negatív behatások a járvány miatt kialakult helyzetben egyre gyakrabban fordulnak elő. Hogy megelőzzük kialakulásukat, szervezzünk közös videóhívást barátainkkal és családtagjainkkal, próbáljuk minél szorosabb kapcsolatot tartani szeretteinkkel a körülményekhez mérten.

amennyiben az illető dohányzik, minél hamarabb fel kell hagyni ezzel a káros szenvedéllyel, mivel érszűkületet, vérellátási zavarokat és daganatos megbetegedéseket is okozhat.

Gyógyszeres kezelések

Minél több kockázati tényezőnek kitéve él valaki, annál nagyobb a keringési megbetegedések és cukorbetegség kialakulásának esélye, melyekből ha nem vigyázunk szívelégtelenség alakulhat ki. A csekélynek tartott, kezelésre nem szoruló panaszok esetén is fontos az elővigyázatosság, forduljunk orvoshoz, vizsgáltassuk ki apróságnak tűnő panaszunkat is! Ha azonban már fennáll a szívelégtelenség problémája nálunk vagy családunkban, igyekezzünk az életmódváltásra fektetni a hangsúlyt, illetve felkeresni orvosunkat, akivel beállíthatjuk a legmegfelelőbb gyógyszeres terápiát.

Szóljon hozzá!