ZETApress

hírportál

Kinek járjon vakcina?

Napok óta Hiesz György (DK-Momentum-MSZP) gyöngyösi polgármestert gyalázza a kormányoldal. Azt róják fel bűneként, hogy 3 héttel ezelőtt beoltatta magát és feleségét koronavírus ellen, holott az oltási terv szerint még egyikük sem kaphatta volna meg. Ellenségei még börtönbe is csukatnák hivatali visszaélés vádjával.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely is megszólalt ez ügyben. Senkinek sincs joga másokat megelőzve vakcinához jutni! – mondta a kancelláriaminiszter, s válasza összecsengett Orbán Viktor szavaival. Az 57 éves kormányfő ugyanis többször elmondta már, hogy türelmesen kivárja a sorát és megköveteli ezt pártja és kormánya tagjaitól is. Vajon miért?

Egy választott tisztségviselőnek – legyen az pártállástól függetlenül helyi vagy országos vezető -, kötelessége a választóit szolgálni, s ezt csak egészségesen teheti. Ha szívén viseli a rábízottak sorsát, kötelessége a saját egészsége megvédése! Ha ehhez oltásra van szüksége, legyen ő és családja az első akkor is, ha jóval fiatalabb az épp oltandó korosztálynál. Ha egy polgármester, egy önkormányzati vagy országgyűlési egyéni képviselő belehal a járványba, új választást kell kiírni a területen közpénzből. Ezt akarjuk?

Hiesz György szerint több helyi vállalkozót is beoltottak vele egy időben soron kívül. Ezek az emberek sokaknak adnak munkát a településen. Nem hiszem, hogy a helybeliek sajnálták volna a vakcinákat kenyéradó gazdáiktól. Másoknak meg mi köze hozzá? Állítólag több orvosfeleség is megkapta az oltást. Ha az asszony megbetegszik, a férje is karanténba kényszerül. Ki fog akkor gyógyítani? Erre nem gondolnak a hőbörgők?

Vannak egyenlők és egyenlőbben – mondták még a szocializmusban, ami az egyenlőtlenebbeknek azóta se tetszik. Eszükbe sem jut, hogy az egyenlőbbek megdolgoztak a többletért, s attól, hogy irigylik tőlük, még nem lesz nekik több. Attól hogy a szomszéd tehene is megdöglik, az övék nem fog feltámadni!

Több nyugdíjas orvos és szakdolgozó trükközik – olvashattuk különböző portálokon. Állítólag fiktív állásokat vállalnak csak azért, hogy soron kívül vakcinához jussanak. Ezt sem kellene tenniük, ha a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) kilobbizta volna, hogy nyugdíjas tagjaik az aktívokkal azonos elbírálásba essenek, s velük együtt már az első körben megkaphassák a vakcinát. Vagy aki megöregszik, már nekik sem számít?

Szóljon hozzá!