ZETApress

hírportál

Szűrővizsgálat mesterséges intelligenciával

Három éves a CT/MR Diagnosztikai Központ a XIII. kerületben. Elindult a tüdőrák-szűrő program úgynevezett tesztüzeme a három éve, 2017-ben megnyílt központban, és a szakmai tapasztalatok alapján egyértelműen kiemelkedő szerepet tölt be a kerületi lakók betegségének diagnosztizálásában – tudatta Ladányi Zsolt sajtó- és kommunikációs referens.

Dr. Pajor Péter radiológus főorvos, a Diagnosztikai Központ vezetője elmondta: A tüdőrák még mindig a vezető halálokok között van, és általában a dohányzással hozható összefüggésbe. Ezért is gondoltuk azt, hogy beemeljük a tüdőrák-szűrést is a CT-vizsgálatok körébe. Már az 1 centiméternél kisebb elváltozásokat is tudjuk így detektálni, vagyis jóval hatékonyabban mutatja ki ez a csúcstechnológiájú CT a tüdő elváltozásait a klasszikus tüdőszűrő vizsgálatokhoz képest. A daganat korai felismerésével pedig jelentősen javulnak a páciensek életesélyei.

A felvételek kiértékelését első körben – ez forradalmi újdonság – mesterséges intelligencia végzi, ám a végleges kiértékelést természetesen radiológus szakorvos. A CT/MR Diagnosztikai Központot a XIII. Kerületi Önkormányzat saját forrásból hozta létre, és ugyancsak az önkormányzat támogatásával az itt élők térítésmentesen vehetik igénybe ezt a magas minőségű egészségügyi szolgáltatást. Három év alatt az ingyenesen elvégzett vizsgálatok száma meghaladta a tízezret, ennek piaci értéke több mint 870 millió forint. A kivizsgálások várólistája jóval rövidebb az államilag finanszírozott lehetőségekkel összehasonlítva.

A XIII. Kerületi Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a kerület lakosságának magas színvonalú egészségügyi ellátására, valamint a prevenciós tevékenységre. A kerületiek egészségi állapotának elemzéséből kitűnik: jelentős számú a szív- és érrendszeri megbetegedés, magas a stroke kockázata, a rosszindulatú megbetegedések száma is növekszik. Mindezek diagnosztikájában – a korai felismerésben, a kockázatok kiszűrésében – alapvető fontosságú a CT és MR vizsgálatok igénybevétele.

A Diagnosztikai Központ megnyitását megelőző években a CT/MR vizsgálatok több mint 90%-át 13 egészségügyi intézményben végezték, míg a fennmaradó 10%-on közel 50 intézmény osztozott. A XIII. kerület ezt a helyzetet orvosolta azzal, hogy 2017-ben az önkormányzatok közül elsőként alakított ki CT/MR Diagnosztikai Központot, amely a kerületi lakosok számára rövid határidőn belül, térítésmentesen vehető igénybe. A berendezés telepítését a Radiológiai Szakmai Kollégium egyöntetűen támogatta, ugyanakkor a NEAK jogelődje, az OEP Többlet-kapacitás Befogadási Bizottsága több alkalommal is elutasította a kerület által benyújtott közfinanszírozási kérelmet a döntés indokolása nélkül. Ezért a beruházás mellett az üzemeltetést is az önkormányzat oldja meg.

A kivizsgálások várólistája az államilag finanszírozott lehetőségekkel összehasonlítva jóval rövidebb: CT esetében 2 héten, MR vizsgálatok esetében 3 héten belül lehet sorra kerülni; a kerület lakosságának nem szükséges a költséges magándiagnosztikai vizsgálatokat igénybe vennie. Az intézmény működésének három éve alatt összesen 2335 CT és 8419 MR vizsgálatot végeztek; összesített piaci értékük meghaladja a 870 millió forintot, ami térítésmentesen állt a lakosság rendelkezésére, és továbbra is ingyenes ez a szolgáltatás annak ellenére, hogy a NEAK továbbra sem finanszírozza a Diagnosztikai Központ működését.

A három év tapasztalatai alapján megállapítható: az önkormányzat közelebb hozta a lakossághoz a kivizsgálást, a megelőzést és ezzel a gyógyulás esélyét. A CT/MR képalkotó-minősége kiváló, a betegbiztonságot és a vizsgálatra érkezők komfortérzetét az intézmény teljes-körűen kielégíti.

Hamarosan új szolgáltatást biztosít a XIII. kerületben élők számára a Diagnosztikai Központ: már elindult a tüdőrák-szűrő program tesztüzeme. A vizsgálat célközönsége a 45-75 év közötti dohányzó páciensek, illetve azok, akik korábban dohányoztak. – A tüdőrák még mindig a vezető halálokok között van, és általában a dohányzással hozható összefüggésbe. A daganat korai felismerésével a páciens életesélyei jelentősen javulnak. A CT-szűrés az 1 centiméternél kisebb elváltozásokat is detektálja, vagyis jóval hatékonyabb a klasszikus tüdővizsgálatoknál. Másfelől rendkívül alacsony a sugárterhelése, a mellkas CT-nek csak a töredéke. A tüdőrák-szűrésnek ezt a csúcstechnológiáját az országban az elsők között vezeti be a XIII. Kerületi Önkormányzat, rajta kívül még csak néhány kórház használja ezt – mondta el dr. Pajor Péter radiológus főorvos, a Diagnosztikai Központ vezetője.

A felvételek kiértékelését első körben – ez forradalmi újdonság – mesterséges intelligencia végzi, ám a végleges kiértékelést már radiológus szakorvos. A szűrővizsgálatok az önkormányzat finanszírozásának köszönhetően ingyenesen vehetők igénybe – a háziorvosok javaslatára is.

Szóljon hozzá!