Egyre több a vesebeteg
Veséink védelmére hívták fel a mai Vese Világnapján a figyelmet, amelynek idei kiemelt témája a cukorbetegség, mint a vesebetegség egyik fő okozója. A világszerte egyre több embert érintő veseelégtelenség rendszeres szűréssel korai szakaszban felfedezhető, jól kezelhető ? tudatta a VM.komm.
Évente mintegy 6-7 százalékkal növekszik a vesebetegek száma, így napjainkban a veseelégtelenség népbetegségnek számít. Tényleges veszély, valamilyen fokú veseműködési zavar, vesekárosodás a világ legtöbb országában a lakosság mintegy 10 százalékát érinti, akiknek azonban sajnos igen nagy hányada nem is tud betegségéről.
A Nemzetközi Nephrologiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Szövetsége (IFKF) javaslatára, magyar kezdeményezésre 2006 óta minden évben március második csütörtökjén ? azaz idén épp ma ? tartják a Vese Világnapját. A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a krónikus vesebetegségre a megelőzés és korai felismerés érdekében, s ezáltal megakadályozni a súlyosabb veseelégtelenség kialakulását.
Krónikus vesebetegség számos ok miatt kialakulhat, közülük kiemelkedő gyakoriságú a cukorbetegség, a magasvérnyomás-betegség, valamint a kettő társulása. A veseelégtelenség hosszú ideig tünetmentesen alakul, a betegeknek nincs semmilyen panaszuk, ezért gyakran csak a végstádiumban derül fény a károsodásra, amikor már kevés lehetőség van a gyógyításra, s csak vesepóló-kezelés, leggyakrabban dialízis jön szóba. Hazánkban a tavalyi évben több mint tízezer beteg szorult dialízis-kezelésre.
Figyelembe véve a Magyarországon kétmilliót meghaladó hipertóniást és egymillióra becsült cukorbeteget, valamint ezen betegek magas szív-érrendszeri rizikóját, a megelőzés és korai kiszűrés népegészségügyi szempontból is óriási jelentőséggel bír. Évente milliók halnak meg a vesebetegség szövődményeként kialakuló szív-érrendszeri betegségekben, noha a kezdődő vesebetegség a rendszeres éves laborvizsgálatok során kiszűrhető.
A korai, még tünetmentes szakaszban felfedezett veseelégtelenség kezelésére ma már számos korszerű terápia áll rendelkezésre. A megelőzésben és a korai felismerésben kiemelkedő jelentősége van a háziorvosok ez irányú rendszeres szűrővizsgálatainak, megelőző és gyógyító tevékenységének, valamint a vesegyógyászati szakellátásnak és gondozásnak.
A B. Braun dialízis-hálózatában közel 2500, ebből a budapesti központunkban jelenleg 176 beteg számára biztosítjuk az életmentő kezeléseket, akik átlag heti három alkalommal jönnek hozzánk dialízisre. Kiemelten fontosnak tartjuk a figyelemfelhívást a vesebetegségre, mivel az korai szakaszban kiszűrve visszafordítható, gyógyszeresen kezelhető. Ebben elsősorban a háziorvosok hathatós segítségére vagyunk utalva, akik az éves laboratóriumi vizsgálatok alkalmával ellenőrizni tudják a vesefunkciót, ezzel még időben megelőzve a súlyos esetek kialakulását ? mondta el a Világnap kapcsán Dr. Kiss István, a budapesti dialízis-központ orvos-igazgatója.
B. Braun Avitum
A vállalatcsoport 1839-es alapítása óta mára a világ egyik vezető egészségügyi vállalkozásává nőtte ki magát, amelyet Magyarországon a B. Braun Medical Kft. és a B. Braun Avitum Hungary Zrt. képvisel. A két cég közel 1400 munkatársával a magyarországi egészségügyi piac egyik legnagyobb szereplője.
A Zrt. 1989-ben Magyarországon elsőként hozott létre magán-egészségügyi létesítményt, a Szent Imre Kórház területén, s megkezdte egy országos dialízishálózat kiépítését. Jelenleg az ország 18 pontján működtetik európai színvonalú, a legkorszerűbb orvostechnikával felszerelt dialízis-központjaikat, ahol a magyar vesebetegek közel 40%-a számára biztosítják a nélkülözhetetlen kezeléseket.