ZETApress

hírportál

Nem csökkenti a fokhagyma a koleszterint

Ha csökkenteni szeretnénk a koleszterin szintünket, többé nem számíthatunk a fokhagymára, a Stanford egyetem jelentése alapján, tudtuk meg a Magyar Nemzeti Szívalapítványtól.

Az utóbbi évtizedekben ellentmondásos vizsgálatok láttak napvilágot arról, hogy a fűszer megőrzi a szív egészségét. A kutatók szerint az új bizonyíték egyértelművé tette, hogy a fokhagyma – akár nyersen vagy ételkiegészítő tabletta formájában – nem csökkenti a káros LDL koleszterin szintet. Gardner professzor, a kutató csoport vezetője szerint az egészségtelen étrendet nem lehet ellensúlyozni egyetlen tablettával vagy fűszernövénnyel.

A nemrégiben megjelent tanulmány az első független, hosszú távú vizsgálat volt, amely a nyers fokhagyma és a fokhagymán alapuló étel kiegészítők hatását vizsgálta. Ha a fokhagyma bármilyen módon hatékony lett volna, akkor azt észleltük volna, mondta Gardner professzor. A koleszterin szinteket féléven keresztül havonta ellenőrizték, de nagy dózisok mellett sem volt semmilyen hatás.

A fokhagyma állítólagos egészségi hatásait eddig az allicin tartalmához kötötték. Kémiai vizsgálatokban és állatkísérletekben az allicin gátolta a koleszterin szintézist, de emberben az eredmények ellentmondásosak voltak. Az allicinnel végzett korábbi laboratóriumi vizsgálatok alapján az ételkiegészítőket gyártók széles köre a fokhagymán alapuló termékeket a káros LDL szint természetes csökkentőjeként hirdették eddig. A vizsgálatba 192 mérsékelten emelkedett LDL szintű beteget vontak be. A résztvevőket véletlenszerűen sorolták nyers fokhagymát; fokhagyma készítményt; porított étel kiegészítőt vagy placebót fogyasztó csoportba.

A fokhagymát fogyasztó aktív kezelési csoportokban naponta 4 gramm bevitelt értek el, ami megfelel egy gerezdnek. A résztvevőket szorosan ellenőrizték, az LDL koleszterin szintet havonta vizsgálták. A bármilyen formában fogyasztott fokhagyma semmilyen változást nem okozott a koleszterin szintben. A kutatócsoport szerint más jellegű egészségi hatás, például a gyulladáscsökkentő vagy immunerősítő hatás nem zárható ki, bár ezekre még nincs meggyőző vizsgálati eredmény. Egyértelmű viszont a jelen vizsgálat eredménye: a fokhagymát értelmetlen a koleszterin csökkentése céljából fogyasztani.

A Magyar Nemzeti Szívalapítvány megállapítja, hogy a jó egészség kulcsa a kiegyensúlyozott egészséges étrend. A zöldségek ? köztük a fokhagyma is ?, fontos összetevői a helyes táplálkozásnak. A felnőtteknek naponta 40 dkg zöldség és gyümölcs elfogyasztását ajánlják.

Szóljon hozzá!