ZETApress

hírportál

Csak anyagköltség volt a kétezer forint

A mintavételkor kiragadott hidam visszaragasztásáért kétezer forintot számolt fel a Mester utcai Rendelőintézet fogorvosnője, írtam meg egy héttel ezelőtt. Az esetről a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat főigazgató főorvosát is értesítettem. Kértem, hogy véleményezze a történteket. Érdeklődésére az ellátó orvos az alábbi válaszlevelet írta, melyet a főigazgató főorvos úr küldött el közlésre szerkesztőségünkbe.

Köszönettel vettem az intézetünkhöz eljuttatott levelet, természetesen emlékszem az esetre, írta a Mesterdent Fogorvosi Kft. fogszakorvosa. Betegünk 22-es (bal felső kettes) fogára koronát készítettünk és lenyomatvétel közben a lenyomatban ragadt a bal felső hídja. (Alsó híd volt. A szerk.) Ezt a hidat nem én készítettem. A cement, amivel beragasztották, erősen ki volt oldódva belőle. A lenyomatba nem az én hibámból ragadt bele, hanem mert eredetileg sem volt jól beleragasztva. Visszaragasztottam a hidat FUJI PLUS ragasztócementtel, amit megfelelő BOND anyaggal kell alkalmazni.

Rettenetesen sajnálom, hogy a fogászati ellátás nem teljesen ingyenes, a hatályos szabályozás szerint a beteg korcsoportjában ez a beavatkozás térítéses. A kétezer forint az anyagköltséget fedezi, az orvosi munkadíjat nem kellett megfizetnie. A híd visszaragasztása előtt tájékoztatást adtam a felmerülő költségekről. (Csak a fizetési kötelezettségről, az áráról viszont nem. A szerk.) Nagyon sajnálom, hogy betegünk rossz szájízzel távozott tőlünk, de úgy érzem, hogy nem követtem el hibát, mivel nekem is nagyon fontos, hogy minden páciens elégedett legyen az ellátással.

Eddig a válaszlevél, melyet természetesen köszönünk. Hálásak vagyunk továbbá a főigazgató főorvos úr közreműködéséét. A tanulságokat ki-ki levonhatja.

Szóljon hozzá!