ZETApress

hírportál

Hárman haltak meg

Mára újabb 16 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3970 főre nőtt a hazánkban beazonosítottak száma. Elhunyt egy krónikus férfi- és két krónikus nőbeteg, ezzel 542 főre emelkedett az áldozatok száma, 2245-en pedig már meggyógyultak – olvasható a vírusportálon.

Az aktív fertőzöttek száma 1183 főre csökkent, melyek 41%-a (487), az elhunytak 59%-a (319) és a gyógyultak 48%-a (1080) budapesti. 397 koronavírusos beteget ápolnak kórházakban, közülük 21-en vannak lélegeztetőgépen.

Megszűnő vészhelyzet, maradó idősáv

A veszélyhelyzet június 16-a után megszűnhet – mondta el Gulyás Gergely a tegnap délelőtti kormányinfón. A dátum érdekessége, hogy 1958-ban aznap végezték ki Nagy Imrét és mártírtársait, 1989-ben pedig aznap volt az újratemetés és az elhíresült Orbán-beszéd a Hősök terén!

A Kormány múlt kedden benyújtotta az Országgyűlésnek a járványügyi készültség fenntartásról és a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, melyről két hét múlva szavazhatnak, s egy-két napra rá megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet.

Nyithatnak a színházak, múzeumok, mozik és fürdők, a színházak, múzeumok, mozik és fürdők. A rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad, autós koncertek lehetnek. Az autós koncerteket generálisan azonnali hatállyal engedélyezik. A leginkább veszélyeztetett idősek számára létrehozott védett vásárlási idősáv – nagyon helyesen!!! – fennmarad. (Az ezzel kapcsolatos véleményünk idekattintva olvasható.) A Miniszterelnökséget vezető miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedéseket – a maszkviselést, a másfél méteres védőtávolságot – továbbra is mindenki tartsa be!

Szóljon hozzá!