ZETApress

hírportál

Betegszervezeti együttműködés

Úttörő nemzetközi kezdeményezés élére állt az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) – tudatta Kerekes Ádám, Front Page Communications.

Célja, hogy fejlessze a betegekkel és a betegszervezetekkel folytatott együttműködést a közép- és kelet-európai régióban, továbbá előmozdítsa a betegek gyógyszerek teljes életciklusába való bevonását a kutatás-fejlesztési fázistól az egészségügyi ellátórendszer folyamatain át egészen a hosszútávú gyógyszer-biztonsági kérdésekig. A kezdeményezés első lépéseként megtartott nemzetközi workshopon több mint 20 országból mintegy 130 érdeklődő szakember vett részt.

Európának jelentős egészségügyi kihívásokkal kell szembenéznie a népesség öregedése, a krónikus betegségek fokozott előfordulása miatt. Korábban az akadémikusok, az egészségügyi szakemberek, a gyógyszeripari szereplők és a szabályozók a betegek érdemi bevonása nélkül egymástól függetlenül hoztak döntést a betegek ellátásáról, orvostudományi kutatásokról, egészségügyi információkról és szolgáltatások megtervezéséről.

Ez a gyakorlat azonban kezd megváltozni: a betegekkel és a betegszervezetekkel folytatott együttműködés értékét egyre inkább felismerik a gyógyítás teljes folyamatában. Az AIMP az Európai Gyógyszergyártók és Egyesületek Szövetségével (EFPIA) együttműködésben, valamint az Európai Betegfórum (EPF) és az Európai Bizottság keretein belül működő IMI (Innovative Medicines Initiative) támogatásával egy nemzetközi kezdeményezést hívott életre azzal a céllal, hogy ezeket a közép- és kelet-európai régióban még gyerekcipőben járó változásokat elősegítse. Az úttörő kezdeményezés célja, hogy a betegszervezeti együttműködés térségünkben is fejlődésnek induljon.

A kezdeményezés első lépéseként május 12-én nagyszabású, nemzetközi online workshopokat hozott a régióba az IMI által működtetett PARADIGM Project, melyeken több mint 20 országból mintegy 130 szakember vett részt a betegszervezetek, döntéshozók, szabályozók és az innovatív gyógyszeripar képviseletében. A PARADIGM olyan eszközöket fejleszt az Európai Unióban, amelyek megkönnyítik a betegek részvételét a teljes gyógyszer-kutatási és -fejlesztési folyamatban. Az AIPM által hagyományteremtő céllal megrendezett rendezvény révén most lehetőség nyílt arra, hogy ezek fejlesztésében és testre szabásában a régió szakemberei is aktívan részt vegyenek, és azok Közép- és Kelet-Európában is a lehető legjobban támogassák a fenntartható betegegyüttműködés kialakítását.

Az aktuális workshopok az alábbi témákat érintették:
ütemterv kidolgozása a beteg-elkötelezettség ökoszisztémájának fenntarthatóvá tételére;
gyakorlati ajánlások a beteg-elkötelezettség életszerű megvalósítására;
a beteg-elkötelezettség nyomon-követési és értékelési keretrendszerének kidolgozása.

Megtettük az első lépéseket, és bízom benne, hogy hamarosan konkrét javaslatokat és ajánlásokat is megfogalmazhatunk az egészségügyi szereplők betegekkel és betegszervezetekkel folytatott együttműködése kapcsán, hiszen mindez olyan értéket teremt, melyből minden fél egyértelműen profitálhat. Célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a betegegyüttműködés fejlesztésének fontosságára a térségben, és az első olyan fórumot szervezzük meg, amely kifejezetten erre a kérdéskörre fókuszálva a betegek és az egészségügyi rendszerek hasznára válhat – emelte ki dr. Jandrasits Gergely, az AIPM alliance managere a kezdeményezés kapcsán.

A kezdeményezés következő lépéseként, a koronavírus-járványt követően az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete egy régiós konferencia megrendezését tervezi, melyen a témakör és az előrelépési lehetőségek magas szintű diszkussziója mellett a kedden lezajlott workshopok tapasztalatait, valamint az azok alapján készült konkrét ajánlásokat is bemutatják.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete

Az 1992-ben alapított AIPM 26 kutatás- és fejlesztés-orientált gyógyszeripari vállalatot tömörít Magyarországon, melyek értékben a hazai gyógyszerforgalom több mint 50 százalékát adják, tevékenységükkel pedig a GDP közel 1 százalékához járulnak hozzá. Tagvállalatai a gazdaság és az egészségügy jelentős befektetői a Magyarországon megvalósuló kutatások és klinikai vizsgálatok révén. Az Európai Gyógyszergyártók és Egyesületek Szövetségének (EFPIA) tagjaként az AIPM egyik legfontosabb célkitűzése, hogy minél több magyar ember férjen hozzá a modern felfedezéseken alapuló gyógyászati megoldásokhoz.

Az innovatív gyógyszerek és gyógyszergyártók

Az innovatív vagy originális gyógyszerek egy adott betegség kezelésére a legújabb hatóanyaggal rendelkező, így a ma ismert leghatékonyabb terápiák. Az innovatív gyógyszergyártók korábban gyógyíthatatlannak tekintett betegségek kezelésére kínálnak hatékony, a legmodernebb orvostudományi eszköztár felhasználásával kifejlesztett készítményeket. Gyógyszer-fejlesztési munkájuk eredményeként az elmúlt 30-40 évben számos betegség (pl. kardiovaszkuláris, onkológiai betegségek, AIDS) vált gyógyíthatóvá vagy hatékonyabban kezelhetővé. Egy innovatív gyógyszer kifejlesztési költsége ma már meghaladja a kétmilliárd eurót és legkevesebb 10 évig tart. A nép-egészségügyi szempontból kiemelt fontosságú betegségek jelentős része innovatív gyógyszerek nélkül nem kezelhető hatásosan és költséghatékonyan.

A Magyarországon végzett gyógyszer-fejlesztési klinikai vizsgálatok döntő többsége az innovatív gyártók megbízásából indul, és ezek évente közel százmilliárd forint hozzáadott értéket jelentenek a magyar gazdaságnak. Az innovatív gyógyszeripari vállalatok árbevételük átlagosan 15,1 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre.

Szóljon hozzá!