ZETApress

hírportál

Adomány a koponya-agysérülteknek

A Szerencsejáték Zrt. sajtótájékoztatójával kezdődik a húsz éve elhunyt Novoszel Tibor főorvos emlékére rendezett szakmai nap, írtuk meg halálának évfordulóján. Ma délelőtt az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben a nyílt nap előtt adta át Székely Gábor, a Társaság vezérigazgatója azt az ötmillió forintos adományt, amellyel a koponya-agysérültek rehabilitációját kívánják támogatni.

A lottótársaság vezetőjének, és Feldmájer Sándor szponzorációs igazgatónak Ari Lajos, a kórház főigazgatója mutatta be a nemrég megújult osztályt. Velük tartott Dénes Zoltán osztályvezető főorvos, a kórház orvos-igazgatója is. Elmondták vendégeiknek, hogy a kórházban évente több száz koponya-agysérültet ápolnak, gondoznak az ország egész területéről. Munkájuk során a ma ismert legkorszerűbb eljárásokat alkalmazzák. Gyógyításukkal egy időben felkészítik őket az önálló életvitelre is, családjukat pedig a beteg, bénult ember fogadására.

Egy fogyatékkal élő embernek azzal teszik a legjobbat, ha lehetőséget adnak neki az aktív életvitelre. Nem halat kell adni a rászorulónak, hanem meg kell tanítani halászni, tartja a népi bölcselet. Ebben van nagy szerepe a rehabilitációnak, mely nem csak egészségügyi, hanem szociológiai és gazdasági kérdés is. A rehabilitáció jóval túlhaladja az egészségügy kereteit, s hogy egy társadalom leírja-e rokkantjait, az nem csupán anyagi szempont, hanem főként szándék kérdése.

Az osztály megtekintése után a gerincvelősérültek rehabilitációjáról szóló szakmai nap kezdődött. Megtudtuk, hogy az első ilyen jellegű és máig egyetlen osztály megszervezője a teniszpályán hunyt el húsz évvel ezelőtt. Feldobta a labdát a szervához, de elütni már nem volt ereje. A róla szóló megemlékezést az a Riskó Tibor professzor tartotta, aki az 1956-os forradalom idején az intézet főigazgatója volt.

3 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Emlékülés az OORI-ban
  2. ZETApress » Novoszel emléknap az OORI-ban
  3. ZETApress » Egyedülálló siker az Arénában

Szóljon hozzá!