ZETApress

hírportál

Válj mesedoktorrá!

2020-ban is új időpontokkal várja a K&H gyógyvarázs a mesedoktorokat. Az új év számos új lehetőséget tartogat, többek között olyan dolgokat is kipróbálhatunk, amit eddig még nem tettünk meg – tudatta Csordás Emőke, Well PR.

Azok számára, akik újévi fogadalma között szerepel az önkénteskedés, a K&H gyógyvarázs mesedoktorok szakértői összegyűjtötték, hogy mire kell figyelniük, mielőtt belevágnak a programba. – Indulása óta a K&H gyógyvarázs mesedoktorok az ország egyik legnépszerűbb önkéntes programjává nőtte ki magát, hiszen az innovatív, modern műszerek mellett a lelki egészség is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek mielőbb meggyógyuljanak és újra teljes életet élhessenek családjuk, barátaik körében. Sokan ráéreztek a meseolvasás szépségére, hiszen folyamatosan növekszik az érdeklődés a program iránt, amire a 2013-as indulás óta összesen közel 65 ezer fő regisztrált. Most összegeztük az eddigi tapasztalatokat annak érdekében, hogy az új mesedoktorok is megfelelő tudással felvértezve vehessenek részt a programban. Az új évben erre számos lehetőség adódik, hiszen 46 kórházi intézményben várják új időpontokkal a mesedoktorokat – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő időpontot?

Ha szeretnénk mesét olvasni, első lépésként a weboldalon regisztráljunk. Ugyanitt érhető el a programban részt vevő 46 kórház, melyek közül kiválaszthatjuk, hogy melyik helyszín és meseolvasó időpont a legideálisabb számunkra. Érdemes alaposan átgondolni, hogy a kiszemelt dátum biztosan megfelelő-e, mert ha mégsem tudunk elmenni az általunk kiválasztott időpontra, akkor a foglalás előtt nyolc nappal lehet visszamondani úgy, hogy az visszakerüljön a foglalható időpontok közé. Mivel a program nagy népszerűségnek örvend, a tapasztalatok azt mutatják, hogy főként a budapesti kórházakban nagyon rövid idő alatt betelnek a helyek, ezért érdemes időben foglalni. Az időpontok minden negyedév elején frissülnek, amikor számos dátum közül válogathatnak a mesedoktorok.

Felkészülés

A kórházba érkezve körülbelül egy óra áll rendelkezésünkre, amit érdemes előre megtervezni. Az osztályon különböző korú, nemű és fizikai állapotú kis beteg tartózkodhat, ezért az előkészületek során többféle mese is legyen a tarsolyunkban, hogy minden korosztály érdeklődését felkeltsük. Még jobb, ha képekkel, rajzokkal illusztrált mesekönyvet is viszünk.

Hogyan viselkedjünk?

A helyszínen ügyeljünk arra, hogy ne a gyerekek ágyára, hanem inkább székre üljünk, így nagyobb eséllyel kerülhetjük el a kórokozók okozta fertőzést. Ha úgy látjuk, hogy a kórteremben más gyermekek is nyitottak a meseolvasásra, nyugodtan vonjuk be őket, de ha fáradtak, vagy nem érdeklődők, akkor inkább legyünk körültekintők és halkabban olvassuk a mesét, így biztosan nem zavarunk másokat.

Gyerekkel a kórházba

Bár elsőre jó ötletnek tűnhet, hogy a meseolvasásra magunkkal vigyük saját gyermekünket, azonban a legtöbb osztályon tilos 14 év alattiak számára a látogatás a fokozott fertőzésveszély miatt. Emellett fontos tudni, hogy a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programban csak a 16. életévüket betöltöttek vehetnek részt. Azért sem érdemes hozzátartozót magunkkal vinni, mert pontosan annyi mesedoktor lehet egyszerre jelen, amennyit a kórház jelzése alapján a program regisztrációs felülete megenged.

Mit vigyünk?

A gyakorlott mesedoktorok már megtapasztalhatták, hogy nincs annál felemelőbb érzés, mint segíteni, mosolyt csalni a beteg gyermekek arcára, ezért sokszor nemcsak mesét, de egyéb apróságot is szívesen visznek. Gyakran felmerül kérdésként, hogy milyen meglepetéssel lehet készülni. A gyerekek nagyon örülnek a csokoládénak, cukorkának, ugyanakkor a helyszínen mindenképpen kérjük ki a nővér véleményét, hiszen egy esetleges allergia vagy diéta miatt lehet, hogy nem minden gyerek kaphat az ajándékból. Biztosan nem nyúlunk azonban mellé akkor, ha mesekönyvet, játékot, színezőt, esetleg érdekes feladványokkal teli kiadványt viszünk a kis betegeknek.

Fokozott higiénia

A téli időszakban előforduló influenzajárvány miatt fokozottan kell vigyázni arra, hogy elkerüljük a fertőzésveszélyt, ezért a szokásosnál még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a megfelelő higéniai szabályok betartására. A kórházba érkezés előtt és után is ajánlott alaposan kezet mosni és kézfertőtlenítőt használni, de használhatunk szájmaszkot is, ami segíthet megelőzni a cseppfertőzés útján terjedő vírusok járványos terjedését. Ha mégis megbetegednénk, vagy nem teljesen vagyunk egészségesek, a személyes meseolvasás helyett küldjünk inkább mesevideót, mely a K&H gyógyvarázs nyilvános Youtube csatornájára kerül fel az eddigi 705 mese közé.

Webes meseolvasás

A webes meseolvasásra a Meseolvasás-oldalon keresztül lehet jelentkezni. A mesetárba maximum 300 Mbyte-os méterig, 5-10 perces mesét tölthetnek fel a résztvevők. Érdemes népmesét, illetve olyan történetet választani, amelyet 70 évnél régebben elhunyt szerző írt, mert ezek nem jogdíj kötelesek.

Szóljon hozzá!