ZETApress

hírportál

SportVerda Adával

Ada próbál nem pánikolni! Pintér Adrienn vagyis Ada korábban gyakran szerepelt a SportVerda autós műsorban, de egy ideje már kiköltözött Németországba. A távolság azonban nem okozott akadályt, Tordai István műsor-vezetővel folyamatosan tartja a kapcsolatot – tudatta Sárréti Anita PR menedzser.

Adát Tordai István már évek óta rendszeresen meghívja a műsorába vendégnek, ám mióta külföldre költözött, telefonon és az interneten beszélnek egymással. A napokban is felhívták egymást, hogy a kialakult járványhelyzet miatt érdeklődjenek a másik hogylétéről.

Kérdeztem tőle, hogyan bírják a krízishelyzetet Németországban, és meglepődtem azon, amit mondott. Több tízezer fertőzöttről van ismeretük. Adáék ugyan betartják az előírásokat, de az utcák egyáltalán nem üresek, nemrég még az éttermekben is ücsörögtek a vendégek, bár mostanra már csak elvitel van. Az áruházakban maszk nélkül vásárolnak az emberek, a szükséges másfél méteres távolságot pedig nem tartják be – mesélte Tordai István.

Mindig is pozitív személyiség voltam, próbáltam mindennek a jó oldalát keresni. Bár nem könnyű, de most is megpróbálok nem pánikolni, mert az nem segít e nehéz helyzetben. Ha keresem a sok rosszban a jót, akkor mindjárt kettőt is találok. Az egyik az, hogy túlpörgött életünk most egy kicsit lelassul, a másik pedig az, hogy azokkal tölthetjük a napjainkat, akik leginkább fontosak. Betartom az előírásokat, és akkor szerintem nem érhet baj. Remélem, minél hamarabb visszaáll a világ rendje, és például újra forgathatunk majd a SportVerdával! Vigyázzunk egymásra, és tartsuk be az egyszerű előírásokat! – javasolta Ada.

Szóljon hozzá!