ZETApress

hírportál

Értünk fejlesztenek

A daganatos betegségek esetében tíz éven belül áttörést várnak a gyógyításban az innovatív gyógyszergyártók vezetői. Komoly betegségek gyógyításában várható jelentős előrelépés a következő évtizedben, közülük is leginkább a daganatok orvoslásának fejlődésében bíznak a legnagyobb gyógyszergyártók vezetői.

A fentiek az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) kutatásának eredményeiből derülnek ki. A II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép alapján ugyanakkor a gyógyszer-fejlesztéseket veszélyek is fenyegetik, amelyek közül legjobban a szellemi tulajdon védelmének csökkenésétől tartanak a megkérdezettek. Bár a gyógyszeripari innovációt támogató tényezők rendkívül szerteágazóak, a válaszadók szerint Magyarországon ezek között is kiemelt figyelmet érdemel a gyógyszerkassza növelése, a szakemberek itthon tartása, valamint a klinikai vizsgálatok ösztönzése.

A modern orvostudomány segítségével sok, korábban halálos betegséget tudunk már gyógyítani, és a jelenlegi innovatív gyógyszer-fejlesztések is azt a célt szolgálják, hogy a ma még rettegett kóroktól mindörökre megszabadulhassunk. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép kutatása a gyógyszergyártás és az egészségügy jövőjét, valamint a legújabb technológiák hazai helyzetét vizsgálta. A felmérésben a magyar gyógyszerforgalom több mint 50 százalékát adó fejlesztés-orientált vállalatok olyan topvezetőit kérdezték, akik a legújabb fejlesztésekre világviszonylatban is rálátnak. Dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatója a kutatás eredményeit értékelve elmondta, hogy az innovatív gyógyszeripar kulcsfontosságú a jövőnk szempontjából. A jelenleg folyamatban lévő gyógyszeripari kutatások sok betegségterület gyógyításában hozhatnak komoly áttörést a következő években, javítva ezzel a betegek életminőségén és kilátásain. A magyarok egészségének javítása mellett a gyógyszeripari innováció áttételesen a gazdasághoz, így a hazai GDP-hez is jelentős mértékben hozzájárul.

Betegségek gyógyítása: a legtöbb területen áttörés várható

A gyógyszergyártó vállalatok vezetői optimisták a legtöbb vizsgált betegség esetén: közepes vagy nagy valószínűséggel várnak komoly előrelépést gyógyításukban a következő 10 évben (a kutatásban a válaszadók 5 fokú skálán értékelték a különböző szempontokat). Leginkább a daganatos betegségek tekintetében optimisták, olyannyira, hogy itt sokan szinte biztosra (4,6) vehető változást jósolnak. A ritka betegségek (3,9) és a mentális betegségek (3,8) is azok közé tartoznak, amelyekkel kapcsolatban a leginkább számítanak áttörésre a gyógyszergyártók vezetői, míg a légzőszervi, emésztőszervi, valamint szív- és érrendszeri betegségek esetén is legalább közepes valószínűséggel számítanak változásra. A felmérés során a válaszadók olyan további betegségek kapcsán is áttörést várnak, mint a cukorbetegség, valamint az Alzheimer-kór.

Melyik betegségterületek gyógyításában milyen valószínűséggel várható jelentős áttörés a következő 10 évben? A skála értékei: 1-egyáltalán nem; 2-kis valószínűséggel; 3-közepes valószínűséggel; 4-nagy valószínűséggel; 5-szinte biztosan.

Innovatív 1

Innováció ösztönzésében a gyógyszerkassza mérete is meghatározó. A gyógyszeripari innovációt támogató tényezők rendkívül szerteágazóak, a megkérdezettek ezek között kiemelten fontos szempontként értékelték a gyógyszerkassza növelését (4,9), a szakemberek itthon tartását (4,5) valamint a klinikai kutatások ösztönzését is (4,4).

Milyen eszközökkel lehetne Magyarországon a jövőben leghatékonyabban segíteni a gyógyszeripari innovációt? A skála értékei: 1-egyáltalán nem fontos; 2-kicsit fontos; 3-közepesen fontos; 4-eléggé fontos; 5-nagyon fontos.

Innovatív 2

A gyógyszeripari innovációt ösztönző lépések mellett a kutatás kitért a veszélyekre is, amelyeket nemzetközi kontextusban vizsgált. A megkérdezettek leginkább a szellemi tulajdon védelmének csökkenésétől tartanak (4), és szintén eléggé fenyegetőnek ítélték a képzett munkaerő hiányát, valamint a gazdasági visszaesést (3,9). A közepesen fenyegető kategóriába esett a válaszok szerint a fake news (3,4), a környezeti változások-globális felmelegedés (3,3), valamint a személyes adatokkal történő visszaélések (2,9).

Jövőbeli technológiák: a személyre szabott orvoslás a legmeghatározóbb

A II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép azt is vizsgálta, hogy mely technológiák milyen mértékben befolyásolják az innovatív gyógyszeripar fejlesztéseit a következő 10 évben, illetve nemzetközi összehasonlításban melyek alkalmazásában rendelkezik jó eredményekkel Magyarország. Az eredmények alapján a személyre szabott orvoslás, célzott terápiák/gyógyszerformák (4,9), a big data orvosi döntésekbe történő becsatornázása (4,6), valamint a sejt- és szövetterápiák, génterápiák (4,5) végeztek az első három helyen, a válaszadók tehát ezeket tartják a legfontosabb, gyógyszeripari fejlesztéseket meghatározó jövőbeni technológiáknak. Szintén legalább 4 pontosra értékelték a válaszadók a mesterséges intelligencia (4,4), a fejlett terápiás területeken történő fejlesztések (4,2), valamint a 3D nyomtatás (4) szerepét is.

A technológiák hazai helyzetét nemzetközi összehasonlításban összességében kis elmaradással jellemezték a vállalatok vezetői (átlag: 1,8). Leginkább a robotika (1,5), a sejt- és szövetterápiák (1,6), valamint a nanomedicina (1,6) területéről gondolják úgy, hogy elmaradásban vagyunk. Legjobb eredményt a személyre szabott orvoslás ért el (2,1), de ez is mindössze a kis elmaradásban vagyunk értékelést haladta meg éppen, miközben a többi technológia hazai eredményeit még ennyire sem értékelték a válaszadók.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM)

Az 1992-ben alapított Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) 25 kutatás- és fejlesztés-orientált gyógyszeripari vállalatot tömörít Magyarországon, melyek értékben a hazai gyógyszerforgalom több mint 50 százalékát adják, tevékenységükkel pedig a GDP közel 1 százalékához járulnak hozzá. Tagvállalatai a gazdaság és az egészségügy jelentős befektetői a Magyarországon megvalósuló kutatások és klinikai vizsgálatok révén. Az Európai Gyógyszergyártók és Egyesületek Szövetségének (EFPIA) tagjaként az AIPM egyik legfontosabb célkitűzése, hogy minél több magyar ember férjen hozzá a modern felfedezéseken alapuló gyógyászati megoldásokhoz.

Az innovatív gyógyszerek és gyógyszergyártók

Az innovatív vagy originális gyógyszerek egy adott betegség kezelésére a legújabb hatóanyaggal rendelkező, így a ma ismert leghatékonyabb terápiák. Az innovatív gyógyszergyártók korábban gyógyíthatatlannak tekintett betegségek kezelésére kínálnak hatékony, a legmodernebb orvostudományi eszköztár felhasználásával kifejlesztett készítményeket. Gyógyszer-fejlesztési munkájuk eredményeként az elmúlt 30-40 évben számos betegség (pl. kardiovaszkuláris, onkológiai betegségek, AIDS) vált gyógyíthatóvá vagy hatékonyabban kezelhetővé. Egy innovatív gyógyszer kifejlesztési költsége ma már meghaladja a kétmilliárd eurót, és legkevesebb 10 évig tart. A nép-egészségügyi szempontból kiemelt fontosságú betegségek jelentős része innovatív gyógyszerek nélkül nem kezelhető hatásosan és költséghatékonyan.

A Magyarországon végzett gyógyszer-fejlesztési klinikai vizsgálatok döntő többsége az innovatív gyártók megbízásából indul, és ezek évente közel százmilliárd forint hozzáadott értéket jelentenek a magyar gazdaságnak. Az innovatív gyógyszeripari vállalatok árbevételük átlagosan 15,1 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre ? tudatta Kerekes Ádám, Front Page Communications.

Szóljon hozzá!