ZETApress

hírportál

Orvosgyűlés Budapesten

Fontos kérdések megvitatására hívja az orvosokat a MOK: 21-én szombaton 10:30-tól Elhalt ígéretek nyomában ? párbeszéd a döntéshozókkal címmel tartja nagygyűlését a köztestület a MÁV Vasút-történeti Parkban ? tudtuk meg ma délben a Szondy utcai sajtótájékoztatón. A nagygyűlésre eddig több mint ezer orvos jelezte részvételét.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta, a nagygyűlés célja a félbeszakadt tárgyalások folytatása a kormánnyal. Az évek óta megoldásra váró ügyeket szeretnék most a nyilvánosság elé vinni, mert eddig a tárgyalóasztalnál nem sikerült eredményeket elérniük. A szombati nagygyűlésre meghívást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség ? közölte hozzátéve: eddig csak Horváth Ildikó, az EMMI egészségügyért felelős államtitkára jelezte részvételét. Elmondta azt is, a kamara elkészítette a változtatásra váró ügyekről szóló összefoglalóját, amelyet ma hoznak nyilvánosságra.

A MOK követelései között szerepel, hogy 2022. január elsejétől 900 ezer forint legyen egységesen a kötelező kezdő minimális alapbére a köz-finanszírozott egészségügyi ellátás valamennyi szakorvosának, fogorvosának a munkaviszony típusától függetlenül. Kérik továbbá, hogy a kormány szüntesse meg a nyugdíjas korú, az egészségügyben dolgozó munkavállalókat sújtó diszkriminációt. Ezen kívül a kormány foglalkozzon a paraszolvencia megszüntetésével, a nondoktori rendszerrel, valamint az intézményi minimumfeltételekkel, különös tekintettel a munkaerő-helyzetre ? sorolta Éger István.

A MOK-elnök kitért arra: a legutóbbi parlamenti választások előtt kölcsönös érdekeken alapuló, termékeny időszak jellemezte a kamara és a kormány között tárgyalásokat, amelyeknek meg is lett az eredményük. Ide sorolta a 2016/2017-es béremelést, az ágazati kollektív szerződés megszületését és a szakdolgozói béremelést. A tárgyalások azonban 2018 tavaszán megrekedtek, és az azóta eltelt időszakot Éger István elvesztegetettnek minősítette. Emlékeztetett, a kormány ígéretet tett arra, hogy a 2018-as választások után folytatódik az orvosok bérének felzárkóztatása, ebből azonban nem lett semmi.

Szóljon hozzá!