ZETApress

hírportál

Két keréken harmadszor

Zöldben zöldön két kerékenSzeptember 15-én, a Limfóma Világnapján a Magyar Rákellenes Liga ismét kerékpáros felvonulással hívja fel a figyelmet a hazánkban ötödik leggyakoribb daganatos betegségre. Magyarországon évente több mint kétezer embert diagnosztizálnak a sokféle altípussal rendelkező limfómáva. A résztvevők zöld öltözékkel fejezhetik ki szolidaritásukat.

A limfóma az emlő-, tüdő, emésztőszervi-, prosztata- és petefészekrák után az ötödik leggyakoribb daganatos megbetegedés Magyarországon. A nyirokrendszer sejtjeit érintő rosszindulatú daganatos elváltozásnak több mint nyolcvanféle altípusa létezik.

A limfómák egyik fő típusa az úgynevezett Hodgkin-kór. Ez a fiatalabbakat, 15-34 év köztieket érintő ritka megbetegedés, de néha 55 év felett jelentkezik. Az úgynevezett non-Hodgkin kór túlnyomórészt az idősebb, 65 év feletti korosztálynál, és azon belül is leginkább a férfiaknál fordul elő. Az Országos Onkológiai Intézet által működtetett Nemzeti Rákregiszter évenkénti adatai alapján ezek utóbbi jóval gyakoribb, az évente regisztrált új megbetegedések mintegy 80-86%-át teszi ki.

A két altípus lefolyási folyamata eltérő, ahogy kezelési módszere is. A Hodgkin-kórban szenvedők gyógyulási aránya közel 80-90%-os. A Non-Hodgkin limfómások esetében – részben a sokféle altípus miatt is – a betegség előrehaladottsága határozza meg a megbetegedés súlyosságát, és a gyógyulási esélyeket. Nem örökletes betegségről van szó, kialakulásának okai egyelőre még nem ismertek. Vannak azonban bizonyos kockázati tényezők, amelyek felelősek lehetnek a betegség kialakulásáért, például: bizonyos vírusfertőzések (elsősorban a HIV), az immunrendszer megbetegedései, gyengesége és egyes gyógyszerek.

Nem könnyű észrevenni a limfóma jelenlétét, ugyanis nincsenek jellegzetes tünetei. A jelentkező tünetek – pl.: erős éjszakai izzadás, hirtelen fogyás, fáradékonyság, bőrkiütés, viszketés – könnyen összetéveszthetőek más, kevésbé súlyos betegség tüneteivel. A legfontosabb a nyirokcsomók fájdalmatlan megduzzadása és növekedése, azonban ez is csupán a megbetegedések 70%-ában figyelhető meg.

Sokszor a betegség kezdetben tünetmentes, ezért rejtve marad, felfedezése a véletlennek köszönhető, például egy vérvizsgálat vagy mellkasi röntgen mutat ki valami kórosat. Sokan hónapokig, évekig nem igényelnek kezelést, csak kontrollt. Más betegeknél az előrehaladottabb stádiumban kezelésként kemoterápiát, sugárkezelést, újabban immunterápiát, esetleg őssejt átültetést alkalmaznak.

A limfóma az emberek által egyik legkevésbé ismert tumoros megbetegedés, azonban világszerte, ahogy hazánkban is, növekszik előfordulási aránya. Ezért is fontos felhívni rá a figyelmet, és mivel korai felismerés mellett akár teljes gyógyulás érhető el. A rosszindulatú megbetegedések között ez az egyik legsikeresebben gyógyítható, manapság már az 5 éves túlélési arány 80-90%.

A kis dolgok építik a bizalmat! – ez a Limfóma Világnap idén is érvényes jelmondata. A megbetegedésben szenvedők félelmet éreznek gyógyulási esélyeik miatt, a kezelés szervezetre gyakorolt hatása miatt, majd a betegség kiújulásának kockázata miatt. A kutatások szerint is a betegek nagyobb támogatást igényelnek az orvosi kezelések során kapottaknál. Bizonytalanságukat támogatásunkkal, és szolidaritásunkkal tudjuk feloldani.

Ezért szervez idén is a Magyar Rákellenes Liga kerékpáros felvonulást, amivel nemcsak a betegségre hívja fel a figyelmet, de a résztvevők kifejezhetik szolidaritásukat a limfómában szenvedőkkel. A felvonulás fővédnöke: prof. dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

A vasárnapi eseményre 09:30-ra várják a a László Kórházba a betegségben szenvedőket, a gyógyultakat, hogy kitartásukkal erőt adjanak társaiknak. A limfóma színe a zöld, ezért zöld dekorációkkal, öltözékben, saját – és a BKK támogatásával zöld MOL Bubi kerékpárokkal kapnak majd zöld utat a zöld Szabadság hídon keresztül. Útvonaluk: DPC Szent László Kórház – Albert Flórián út – Vágóhíd utca – Üllői út – Vámház körút – Szabadság híd – Szent Gellért rakpart – Attila út – Krisztina körút – Magyar Jakobinusok tere – Kék Golyó utca – Országos Onkológiai Intézet. A távolság mintegy 8 km, kis emelkedőkkel – tudatta Nagy Ákos, VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda.

Szóljon hozzá!