ZETApress

hírportál

Laborvizsgálat a jó vesékért

Egyértelmű, hogy változatlan helyzet és tendenciák mellett könnyen egészségügyi és anyagi katasztrófához vezet a helyzet, pedig van megoldás! A vese rendellenességei egyszerű és olcsó módón időben felismerhetőek lennének, ha gondolnának rá.

Az igaz, hogy ? például a magas vérnyomáshoz vagy koleszterinszinthez hasonlóan ? mire a vesebetegségnek érezhető és laikusoknak is érzékelhető tünetei vannak, addigra már késő, azonban egy egyszerű és olcsó, a vizeletvizsgálat során, Magyarországon is rutinszerűen elvégzett laborvizsgálattal időben észrevehető a gond. (E laborvizsgálatok során az ?albumin? illetve a ?kreatinin? nevezetű anyagok vizeletben történő megjelenését nézik, ugyanis megjelenésük a vese és az érrendszer megindult károsodására utal.)

Természetesen a szakma sem tétlenkedik, így az elmúlt időszak egyik legnagyobb előrelépése, hogy az idei évre sikerült hazánkban egységesíteni a jelenleg a veseműködés legjobb általános jelzőjének (az ún. GFR érték) kiszámítását. Ezután ? a tervek szerint ? már ez az érték is automatikusan megjelenik minden labor leleten, így adva az eddigieknél jobb, és minden szak- és háziorvos számára elérhető lehetőséget a panasz és tünetmentes veszélyeztetettek felismerésére.

Mindemellett a GFR ismerete számos gyógyszeradagolásánál alapvető fontosságú, illetve bizonyos kezelések finanszírozását mind a szakma, mind a finanszírozó is meghatározott GFR értékekhez köti.

A Vese Világnap részeként ? a tavalyi évhez hasonlóan ? az idei évben is szakmai levélben hívják föl a figyelmet a vese egészség-megőrzésének fontosságára. A levél aláírói minden tudományos társaságot, szakmai és civil egészségügyi szervezetet, betegegyesületet arra kérnek, hogy tevékenységükkel járuljanak hozzá a krónikus vesebetegségek okozta szív- és érrendszeri kockázat csökkentéséhez, és lehetősségeik szerint hívják fel a figyelmet a krónikus vesebetegségek korai felismerésének és kezelésének jelentőségére.

Ez utóbbi ? a krónikus vesebetegségek korai felismerésének jelentősége ? áll a nemzetközi kampány középpontjában is. Ennek során miden érintettet és egészségügyi szakembert arra kérnek, biztatnak, hogy kérdezzen rá egészséges ismerőseinél: ?Rendben vannak a veséid??

A Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) az ország egész területét lefedő 34 tagegyesület működését fogja össze. A kiemelten közhasznú szervezet alapvető célja a vesebetegség bármilyen stádiumában levő emberek érdekeinek védelme, az arra rászoruló tagszervezetek, tagok szakmai, jogi és anyagi támogatása. Rendszeresen szerveznek konferenciákat, oktatásokat a betegeket érintő szakmai és kevésbé szakmai kérdésekről (betegjogok, megelőzés, korai felismerés, gondozás, művese-kezelés, szervkinyerés, szervátültetés, utógondozás, rehabilitáció stb.), illetve szórólapokat, tájékoztató anyagokat készítenek a betegség tüneteinek megismertetésére. A Vesevilág című képes folyóiratuk 1987 óta rendszeresen, kéthavonta jelenik meg, a lapot az egyesületek tagjai mellett az érdekkörükbe tartozó intézmények, szakemberek is térítésmentesen megkapják.

A Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért 1991. óta létezik, 1998. óta közhasznú szervezetként működik. Céljuk a rehabilitáció, a tájékoztatás és az ismeretterjesztés. Ennek megfelelően tevékenységük egyaránt magában foglalja a rehabilitációs (pl. üdülésszervezés szervátültetésre váró és már átültetett felnőtteknek és gyermekeknek) és a tájékoztatási, ismeretterjesztési programokat.

Ez utóbbi tevékenység részeként a műveseállomásokon tájékoztatják az érintetteket, egészségügyi szakiskolákban szerveznek előadásokat. és már több mint 50 helyszínen volt látható a ?Fény és Árnyék? című, a művesekezelésen lévőket és a donáció (szervkivétel) mozzanatait bemutató fotókiállításuk. Mindezek mellet az alapítvány nevéhez fűződik a Magyar Filmszemle Különdíjával is elismert, egy művesekezelt fiatal nő életéről szóló 25 perces dokumentumfilm is.

Szóljon hozzá!