ZETApress

hírportál

Vonat helyett autóbuszon

Ma indulnak utoljára a személyvonatok 14 hazai vasútvonalon. Helyettük holnaptól a Volán buszjáratai közlekednek. Nem vonatpótló buszok lesznek ezek, hanem a megszűnt vonatokat pótoló Volán járatok. Amíg a pótló buszra vonatjeggyel lehetett felszállni, addig ezekre már autóbuszjegyet kell váltani.

A buszjegyek egyelőre drágábbak lesznek a vonatjegyeknél, de az átmeneti állapot csak májusig tart. Nem a Volánnál lesz akkor az uniós csatlakozásunk három éves születésnapját ünneplő árcsökkenés, hanem a MÁV-nál lesz jelentős tarifaemelés, így a két díjszabás közel egyforma lesz.

Ne örülj, hogy ő még most csak tizennégy!

Akár örülhetnénk is annak, hogy az eredetileg 28 megszüntetésre ítélt vasútvonalból csak 14 maradt, de a képlet mégsem ennyire egyszerű. Megszoktuk már az átkos negyven esztendőben, hogy a beígért áremelésnél végül mindig kevesebbet kellett fizetnünk. Már jó előre elmondták, hogy az áremelés mértéke X százalék lett, s mi boldogok voltunk, hogy végül csak fél iksz lett. Az is sok volt, de a vártnál jóval kevesebb!

Elgondolkodtató, hogy miért épp ez a 14 vonal szűnik meg, s miért nem a másik 14. Ha a megmaradókat mégis fenn lehet tartani, milyen volt a korábbi hatáselemzés? Lehet, hogy csak riogatni akarták az ott lakókat a nyári bejelentéssel, vagy így akartak voksokat nyerni az őszi választásokon? Erre már senki sem fog nekünk válaszolni.

Szerzett jogokat nem csorbítok, mondta a miniszter a nyugdíjas vasutasok azon kérdésére, hogy megmarad-e az országos MÁV szabadjegyük. Attól, hogy megmarad a joguk az ingyenes utazásra, a szárnyvonalak megszüntetésével mégis csorbul valamelyest, hiszen a vonat helyett közlekedő Volán járatokon nekik is jegyet kell váltaniuk. A vonatpótlón nem kellett volna, mert ez vasúti tarifával közlekedik.

Az egészségügyben sem látjuk még a változást

A megszüntetések beharangozásával, majd módosításával a másik szabaddemokrata tárca, az egészségügyi is a gazdasági és közlekedésihez hasonló politikát folytat. Régóta mondja a miniszter, hogy kórházbezárások lesznek, különféle listák keringenek, de ezek is folyton változnak, meg nem is történt eddig semmi érdemleges. A MÁV kórházai is a bezárásra ítéltek között voltak, aztán a vasutasok tiltakozására mégis maradtak. Másik kórházat viszont nem terveznek bezárni helyettük azóta sem.

Ha bárki is azt hinné, hogy én egy másik kórház sorsát pecsételném meg a MÁV helyett, akkor téved. Én csak azt nem értem, hogyha meg vannak a feltételek a bezáráshoz, akkor miért nem teszik meg, ha viszont a további működéshez vannak meg, miért csinálta a tárca a műbalhét, miért gerjesztett felesleges indulatokat?

Azt sem tudjuk, mi lesz a vége az egészségügyi reformoknak. Az SZDSZ elnökjelöltjei a Külügyminisztérium helyett a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot is odaadnák az MSZP-nek, meg az Egészségügyit is. Ha létrejönne a csere, már nem Molnár Lajos lenne a tárcavezető, szocialista utóda viszont nem biztos, hogy ennyire kórházellenes lenne. Lehet, hogy a tárcacserék után minden kórház megmarad, s ezt mindenki az MSZP sikereként fogja elkönyvelni? Ha így lesz, akkor ez a kormányfő népszerűségét fogja jelentősen megnövelni.

Szóljon hozzá!