Pirosban a Nőkért (PAN)
A nők 57 százalékának szív és érrendszeri betegség okozza a végzetét. Ennek ellenére a legtöbben nem fordítanak kellő figyelmet az időben történő megelőzésre.
A Magyar Nemzeti Szívalapítvány kezdeményezésére, a Magyar Kardiológusok Társasága támogatásával elinduló PAN ? Pirosban a Nőkért mozgalom célja, hogy a befolyásolható kockázati tényezők elkerülésére minden nő is felfigyeljen.
A Magyar Kardiológusok Társasága által létrehozott Magyar Nemzeti Szívalapítvány célja a szív-érrendszeri betegségek visszaszorítása annak érdekében, hogy az ne legyen a vezető halálok, valamint a korai rokkantság egyik fő előidézője Magyarországon.
Az ország legnevesebb divattervezői álltak a mozgalom nyitánya mellé, akik egyedülálló divatbemutatóval jelzik támogatásukat. A közélet neves hölgy szereplői vállalkoztak a PAN mozgalom nagyköveteinek, hogy minél többekhez eljusson: Riadó a Nők Szívbetegsége ellen ? tudtuk meg a délelőtti divatbemutatón a Pollack Mihály téri Festetits kastélyban.
A tévedés
Ha bárkit megkérdezünk, hogy miben halnak meg leggyakrabban a férfiak, mindenki azonnal és pontosan válaszol: koszorúér-betegségben, infarktusban, esetleg agyvérzésben, vagyis a halál oka valamilyen szív- és érrendszeri betegség. Ha megkérdezzük, hogy milyen betegség következtében fejezi be életét a legtöbb nő, a válasz ? némi gondolkodás után ? általában az, hogy haláluk oka valamilyen rosszindulatú daganat, például emlőrák.
Ez egy súlyos tévhit. A valóság az, hogy 2005-ben a nemzetközi statisztika szerint 17 és félmillió ember halt meg infarktusban, hirtelen szívhalál vagy agyi érkatasztrófa ? szélütés ? következtében és ezek fele nő volt. Az Európai Unióban több nőt öl meg a szív-és érbetegség ? a hölgyek 55%-át ?, mint férfit, akiknek 43%-a hal meg koszorúér-betegségben.
Nálunk még rosszabb a helyzet: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a nők halálozásának 57%-át szív- és érbetegségek okozzák, míg a férfiak csoportjában ezek a betegségek 45%-ban felelősek a halálozásért. A gyengébb nem tagjai közül szív- és érrendszeri betegségben ma már minden földrészen többen vesztik életüket, mint valamennyi rosszindulatú daganat, tuberkulózis, malária és AIDS következtében.
Riadó a nők szívbetegsége ellen
Az Amerikai Szív Szövetség figyelt fel először arra, mennyire általános az a tévhit, hogy a szívbetegség afféle férfikór és a nők, kiváltképp a változó kor előtt, szinte védettek a koszorúér-betegség ellen. Az Egyesült Államokban ezért elindították azt a mozgalmat, mely az egész társadalmat igyekszik tájékoztatni arról, hogy a szívroham kockázata ugyanúgy fenyegeti a nőket, mint a férfiakat és ezért mindent meg kell tennünk mind a hölgyek, mind az urak szívének megvédése érdekében.
A Go Red For Women program szimbóluma szép piros női ruha lett, melyet a lehető legnagyobb nyilvánosság, népszerűsítés érdekében világsztárok viseltek: az előző években az Oscar-díjas színésznő, Catherina Zeta-Jones jelent meg elegáns pirosban. A jelszó, amit a ruhára írtak, így szólt: Ez nem piros ruha. Ez riadó!
A Szív Világszövetség, mely az egész világon küzd a szív-és érrendszeri betegségek ellen, globális mozgalommá szélesítette azt a programot, melynek magyar elnevezése: Pirosban a Nőkért, vagyis PAN. A Világszövetség tagja minden országban a kardiológus orvosok tudományos egyesülete és az a társadalmi szervezet, amelyik ? legtöbbször a szívbetegségben szenvedők és családjaik vezetésével ? mindent megtesz, a mai társadalmakban a legtöbb életet kioltó betegség megelőzése, minél eredményesebb kezelése érdekében.
Magyarországon ennek értelmében a Szív Világszövetség tagjaként a szakorvosok tudományos szervezete, a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT), illetve az egész társadalmat képviselő Magyar Nemzeti Szívalapítvány (MNSZA) kapta meg a megbízást, szervezze meg és indítsa el ezt a mozgalmat, mely igyekszik mindenkit elérni, hogy megértsék: nem csak a férfiak, hanem a nők életét is elsősorban a szív- és érbetegségek veszélyeztetik.
Szükség is van a PAN hazai elterjesztésére, mert a magyarországi adatok elkeserítők. Az 1995-2007 között, 8 európai országban végzett fölmérés, az Euroaspire I-II-III tanúsága szerint nálunk az érelmeszesedés, a koszorúér-betegség ismert kockázati tényezői ma már gyakoribbak a hölgyek körében, mint az erősebb nem tagjaiban.
A nők szívbetegségének kockázati tényezői
A dohányzás a koszorúér-betegség egyik, sokak esetében nehezen kiiktatható, de teljes mértékben megszüntethető kockázati tényezője. Ez a fiatal amerikai nők szempontjából mind elhanyagolhatóbb szempont: az USA területén a dohányzás gyakorisága jelentősen csökkent. A munkahelyek válságos időben elsőként a cigarettázókat bocsájtják el, illetve a füstölő fiatalokat nem veszik föl a gyárba, hivatalba. Ez nem megkülönböztetés, csak egyszerű számítás: a dohányosok gyakrabban betegek és többször hiányoznak a munkahelyről. A magyar helyzet sokkal rosszabb: nálunk több fiatal lány kezd dohányozni, mint fiú!
Fontos kockázati tényező a magas vérnyomás. A hazai statisztikák szerint 41-50 éves korban már a férfiak és a nők csaknem egyharmada hipertóniás, de 51 éves kortól minden második magyarnak emelkedett a vérnyomása. Igen fontos, hogy 65 évtől fölfelé a nőkben ez a betegség gyakoribb, mint férfiak között.
Hasonló gond a cukorbaj. Ez önmagában is betegség, de a koszorúér elmeszesedésének ugyancsak jelentős kockázati tényezője. A korosodó férfiak és nők között szintén azonos gyakoriságban észlelhető: minden tízedik idős ember lesz cukorbeteg!
A kórosan emelkedett vérzsír-szint felnôtt korban szintén gyakrabban figyelhető meg a gyengébb nem tagjai között, mint a férfitársadalomban. Nálunk az idősödő férfiak12,3%-ának, a nők 14,8%-ának vérében magas a rossz, az LDL-koleszterin szint. A kövérség is jellemzőbb a hölgyekre, mint az urakra.
Azt is régóta megfigyelték, hogy ezek a kockázati tényezők legtöbbször együtt jelennek meg. A kezdődő cukorbetegség igen gyakorta jár magas vérnyomással, kóros vérzsír szinttel és elhízással: ezt a jellegzetes kombinációt metabolikus tünetcsoportnak hívják: az életkor előrehaladásával ma már ez is gyakrabban látható a hölgyeknél.
Különbségek a nők szívének rovására
Korábban még jellemző volt, hogy a szívbetegségek a nőknél idősebb korban jelentkeztek, mint a férfiaknál. Ma viszont mind több fiatal nő dolgozik olyan területen, ahol korábban csak férfiak voltak, sokan kerültek vezető pozícióba és ennek megfelelően elborítja őket is a munkahelyi, zaklató stressz, vagyis a di-stressz. Fiatal korban a női nemi hormonoknak éppen a koszorúér-betegség ellen védő hatást tulajdonítottak, de ma ezt a kedvező befolyást sokan eltúlzottnak tartják, viszont a még mindig ifjú hölgyek mind férfiasabb életmódja, életvitele azt jelenti, hogy az infarktus nem csak gyakoribbá válik, de kockázata is előbbre tolódik.
Ennek a veszélyét még az is fokozza, hogy a nők szívrohama nem ritkán furcsa, nem az infarktusra jellemző, szokatlan tünetekkel jár. Ezt néha nem csak a beteg nem ismeri fel, de az orvos sem szívpanaszra gondol, ezért világszerte megfigyelték, hogy a szívbeteg nőket a kórházban később kezdik erélyesen kezelni és nem is kapják meg azt az ellátást, mint a férfiak, főleg azért, mert tüneteiket, panaszaikat a régebbi elképzelések alapján a doktorok sem veszik komolyan.
Céljaik
A PAN alapvető célja annak tudatosítása, hogy a szív-és érbetegségek férfiakra és nőkre egyformán veszélyesek, sôt a hölgyek kockázata nagyobb, mint a férfiaké. Valamennyiünk felelőssége, hogy igyekezzünk a befolyásolható kockázati tényezőket mind a férfiak, mind a nők életéből eltüntetni. Felelősségünket növeli, hogy a gyerekek számára a felnőtt minta még fontosabb, mint a tanítás. Elsősorban az egészséges életmódú környezetben felnövekvő kislányokból lesznek azok a szép, fiatal nők, akik minden társadalom életének alapját és jövőjét jelentik.
A PAN szervezői azt szeretnék, hogy ez a mozgalom szétterjedjen az egész társadalomban. Ne kampány legyen, hanem beépüljön mindenki tudatába és folyamatosan érvényesüljön mindennapjainkban. A PAN mozgalom szervezői a jövőben is segíteni kívánnak mindenkinek abban, hogy a szívbetegségek befolyásolható kockázati tényezőit kiiktathassuk életünkből.
Csatlakozzon Ön is a PAN mozgalomhoz! Nálunk az első PAN-nap február 6-a. Aznap piros megvilágítást kap a Corvinus Egyetem, a Lánchíd 19 Hotel és a Művészetek Palotája is. Aki egyetért céljaikkal, jelezze azzal, hogy február 6-án pirosba öltözik, vagy visel valami pirosat: sálat, kendőt, nyakkendőt, jelvényt. Nálunk a Pirosban a Nőkért ? PAN ? legyen PAN-démia!