Vesegyógyítók a Hungexpon
Holnapután nyílik és június 16-án vasárnapig tart Budapesten az ERA-EDTA 2019 (European Renal Association ? European Dialysis and Transplant Association) Európai Vese Társaság és Európai Dialízis és Transzplantációs Társaság 56. nemzetközi kongresszusa.
A szövetség a kongresszust is felhasználja arra, hogy felhívja a lakosság és a politika figyelmét a krónikus vesebetegség (CKD) problémájára, egyben sürgeti a döntéshozókat, hogy mihamarabb hozzák meg a megelőzéshez szükséges intézkedéseket ? tudtuk meg délben az Aesculap Akadémia Halmi utcai előadótermében.
A világ legjelentősebb nephrológiai szakmai szövetsége évente más európai városban ülésezik, a 2019-es kongresszusra még hét évvel ezelőtt nyújtott be pályázatot a HUNGEXPO, a Magyar Nephrológiai Társaság támogatásával. Budapest legutóbb 1986-ban volt az esemény házigazdája. Akkor a háromezer fős rendezvény nagynak számított, ám azóta a részvevők száma megháromszorozódott. A kongresszus négy napjára 9-10 ezer orvos delegátust várnak június 13-a és 16-a között a világ minden tájáról.
A Hungexpon már javában folynak az előkészületek a 2500 fő befogadására alkalmas plenáris terem és további hét 500-1000 fős kapacitású szekcióterem kialakítására. A rendezvény teljes helyigénye 40 ezer négyzetméter lesz. Az A-pavilonban egy 8000 négyzetméteres kiállítási helyszín és 1500 négyzetméter poszter szekció, valamint egy nagy E-campus közösségi tér foglal helyet. A rendezvény méreteit jól jelzi, hogy a házigazda Hungexpo összesen kilencezer bútort mozgat a helyszínen, és tízezer adag ebéddel készül a kongresszusra.
? Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest ismét felkerült az európai megakongresszusok térképére. Bécs, Madrid és Koppenhága után érkezik hozzánk ez a rendezvény, sok évi előkészítő munka után ? mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója. ? A Hungexpo számos, több ezer fős kongresszust látott már vendégül és szervezett meg az elmúlt években, az ERA-EDTA mérete miatt azonban kiemelkedik ezek közül is. Utoljára 2002-ben érkezett hasonló nagyságrendű rendezvény Budapestre, az EASD (diabétesz kongresszus). A csaknem tízezer vendég a főváros összes nagyobb szállodájának érezhető forgalmat hoz, mindez előzetes számításaink szerint körülbelül 30 ezer vendégéjszakát jelent. Egy ilyen kongresszus több száz embernek ad munkát, kiváló lehetőség a turisztikai szolgáltatóknak, hatással van Budapest turizmusára ? tette hozzá a vezérigazgató.
A kongresszus egyik kísérő eseménye a Run for Kidneys jótékonysági futás lesz június 14-én pénteken 16:30-tól. A Jótékonysági futás bevétele, a fejenként 20 eurós nevezési díj, a Magyar Vesebetegekért Alapítvány számára kerül. Az 5 kilométeres távot a Hungexpo és a Kincsem park területén futják le a résztvevők. A jótékonysági akciót a Hungexpo is támogatja, és 12 fős csapatot is nevezett rá.
A Hungexpo számos orvosi témájú kongresszusnak, kiállításnak adott otthont a közelmúltban. Tavaly rendezték az ESC (European Society of Contraception and Reproductive Health) kongresszusát 1500 résztvevővel, az egyik legnagyobb amerikai gyógyszercég pedig a Hungexpon tartott 2000 európai kardiológus részére szakmai szemináriumot. A Dental World fogorvos szakmai kiállítást és konferenciát már 5. alkalommal rendezték itt. Idén október 7?9-e között ismét itt kap helyet a tavaly debütált, saját szervezésű Egészségügyi és Orvostechnológiai szakkiállítás és konferencia, a HungaroMed.