ZETApress

hírportál

Lakhatásért tüntetett az AVM

A Város Mindenkié csoport tegnap estére tüntetést szervezett az Alkotmánybíróság épületéhez, melynek előzménye idekattintva olvasható. Az első felszólaló Csepregi Zoltán evangélikus lelkész volt, aki a 44. zsoltár szavaival imádkozott azokért, akik a rendelkezés miatt a korábbinál is nehezebb helyzetbe kerülnek.

Őt Lakatosné Jutka, az AVM aktivistája követte, aki felhívta a figyelmet arra, hogy 2012-ben az Alkotmánybíróság még azt mondta ki, hogy a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális ellátás eszközeivel, és nem büntetéssel kell kezelnie. szerint az Alkotmánybíróságban nem volt elég bátorság, elég igazságosság, hogy érvényt szerezzen a legalapvetőbb emberi értékeknek. Épp ezért az AVM szerint az AB döntése elfogadhatatlan. Harmadik felszólalóként Erdős Virág költő saját versét szavalta el.

A tüntetésen felszólalt az ellenzéki előválasztáson résztvevő három főpolgármester jelölt. Elsőként Karácsony Gergely beszélt, aki kiemelte, hogy a hajléktalan emberek üldözése az őket segíteni igyekvő szociális munkások munkáját olyan mértékben nehezíti, hogy ez esetenként életekbe kerül. – Egy dologban lehet bízni: hogy sokan vannak a budapestiek között, akik hisznek abban, hogy a város mindenkié, és ez a sok ember eljön, és ezt a várost megváltoztatják – zárta beszédét az MSZP-Párbeszéd polgármesterjelöltje.

Őt Kálmán Olga, a DK jelöltje követte, aki beszédét azzal kezdte, hogy sokkal jobban örült volna, ha egy vidámabb esemény apropóján mutathatták volna meg magukat együtt jelölttársaival. Kálmán Olga szerint az AB döntése az emberi élet védelmének kötelességével megy szembe: Az emberi életet védeni alapkötelesség. Az AB azt mondta ki, hogy annak, aki bajban van, annak nem kell segíteni? Szégyelljék magukat a bírók. De ne csak ők, hanem mindenki, aki ebben a játékban cinkos volt, akár hallgatással, akár törvényhozással.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum jelöltje arról beszélt, hogy főpolgármester jelölti előlépésének egyik oka az volt, hogy hogy szeretne végre nem tüntetésekre járni, hanem egy olyan városban élni, ami minden polgárának próbálja megadni a lehetőséget, nem állít akadályokat azoknak, akik teszik a dolgukat, és könyörületesebb azokkal, akik bajba jutottak. Azt is kiemelte, hogy az őáltala elképzelt városban a városi ellátórendszer szorosan együttműködik a civil szervezetekkel.

Az esemény Misetics Bálint, az AVM aktivistájának beszédével zárult. Szerinte az elmúlt 9 évben azon dolgozik a magyar állam, az államigazgatás, hogy betiltsa a hajléktalanságot. Ezzel szemben a feladata nem az lenne, hogy büntesse, hanem az, hogy segítse a hajléktalan embereket. Elmondta, hogy a magyar államnak végre tennie kell valamit a lakhatási válság kezelése érdekében. Kiemelte, hogy vezessenek be országos lakásfenntartási támogatást, ami az alacsony jövedelműek számára is biztosítja, hogy ki tudják fizetni rezsijüket, lakbérüket! Vezessenek be országos adósságkezelési szolgáltatást a hajléktalanná válás megelőzése érdekében! Vessenek véget az elhelyezési kilakoltatások kegyetlen gyakorlatának, első lépésként legalább a kisgyermekes családok, az időskorúak, a tartós beteg emberek és a fogyatékkal élők esetében!

Arra kérte a rendőröket, hogy legyenek emberségesek, a szabálysértési törvénnyel szemben helyezzék előtérbe, azokat a rendelkezéseket, amelyek a rendőrség életvédelmi kötelezettsége alapján előírják, hogy ha egy hajléktalan embert életveszély fenyeget az utcán, akkor ezzel kapcsolatban eljárjanak. A tüntetés résztvevőit pedig arra kérte, hogy azon kívül, hogy küzdünk a lakhatáshoz való jogért, ha a következő időszakban azt látják, hogy a hajléktalan embereket a rendőrség felelősségre von, kérjék meg a rendőröket udvariasan, de egy jogtudatos állampolgár magabiztosságával figyelmeztessék az emberségességre, mert a hajléktalanság csökkentéséhez nem rendőrökre van szükség, hanem kőművesekre. Zárszóként külön is kiemelte, hogy a felszólalók és a jelenlevők nem azért jöttek el, mert azt gondolják, hogy az embereknek joga van az utcán élni, hanem azért, hogy a lakhatáshoz való jogért szólaljanak fel.

Szóljon hozzá!