ZETApress

hírportál

Kikapós menyecskék, nyugdíjas nyomozók

Magánnyomózói cég megalapításában gondolkodunk, mondta beszélgetőtársam tegnapi írásunkban. Ma egy olyan zuglói céget mutatok be, ahol a ?90-es évek elején a Kurír tudósítójaként vendégeskedhettem.

F. J, az újgazdag vállalkozó a múlt év elején találkozott T. P-vel. Újdonsült ismerőse elmondta, hogy alföldi kft-je bővítésére keres tőkeerős társakat. Ki is csalt emberünktől több mint egymillió forintot. Uzsorakamatra kapta-e, most ne firtassuk. Lényeg, hogy a pénz is, meg ő is eltűnt.

A fenti történet nem fikció. A magánnyomozó iroda vezetője mondta el. A károsult őket bízta meg a nyomozással. Hosszas, kitartó munkával kiderítették, hogy a szélhámosnak sosem volt semmije, rég ismeretlen helyre távozott, s az alföldi ház, amit biztosítékként emlegetett, nincs is a nevén. Körözik a rendőrök is. Nagy kárértékű csalás miatt büntetőeljárás, elfogatóparancs van ellene folyamatban. Ha F. J. nem mulasztott volna el a telekkönyvi szemlét kérni a szép summa kölcsönadása előtt, sok felesleges procedúrát elkerülhetett volna. Nem kellene most a pénze után futnia.

Nem értettem, miért kell magánnyomozót fogadni drága pénzen, ha a rendőrség is keresi a szélhámost? Az irodavezetőtől megtudtam, hogy az ok a rendőrségi panaszfelvételi gyakorlatban keresendő. Az ügyeletes tisztek általában a polgári bírósághoz küldik a panasztevőt ahelyett, hogy érdemben foglalkoznának vele. A bíróság nem nyomozó szerv, így bizonyítékok hiányában nem tud dönteni. Ezeket kell azután megszerezni a magánnyomozóknak. Igaz, az adatszerzés egyelőre roppant nehézkes számukra, mert késik a törvényi szabályozás.

A zuglói iroda másfél éve alakult. Volt rendőrtisztek, nyugdíjas nyomozók alkotják a csapatot. A főnök korábban a BRFK akcióosztályát vezette. Bármely ügyet elvállalnak, csak pénzbehajtást nem. Törvénytelennek tartanák, ha valakit erőszakkal kényszerítenének tartozása kiegyenlítésére.

A volt hivatásos figyelők végzik a személyek megfigyelését. Ehhez minimum két kocsi kell, két-két személlyel. Egyikük vezet, a másik figyel. Esetleges gyorshajtáskor, tiloson áthaladáskor mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk épp a jogi rendezetlenség miatt. Könnyen a jogosítványukba is kerülhet az ügy.

A megbízótól a nagy kockázat miatt napi húszezer forintot kérnek, és legalább háromnapi figyelést kell megrendelni. Egy hűtlen feleség megfigyelésére ez az összeg első hallásra soknak tűnhet, de a bontóperi vagyonmegosztásnál többet veszíthet az, akinek a hibájából kimondják a válást. Olykor bizony ennél jóval nagyobb összegek forognak kockán.

Cégeknek gazdasági információkat szereznek. Jól jönnek ehhez a korábbi kapcsolatok, a rendőrtiszti múlt. Magánnyomozói igazolványok hiányában mindig írásos megbízással mennek, s a módszerük az adott szituációhoz igazodik.

Most a fegyvervásárlást fontolgatják. No, nem a kikapós menyecskéket akarják meglőni ? legalábbis nem pisztollyal ?, hanem pénzkísérésre vállalkoznak. Megtervezik a szállítási útvonalat, gondoskodnak a szállítókocsin kívül biztosító járműről is.

Búcsúzóul az irodavezető néhány jó tanáccsal szolgált az újgazdagoknak. Ne dőljenek be a csábító uzsorakamat ígéretének, mert becsületes úton ennyit lehetetlenség fizetni. Biztosítékként ne elégedjenek meg a pazar nyugati kocsi látványával, hanem kérjék el a forgalmi engedélyt és a slusszkulcsot is a tartozás kiegyenlítéséig. Autóvásárlás esetén szakműhelyben győződjünk meg arról, nem átütött-e az alvázszám. Túl olcsón kínált gépcsoda esetén azon sem árt elgondolkozni, nem bűncselekményből származik-e. Csak az a baj ilyenkor, hogy a kapzsiság elnyomja a józan észt!

Sajnos a jó dumás, jól öltözött szélhámos sokakat meg tud szédíteni. Sok a balek mostanában. Nem féltem a magánnyomozók csapatát. Még jó ideig lesz munkájuk. A bűnözők egy lépéssel előttünk járnak. Azóta már a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara is megalakult, és segített abban, hogy a magyar Matulák hatékonyabban lépjenek fel ellenük. Azóta a kontárok sem tudnak beférkőzni soraikba. A magánnyomozói munka komoly szaktudást igényel.

1 hozzászólás

  1. Megvan még a cég? Hogy alakult a sorsuk?