BÚÉK 2010!
Eltelt a 2009-es esztendő. Az emberek búcsúztatják az óévet, köszöntik az újat. Durrognak a pezsgők, s előkerülnek a pirotechnikai eszközök is, de petárdákat idén se tarthatunk.
A tűzijátékokat egy 2005-ös rendelet értelmében 28-án, hétfőtől szerezhettük be, s csak ma este 6-tól holnap reggel 6-ig használhatjuk fel. Aki nem tudja addig elfüstölni, január 5-én, keddig visszaviheti azokat a vásárlási helyre. Ott kötelesek számla ellenében visszavásárolni, s nekünk is kötelező addig visszavinni. Ha ezt elmulasztjuk, ha Vízkereszt után is birtokoljuk, szabálysértést követünk el, amiért többtízezer forintos bírságot is fizethetünk.
Sipos Jenő, a VPOP szóvivője a Vám- és Pénzügyőrség Száva utcai Vámáruraktárában tartott délelőtti kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón a december 4-től zajló Csillagszóró III. hadműveletben lefoglalt pirotechnikai termékeket mutatta be. Megtudtuk, hogy idén 400 ügyből 287 eljárás indult, s öt és félmillió forint szabálysértési bírságot szabtak ki. Tavaly ennél több, hatmillió forint volt a bevétel az 544 ügyből, melyből 341 eljárás indult.
Az APEH és a VPOP dolgozói a napokban átlagosan egyhavi keresetüknek megfelelő mozgó bért kaptak. Holnaptól megnőnek a feladataik, mert éjféltől az illegális fémkereskedelem és az illegális fémtelepek felszámolása is a feladatukká válik. Ezt főleg mélységi ellenőrzésekkel végzik majd el úgy, mint tették a pirotechnikai eszközök kiszűrésénél. Nem csak a határokon, de az autópályákon is ott voltak minden kilométerkőnél, míg az aluljárókat inkább a rendőrök és közterület-felügyelők látogatták.
Szollár Domokos kormányszóvivő személyes élményét is megosztotta velünk a Száva utcában. 17 évesen egy alaposan elázott barátjával mentek Hűvösvölgybe szilveszterezni. Barátja egy beindított petárdát akart kidobni a zárt (!) kocsiablakon, amely azonban így az utastérben robbant. Percekig semmit sem hallottak, s Domokos ? aki 1975. augusztus 20-án este fél 10-kor, tehát a Szent István-napi tűzijáték idején született ? azóta ellenzi ezeket az eszközöket.
Ürül, hogy a december 4-i kormányrendelet szigorította a birtoklást, aggódik viszont, hogy a játéknak minősülő pirotechnikai eszközök az év bármely szakában használhatók. Felhívta a figyelmet, hogy csak a magyar nyelvű használati utasítással ellátott eszközöket vásároljuk! Tavaly ilyenkor a Ferihegyi repülőtér szóvivője volt, arra a kérdésre viszont nem válaszolt, hogy hol dolgozik majd 2010. szilveszterén.
Mint köztudott, a jövő évi parlamenti választásokon a szocialisták Bajnai helyett Mesterházy Attilát indítják kormányfőjelöltként. Kommunikációját a korábbi szóvivőnő ? a párt ferencvárosi képviselőjelöltje ? Budai Bernadett segíti. Ha megint az MSZP alakíthat kormányt ? melyre egyre kevesebb az esély ? bizonyára Bernadett áll újra a szóvivői dobogóra. 2002-től néhány évig Gál J. Zoltán is képviselőként vitte a szót, miért ne tehetné ezt jövőre egy képviselő asszony is?
A tömegközlekedés most a Szentestével ellentétben nem áll át már délután 4-kor az éjszakai műszakra, hanem hajnalig szállítja a kocsmáról kocsmára igyekvőket. A Nagykörúton 10 percenként jár éjszaka is a 6-os villamos, és a Fogaskerekű is óránként közlekedik a Városmajor és a Széchenyi hegy között hajnalig.
Ha ma éjszaka nem is, január 12-én éjféltől bizonytalan időre leállhat a fővárosban a tömegközlekedés. Mivel a BKV szakszervezetei a Kollektív szerződés megújításáról nem tudtak megegyezni munkaadójukkal, bizonytalan ideig tartó sztrájkot helyeztek kilátásba. A volántársaságok szakszervezetinek szintén anyagi vitáik vannak, így várható, hogy ők is beszűntetik a munkát. Különösen problémássá válhat a tömegközlekedés azokon a vonalakon, ahol december 13-án a vonatforgalmat is megszűntették. Az ottaniak így csak saját járműveikkel érhetik el úti céljukat, melyhez viszont mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk az újabb üzemanyag-áremelés miatt.
Szerkesztőségünk is lezárja az évet, s legközelebb csak jövőre jelentkezünk. Angyal László Aviator képével kíván minden kedves olvasónknak békés, boldog újesztendőt: Zmeskall Z. TAmás főszerkesztő.