ZETApress

hírportál

Tiszthelyettesek a Hősök terén

AvatóbeszédMagyarország elsőként bizonyította be, hogy a megállíthatatlannak nevezett népvándorlás megfékezhető, megállítható és visszafordítható ? mondta Orbán Viktor miniszterelnök a nemzet hőseinek terén, ahol 1206 rendőr tiszthelyettes tett ünnepélyes esküt ma délelőtt.

? Elsőként mutattuk meg azt is: nem fogjuk hagyni, hogy tömegével ültessenek a nyakunkra olyan embereket, akikről nem tudjuk, kicsodák, és milyen szándékkal érkeznek ? fogalmazott a kormányfő a határvadász-avatáson. ? Mi abban hiszünk, hogy Európa jövőjét nem egy birodalmi központban, hanem az európai nemzetek fővárosaiban írják, Varsóban, Párizsban, Berlinben és Budapesten is. Vannak azonban, akik azt is elfogadnák, hogy Magyarország jövőjéről is máshol és mások döntsenek. Láttunk már ilyet, tudjuk, hogyan történik, és azt is tudjuk, hogy alávetettség és elszegényedés szokott lenni a vége ? jegyezte meg.

Az 1206 rendőr tiszthelyettes kinevezése ? a Készenléti Rendőrség háromezres létszámbővítésének negyedik ütemében ? május 1-jétől, illetve július 1-jétől hatályos. Az eskütételen Orbán Viktor mellett jelen volt Pintér Sándor belügy- és Simicskó István hadügyminiszter is. A határvadászokat emberségre, határozottságra és a törvények betartatására kérte Orbán Viktor. Arra, hogy olyan példát mutassanak, amelynek híre megy, és amelynek hatására egyetlen embercsempésznek és terroristának sem fordul meg a fejében, hogy ezen az útvonalon bárkit bejuttathat Európába. Kitartás és bátorság, amikor a határt tízezrek ostromolják, és kellő figyelem, ha csak pár százan próbálkoznak! ? tette hozzá, kijelentve azt is: minden egyes elfogott határsértő azt üzeni, hogy törvénytelenül itt senki nem juthat át.

Szóljon hozzá!