ZETApress

Hónapok óta találgatják az ülnökök, hogy meddig maradhatnak a pulpituson. Végig ülik-e a 2019 nyaráig tartó ciklust, vagy előbb kell búcsút mondaniuk a büntető ügyek tárgyalásának? Már ősszel kellett volna döntenie az Országgyűlésnek, de a Kormány sem tárgyalta még az új büntetőeljárásról szóló törvényjavaslatot.

Eredetileg arról volt szó, hogy 2018-tól az eddigi ülnökös perekben büntető tanács helyett egyesbíró dönt, a 2017-es év pedig átmeneti időszak lesz az ülnökökkel kezdett ügyek befejezésére. Az új Polgári Perrendtartásról szóló törvényt néhány hete elfogadta a Tisztelt Ház, s ők változatlan formában működnek tovább, az új Be. törvény viszont a legújabb verzió szerint tavasszal kerül elfogadásra és 2018. július elsején léphet hatályba. Utána már csak a fiatalkorúak büntetőperében lesznek pedagógus ülnökök és a katonai ügyekben katonai ülnökök.

A Magyar Nemzet Online november 22-ei írásában azt olvashatjuk, hogy a jogvégzett bírót kötik a jogszabályok, bizonyítékok nélkül senkit sem ítélhet el, míg az ülnökök lelkiismeretes laikusként bizonyítottság híján is megállapíthatnák a bűnösséget. S mivel a büntetőtanácsban a bíró és két ülnöke egy-egy szavazattal rendelkezik, az ülnökök leszavazhatnák bírójukat, s börtönbe küldhetnék a bűnösnek vélt vádlottat. Érdekes felvetés, mégsem igaz! A független bíróságok nem lehetnek függetlenek a törvényektől, hanem azok szellemében kell eljárniuk, s ez a bíróság tagjaira: a bíróra és a két ülnökökre egyaránt vonatkozik.

Az MNO fenti cikke két ügyet is említ, amikor a közvélemény szemében bűnösnek vélt delikvenst felmentették. Most nem ezekről írok, csak a felmentésekről általánosságban. Valakit az ellene hozott vádak alól bűncselekmény vagy bizonyíték hiányában lehet és kell felmenteni. Az előbbinél a bíróság az mondja ki, hogy a vádlott nem követte el a cselekményt, míg az utóbbi azt jelenti, hogy elkövethette ugyan, csak épp nem sikerült rábizonyítani. Ez utóbbi felmentő ítéletet a vádlottak meg is szokták fellebbezni, s kérik a bűncselekmény hiányának kimondását.

S most nézzük meg az ülnökök szerepét az utóbbi esetben. Tételezzük fel, hogy a két ülnök bizonyítottság hiányában is ragaszkodik a bűnösség kimondásához, s a kettőtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó ügyben 2:1 arányban leszavazva a felmentést akaró bírót, a középértékből kiindulva 5 évre börtönbe küldi a vádlottat. A cikk szerint a tanácsvezető bírónak ekkor ezt az ítéletet kéne felolvasnia, s az elítéltet rögvest letartóztatnia! Az indoklásban aztán elmondaná, hogy a két ülnök bizonyítékok nélkül ? tehát jogtalanul! ? hozta meg döntését, neki viszont alkalmazkodnia kellett a többség akaratához! Ez az elítélt vajon meddig maradna börtönben? A másodfok ? ahol most sincsenek ülnökök! ? soron kívül szabadítaná, majd a másodfokú tárgyaláson hónapok-évek múltán bizonyítottság híján felmentené. S az abszurditás még fokozható!

A rendszerváltozás óta megszűnt nálunk a halálbüntetés, s az Európai Unió tagjaként vissza sem állíthatjuk. A bestiális gyilkosokat a közvélemény mégis bitóra küldené, s mivel az MNO-cikk szerint a jogvégzetlen ülnököknek a népet kéne képviselni, a fenti logika alapján nekik is ezt kéne javasolni a zárt tanácskozásban. Ha így döntenének, s 2:1-re leszavaznák az életfogytig tartó fegyházbüntetést javasló bírót, a vádlottat halálra kéne ítélni! Persze az elítéltet sosem végezhetnék ki, mert a másodfok szakbírói a hatályos törvények értelmében meghagynák az életét. Akkor meg minek kéne az ülnököknek keménykedniük, feleslegesen hangulatot kelteniük, mert ezzel csak magukat és az igazságszolgáltatást járatnák le, s a leszavazott bírójuk se tartana igényt a további munkájukra.