Hárommillió a szökevényért?
Félmillió forintot ajánlott fel a BRFK a pénteken megszökött fegyveres bűnöző kézre kerítéséért. Az összeget hárommillióra is emelhetik, melyet az ORFK újabb milliókkal fejelhet meg. A nyolc évre elitélt benzinkútrabló a Fő utcai Katonai Bíróság épületéből szökött meg, melyről korábban mi is beszámoltunk.
A büntetés-végrehajtásnál most az őrzés szigorítását tervezik. Valóban furcsa, hogy egy gyengébb fizikumú idősebb őr állít elő olyan rabot, akit korábban csak egy kommandós osztagnak sikerült ártalmatlanná tenni. Az nem lehet mentség, hogy létszámhiány van a testületnél, mert ez nem mehet az őrzésbiztonság rovására.
Az elitéltet a Kozma utcai börtönből vitték át Budára, ügyészi meghallgatásra. Egy őrét jelentett fel az elitélt, s ezt kellett tanúként elmondania. Miért nem az ügyész ment el a börtönbe? Ott mindjárt az őrt is meghallgathatta volna, s néhány rabtárs is tanúskodhatott volna az ügyben. Nem ez lett volna az egyszerűbb?
Jó, jó, az ügyészek nagyobb urak annál, hogy utazgassanak, akkor viszont miért nem ment a rabbal a megvádolt bévés is. Ketten már jobban elbírtak volna vele. S mivel a bíróság és a Gyorskocsi utcai börtön egy épületben van, miért nem megy onnan állandó segítség az előállításokhoz is. A bírói tárgyalók előtt állandó kutyás felügyeletet tarthatnának, s rögvest beavatkozhatnának, ha kitör a balhé.
Ha már amúgy is ott van a börtön, az ügyész ott tarthatná a meghallgatásokat egy erre rendszeresített dolgozószobában. Ott nyugodtan levehetnék a rabról a bilincset, elmehetne a vécére is, mert a börtönön belül maradna. Fegyvert sem zsákmányolhatna senkitől, mert a rabok közé a körletre az őrök is fegyvertelenül mehetnek. Épp azt szolgálja ez az intézkedés, hogy a fogva tartott ne juthasson fegyverhez.
A fogolykísérők fegyvertartását sem ártana átgondolni. Fegyvert használni egyébként sem szabad szökés megakadályozására mindenkivel, csak bizonyos bűncselekmények elkövetőivel szemben. Ezen belül is vannak életkori és pszichikai korlátok. Velük szemben csak jogos védelem ? vagyis az őr saját maga, vagy foglyának élete védelmében ? lőhet. Akkor meg miért kísérnek mindenkit fegyverrel? Azért, hogy legyen a raboknak mit elvenniük?
Pár éve szorgalmazták az elektromos sokkolók használatát. Fogolykísérésre ennek speciális változatát, az elitéltre csatolt sokkoló övet fejlesztették ki, melyet vagy a vezetőszáron lévő kapcsolóval, vagy a közelből távirányítóval lehetne működésbe hozni. Már az ötlet is komoly ellenállásba ütközött. Mi lesz, ha ijedtében leáll a szíve a megsokkoltnak? ? érveltek az okosok. Most nekik kéne azon elgondolkodni, hogy azok vajon nem kapnak-e ijedtükben sokkot, akikre a fegyveres szökevény ráfogja pisztolyát?