ZETApress

hírportál

Rendőrautók a polgárőröknek

Rájuk fért már a csereMa délután fél 2-től Bajnai Gordon miniszterelnök részt vett és beszédet mondott a szolgálatból kivont rendőrségi gépjárműveknek az Országos Polgárőr Szövetség részére történő ünnepélyes átadásán a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti Központi Objektuma alakuló terén.

A közbiztonság fenntartásában, erősítésében a legmeghatározóbb szerep nyilvánvalóan a rendőrségé, azonban ebben a munkában fontos együttműködő partnere a polgárőrség. Épp ezért a kormány számára fontos, hogy a polgárőrség rendelkezzen mindazon technikai eszközökkel, melyekkel még hatékonyabban láthatja el feladatait.

A Kormány összesen 132 személygépkocsi átadására tett javaslatot a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felé, azt kérve, hogy ezek a gépkocsik ne a korábbi gyakorlat szerint üzemeltetésre, hanem ingyenes vagyonba adással kerüljenek a polgárőrségekhez. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács június 24-i ülésén az IRM javaslatát elfogadta, és kiadta az ingyenes vagyonba adásra vonatkozó határozatát.

A Rendőrség 51 darab, a Büntetés-végrehajtási Szervezet 49 darab és a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata 32 darab gépkocsi vagyonkezeléséről mondott le a polgárőrségek javára. A már korábban átadott 385 db személygépkocsival együtt országosan összesen 517 db gépkocsi került át a polgárőr szervezetekhez.

Ma délután 32 gépkocsi átadása történt meg. Az IIX-292 autó kulcsát a kormányfő Dr. Sellyei Gábornak, az I. kerületi Polgárőr Egyesület elnökének adta át. Cserébe ő is és a kíséretében lévő Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is egy-egy polgárőr sapkát és mellényt kapott. A miniszterelnök mindjárt be is öltözött, majd bement a felsorakozott állomány közé. Sajnos nem hallhattuk, miről beszélgettek, mert a sajtót az őrezred munkatársai nem engedték ki a kordonok közül. A szemlét követően a védett személyek elhagyták az objektumot, s hozzánk hasonlóan ők sem vettek részt az állomány díszebédjén.

A hivatalos beszédekből kiderült, hogy gépkocsik átadásán túl azonban a kormány jelentős pluszforrást is biztosít a szervezetnek. Idén az eredeti mintegy 230 millió forint helyett végül 460 millió forinttámogatást kap a polgárőrség, jövőre pedig már 750 millió forint központi támogatásból gazdálkodhatnak. Egyúttal megváltozik a támogatás formája is: a mostani központosított támogatás mellett, ősztől megállapodás alapján közvetlenül is hozzá járulunk a polgárőr szervezetek a támogatásához.

A technikai és anyagi feltételek javítása mellett a polgárőrségről szóló 2006. évi LII. törvény módosításával több lehetőséget is kaptak a polgárőrök a közbiztonság javításához. Közlekedési balesetnél, iskolák, óvodák közvetlen környezetében jelzőőri feladatokat láthatnak el (forgalom-irányítás), közreműködhetnek a körözött gépjármű azonosításában (adatigénylés törvényi szinten szabályozott), ezzel tehermentesítve az egyébként az ellenőrzésben részt vevő rendőri állományt. Védelmük érdekében pedig a nagykorú polgárőrök ? kizárólag önvédelmi célra ? tarthatnak maguknál gázspray-t is.

Visszaváltható IC pót- és helyjegyek

A MÁV-START Zrt. értesíti kedves utasait, hogy a rendkívüli időjárási körülmények miatt keletkezett műszaki hibák és a bevezetett sebesség-korlátozások miatti késésekre való tekintettel a Budapest ? Miskolc ? Nyíregyháza, valamint a Budapest ? Debrecen ? Nyíregyháza ? Záhony vonalakon közlekedő valamennyi pót- és helyjegy-köteles, illetve pótjegyköteles InterCity vonat ma éjfélig pót- és helyjegy, illetve pótjegy váltása nélkül igénybe vehető. Az érintett vonatokra már megváltott, október 13-ra érvényes pót- és helyjegyek illetve pótjegyek holnap éjfélig bármely személypénztárban visszaválthatók.

Szóljon hozzá!