ZETApress

hírportál

Értelmetlen álltatás

SecurityTömegrendezvényen jártam a minap. A gépjármű ellenőrző-, áteresztő ponton sárga mellényes személy- és vagyonőr teljesített szolgálatot. Régóta ott állhatott, s amikor épp nem volt forgalom, leült a beton terelőlapok egyikére. ? Gyorsan kelj fel ? kiáltott rá főnöke a távolból ?, nehogy ma ingyen dolgozzunk!

A fiatalember rögvest felugrott. ? Levonnák a napi bérét, ha ülve találnák? ? kérdeztem együtt érzően. ? Remélem nem tennék meg! ? felelte zavartan, s én sem faggattam tovább. Eszembe jutott egy öt évvel ezelőtti eset egy útépítésről. A forgalom elől elzárt munkaterületre az őrök főnöke naponta kétszer behajtott luxuskocsiján, s akit ülve talált, annak öt ujját felmutatva jelezte kocsijából, hogy a béréből ötezer forintot levon.

A munkavállalók alapbérre, vagy még arra sem voltak bejelentve. 400 forintos nettó órabérrel a 12 órás műszakért 4800 forintot, a 24 órásért 9600-at kaptak zsebbe, így az ötezres mínusz a napibérnél is több volt. Mivel semmilyen szerződést sem kötöttek, egy őr sem reklamálhatott. Csendben tűrt, örült, hogy van munkája! S akit rendben kifizettek, az is jócskán várt a bérére, mert sosem a tárgyhót követő első 2-3 napban, hanem csak 20-a után kapott fizetést, hogy pénze addig is a munkaadónak kamatozzon. Belekötni bárkibe bármikor belelehetett és ma is lehet, a dolgozók kizsákmányolása sajnos mindennapossá vált a biztonsági szolgálatoknál!

Szóljon hozzá!