ZETApress

hírportál

Maradt az eltiltás

Kajak-kenusportA Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) Fellebbviteli Bizottsága helyben hagyta az első fokú fegyelmi döntést abban a tekintetben, hogy a drogteszten megbukott két sportoló idén ne képviselhesse Magyarországot nemzetközi versenyen ? olvasható mai hírlevelükben.

Viszont a másodfokon eljáró testület ? melynek elnökévé múlt szerdán választották Dr. Lőrinczy Györgyöt ? olyan határozatot hozott, mely lehetővé teszi, hogy az augusztus végi országos bajnokságon szerepelhessen Csipes Tamara és Dombvári Bence is. A testület kimondta, hogy a fegyelmi vétség súlya alapján nem lát lehetőséget arra, hogy eltiltás helyett enyhébb büntetést alkalmazzon, azonban mérlegelte azt a tényt, hogy a két sikeres sportember folytatni szeretné pályafutását és lehetőség szerint részt venne a riói olimpián.

A két sportolót a másodfokú eljárás eredményeként az MKKSZ augusztus 23-ig a versenyzéstől eltiltotta, december 31-ig pedig megvonta a sportolóknak adható kedvezményeket és juttatásokat. Így nem indulhatnak az idei válogatóversenyeken és december 31-ig nem lehetnek a válogatott keret tagjai. A bizottság enyhítő körülményként értékelte, hogy a két kajakos ellen korábban nem folytatott le a szövetség sportfegyelmi eljárást, a sportolók az eljárás során megbánást tanúsítottak, valamint azt a tényt, hogy a szövetség sportfegyelmi eljárásán kívül magatartásuk miatt más joghátrány is érte őket. A büntetés enyhítésével lehetőség nyílik arra, hogy az augusztus 23-án kezdődő Országos Bajnokságon a két sportoló rajthoz állhasson és jó eredmény elérése esetén saját jogon újra bekerülhessen a jövő évi nyári olimpiai játékokra készülő téli válogatott keretbe.

Szóljon hozzá!