ZETApress

hírportál

Fegyház a határon

SopronkőhidaA múlt év végén jelent meg Kuntz Zoltán ? Pantali Zoltán: Sopronkőhida, a legek börtöne ? Véres-könnyes sztorik egy fősmasszer naplójából című 284 oldalas könyve. Szerzőikkel Bézi Péter, a Fiatal Művészek Galériája kurátora beszélgetett ma délelőtt az Europeum Üzletközpont egzotikus üzletében.

A könyv jelentős forrását Dr. Pantali Zoltán, a 44 évig szolgáló fősmasszer naplója adta. Az ő jegyzeteiből ismerheti meg az olvasó a magyar börtönügyet, annak minden árnyalatával együtt. Az izgalmas történetek, fordulatokkal bővelkedő visszaemlékezések, olykor bizony sokkoló élmények, minden érdeklődőnek bemutatják a rácsok mögötti különleges világot, a zsiványok mindennapjait. A szerzők ezúttal még közre nem adott titkokról is lerántják a leplet. Megemlékeznek azokról, akik beírták nevüket a nemzet történelmébe.

Az egykori fősmasszer ? a sopronkőhidai parancsnok ? mesélt Amerikai utazásairól és mindarról, milyen a világ a rácsok mögött. Dr. Pantali Zoltán dandártábornok, főtanácsos nagy utazó. Ha teheti utazik, többnyire jobban felkészült mint a helyi idegenvezető. Vajon mi szeretett volna lenni gyermekkorában? Történész vagy geográfus lehetett előző életeiben, vagy csak ezt hozta a sors? Erről ma nem beszélt.

Sokak számára a börtön ma is egyet jelent a nyirkos falakkal, a nehéz bilincsekkel, a patkányoktól hemzsegő zárkákkal. A Sopronkőhidai Fegyház azonban már a XIX. század végén is Európa egyik legmodernebb börtönegyüttesének számított. Az 1800-as évek végén azonban még senki sem gondolta, hogy több lesz annál, mint aminek tervezői képzelték, vagyis az elítéltek szigorúan őrzött intézményénél. Nemzeti sorsfordulóinknak köszönhetően Magyarország legtörténelmibb börtönévé vált a Soproni-medence szelíd lankáin fekvő egykori Soproni Királyi Országos Fegyintézet. Már a kezdet kezdetén helyszínét adta a betyár romantikának, hiszen itt raboskodtak Liliom Peti és Oroszlán Pali, a dunántúli szekérutak fosztogatói.

Többek között olvashatunk az itt raboskodott Bajcsy-Zsilinszky Endréről, Jávor Pálról, Mindszenty Józsefről, miniszterelnökökről, miniszterekről és a Magyar Királyi Honvédség vezérkarának magas rangú tisztjeiről. Ugyanakkor betekintést nyerünk a hírhedt bűnözők elévülhetetlen arcképcsarnokába is. Megelevenednek a bűnök és gaztettek elkövetőinek rácsok mögötti mindennapjai. Olyan részletek, amelyeket csak az tapasztalhat meg, aki csaknem fél évszázadot tölt el a fogvatartottak világában. Az olvasó pedig könnyen ráébredhet az egyszerű igazságra: a zárkák mélyén is élni kell valahogy!

Túszejtés a börtönökben?

1980. május 20-án magam is börtönbe kerültem. Szerencsére a jó oldalon álltam, ezért a kulcsok nálam voltak. Mivel már akkor is túl sok krimit néztem, pár nap múlva megkérdeztem kollégáimtól, mi lesz, ha túszul ejtenek? Akkor meghalsz, mondták, mert senki sem fog kiszabadítani! Döbben arckifejezésem láttán kioktattak, hogy a fogva tartottakkal soha, semmilyen körülmények között nem szabad tárgyalni, kívánságaikat tilos teljesíteni! A felszámoló egység is előbb lőne, mint kérdezne, s ezzel a rabok is tisztában vannak. Mivel mindenki tudja, hogy követelésükkel úgysem érnek el semmit, meg sem próbálják, mert könnyen az életükbe kerülhet. Ezért aztán nyugodt lehetek, senki sem fog túszul ejteni, mondták.

Kollégáim szavait akkor fenntartás nélkül elfogadtam, s azóta sem ellenőriztem valóságtartalmát. Az elítéltektől sem kérdeztem rá saját jól felfogott érdekemben. Mivel az 1990-es rendszerváltásig sem hallottam túszejtésről börtöneinkben, talán igaz is lehetett. A ’90-es évek derekán a BörtönÚjság munkatársa lettem, de ott sem volt ez beszédtéma. Még az akkori bankrablásokkor sem történt sose túszejtés, az évekkel későbbi, 2007. május 5-ei Moszkva téri túszmentésről viszont idekattintva olvashatunk. Lehet, hogy most se kéne tárgyalni a túszejtőkkel, s akkor elmaradnának az esetek?

Szóljon hozzá!