ZETApress

A Városháza parkban indítottak el a tüntetők egy T-34 harckocsit, és az Astoriáig mentek vele – írtuk meg szerdán. Mint megtudtuk, az elkövetőt nem lehet múzeumi tárgy eltulajdonításával vádolni, hanem csak jármű önkényes elvételével gyanúsítható. A törvényből adódó anomália nem új keletű. Jómagam is írtam már egy tárcát erről 1997. január 3-án a BörtönÚjság bűnügyi hetilapban.

Kovács gyorsan összepakolta az ékszereket az üresen hagyott villában. Kivette a kredencből a porcelán étkészletet, összeszedte az ezüst evőeszközöket. Leakasztott a falról egy Renoir-t, s a háziasszony nercbundáját is kivette a naftalinból. Többször is fordult, mire kiért a ház előtt hagyott autóhoz. Ezt néhány napja kötötte el, mert a szajréval mégsem távozhat taxival.

Megrendelésre dolgozott, most is tutira ment. Az ismerős orgazda sajnos hiába várta. Indított, gázt adott, de váratlanul elöl és hátul egy-egy rendőrautó állta el útját. Mit lopott már megint? -kérdezte az egyikből kiszálló, jól ismert nyomozó. Pár éve is ő kapta el az egyik betöréskor. Most a villát a rendőrséggel összekötő jelzőrendszer riasztására érkezett. A tippadónak ezt nem sikerült felderíteni.

– Dehogy loptam én, kérem – mondta nagy komolyan Kovács -, csak néhány napig jogtalanul akartam használni ezeket az eszközöket. Pár nap múlva lesz Szilveszter, s az óévbúcsúztatóra népes vendégsereget hívtam meg. Őket akartam etetni a tányérokból az ezüst evőeszközökkel, nekik mutogattam volna a falon a festményt. A gyűrűket, karkötőket és nyakláncokat is csak a bulin viseltük volna. A nercbundában meg az asszonyt küldtem volna bevásárolni, hadd pukkadozzanak a szomszédok! Miért lennék én tolvaj, ha önkényesen elviszek valamit? Újév után úgyis visszahoztam volna mindent! Eszembe sem jutott, hogy valamit is eladjak ezek közül a tárgyak közül. Nem vagyok én tolvaj, kérem tisztelettel!

– Honnan találta ki ezt a sok zöldséget? – hökkent meg a sokat látott nyomozó.

– Hát a zárkatársam mesélte odabent az utolsó balhémnál. Ő a márkás kocsikat lovasította meg, és hordta át a határon a megrendelőknek. Többször elkapták a határ előtt a Mercedesekben, Audikban, de a lopás tényét egyszer sem tudták rábizonyítani. Mindig azt mondta, hogy kocsikázni akart, mert imád vezetni. Égre-földre esküdözött, hogy az autót megtankolva visszavitte volna. Visszafelé olyankor mindig rendőrautón utazott, s a kocsit sem vele vitették vissza a tulajdonoshoz, de egy lopás nem sok, annyit sem tudtak rábizonyítani. Jármű önkényes elvétele volt ellene a vád, mert a határon szerencsésen átjuttatott autókról hallgatott. Ha nem veri nyomorékra az anyósát, talán még most is szabadlábon lenne, s nyugodtan hordaná át a kocsikat a négereknek.

– Gondolom, maga is visszavitte volna ezt a kocsit – mondta a nyomozó, mert közben megállapította, hogy amiből Kovácsot kiszállították, azt is körözik. – Miért nem elégedett meg maga is az autós üzlettel, ha tudta, hogy ebben szinte lehetetlen lebukni?