ZETApress

hírportál

Kosarasgyász

gyor_balesetA Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége adománygyűjtést indít a szombaton buszbalesetben elhunyt Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató családjának megsegítésére. Az MKOSZ az 10300002-20316431-49020504 számú elkülönített al-számláján várja az adományokat ? tudtuk meg Faragó Andrástól.

Mint köztudott, a győri kosaraslányok szombat reggel szenvedtek súlyos buszbalesetet. Egy Lada vágott eléjük szemből, eddig tisztázatlan okokból. A buszsofőr ? hogy elkerülje az ütközést ? félrerántotta a kormányt. A két gépjármű mégis összeért, a Lada eleje és 69 éves sofőrje csúnyán összetört, a busz pedig az árokba borult. A tömegszerencsétlenségben a klubigazgató a helyszínen, a vezető edző a kórházban elhunyt. Natasa Kovasevicnek, a győriek szerb játékosának a lábfejét kellett amputálni, s játékostársai is a kórházi ágyat nyomják.

Tegnap döntött a bíróság a vétkes sofőr előzetes le nem tartóztatásáról. Hiába kezdeményezték ezt a rendőrök, a bíróság a súlyos sérüléseire tekintettel szabadlábon hagyta. Igaz, ez a szabadláb most csak képletes, hiszen nehezen tudna ráállni, s nemhogy a kórházat, de az ágyát is elhagyni. Szökéstől, bűnismétléstől ? melyek az előzetes letartóztatás feltételei ? nála nem kell tartani!

A 69 éves sofőr helyében nem örülnék a bírósági döntésnek, hiszen az előzetessel sokkal jobban járt volna. Ha tegnap letartóztatják, a kórházban töltött idő is beleszámítana a majdani ítéletbe ? hiszen nehéz elképzelni hogy gyógyulása után csak felfüggesztett szabadságvesztést kap ? így viszont a szabadidejében kezelik. Őrzése sem erőltette volna meg különösebben a büntetés-végrehajtást, mert a külkórházban kezeltek esetében elég a felügyelet. Nem kellett volna tehát egy-egy őrnek állandóan mellette ülni, hanem olykor-olykor valakinek meglátogatni, s telefonon tartani a bévének a kapcsolatot a kórházzal.

A szintén megsérült buszsofőr felelősségét senki sem vizsgálja, mert mindent megtett a karambol elkerüléséért. Más kérdés, hogy rosszul döntött, nem kellett volna az árokba döntenie a buszt. Amikor 40 évvel ezelőtt motorozni és autót vezetni tanultam, az elméleti oktató arról beszélt, hogy a buszsofőröktől jobb óvakodni autósként és gyalogosként egyaránt, mert ők a saját utasaik érdekében kerülik a vészfékezést. Inkább elütik az elébük lépő gyalogost ? mert az csak egy fő ? mint a hirtelen fékezéssel sok utas essen el és sérüljön meg. S mivel egy busz sokkal erősebb egy személyautónál ? pláne egy motornál ? az ütközést is inkább vállalják a vészfékezés, vagy a felborulás helyett. Akkoriban még ez volt a szemlélet, de mint minden más az idők folyamán, úgy ez is változott. Persze utólag már nekem is könnyű okosnak lenni az íróasztalomnál…

3 hozzászólás

  1. Szalay Ferenc és Bodnár Péter, a MKOSZ elnöke és főtitkára szerdán Győrben meglátogatta a szombati buszbalesetben elhunyt Tapodi Péter és Fűzy Ákos özvegyeit. Gyorssegélyként a szövetség dolgozóinak felajánlásából 500-500 ezer forintot nyújtottak át a két családnak. Szalay Ferenc és Bodnár Péter tárgyalt Fűzy Andrással, az UNI Győr társadalmi elnökével, aki tájékoztatta a szövetség vezetőit a balesetben megsérült játékosok jelenlegi állapotáról és felépülésük várható időpontjáról. A klub elnöke elmondta, hogy tekintettel a kialakult helyzetre a csapat a magyar-szlovák-horvát bajnokságban nem tudja vállalni az indulást, de a magyar NB1 A-csoportjában el kíván indulni, ahogy vállalja az Euroliga-szereplést is.

    A felek abban állapodtak meg, hogy az MKOSZ az NB1 A-csoportjának csapatait felkéri, nyilatkozzanak arról, hogy a Győr helyén melyik csapat szándékozik elindulni a magyar-szlovák-horvát bajnokságban, ugyanis ebben az esetben nem kellene módosítani a versenykiírásokat. Az MKOSZ a beérkező szándéknyilatkozatok elbírálása után dönt a további lépésekről. A tervek szerint az UNI Győr az NB1 2. körében csatlakozik a többiekhez, de mivel az első kör nem számít be az összeredménybe, így a bajnokság végkimenetelét a győriek későbbi beszállása nem befolyásolja.

Visszajelzések

  1. Vívóünnep Pasaréten | ZETApress