ZETApress

hírportál

Az UKFC és a NESTA felhívása

Az Egyesült Királyság Film Tanácsa (UK Film Council=UKFC) és a Nemzeti Tudományos, Technológiai és Művészeti Alapítvány (National Endowment for Science, Technology and Art=NESTA) felhívással fordul a filmiparhoz, hogy bővítsék a digitális forgalmazást, keressenek új pénzügyi forrásokat és az online közönséggel, ne csupán, mint nézőkkel, hanem mint kiadókkal/terjesztőkkel működjenek együtt. A felhívás a két szervezet digitális innovációs programja keretében feltárt egész sor megállapítás részét képezi ? tudatta Sarah Cooper, Screen International.

Ezek az ajánlások a tavaly júliusban indított Take 12 digitális innovációs program részét képezik. A program célja, hogy segítséget nyújtson a filmiparnak az új technológiai és forgalmazási/terjesztési módszerek előnyeinek kihasználásában. Az ajánlásokat az Edinburgh-i Nemzetközi Film Fesztiválon kedden hozták nyilvánosságra.

A program során megfogalmazott megállapítások

A film-vállalatoknak úgy kell tekinteniük az online közönségre, mint résztvevőkre, szerzőkre, közreműködőkre és kiadókra, amellett, hogy egyszerűen nézők is ? és ezt a vállalatoknak saját előnyükre kell fordítaniuk. A filmrendezőket, írókat és színészeket arra kell ösztönözni, hogy írjanak blogot vagy Twitter-t, hogy a közönséget bevonják a film-készítés folyamatába.

Az olyan ingyenes szolgáltatásokat, mint a Google Blog Keresés és a Twitter, arra kell felhasználni, hogy nyomon kövessék a kampányok eredményességét, figyelemmel kísérve (monitoring) az oldalak látogatottságát és a könyvjelzőket (bookmark). De a népszerűséget nem szabad összetéveszteni a pénzügyi sikerrel. A vállalatoknak körültekintően kell eljárniuk, amikor potenciális bevételüket digitalizálás elvégeztetésére költik, ehelyett azt kellene szorgalmazniuk, hogy ezt ők maguk végezzék.

A cél az legyen, hogy a tartalmat annyi platformnak adják el, amennyinek csak lehet, és a megállapodásokat nem-kizárólagos vagy a kizárólagosságot rövid időszakra előíró formában kössék meg. A film-készítőknek új pénzügyi források után kell nézniük. A márka- (védjegy-) és tartalom előállítók potenciális forrásnak tekinthetők, mint pl. a Shane Meadows által készített Somers Town esetében, amelyet az Eurostar finanszírozott.

A vállalatoknak el kell gondolkozniuk, hogy a közönséget mivel lehetne rávenni arra, hogy fizessen a tartalomért, valamint az élmény minőségének formájában biztosított ?hozzáadott érték? alapelvéről. Az egész filmiparra igaz, hogy még csak most tanulják ezt a műfajt, tökéletes online kampány még nem létezik, úgyhogy a kísérletezés kulcsfontosságú.

A Take 12 program 12 független film-vállalattal működik együtt, specialistának számító ?innovációs partnerek? bevonásával, 18 hónapon keresztül, azzal a céllal, hogy megpróbálják javítani a cég növekedési lehetőségeit, a digitális technológia és új forgalmazási/terjesztési módszerek alkalmazásával. A programban résztvevő vállalatok között van a Warp Films, a Revolver Entertainment, a Metrodome és a B3 Media.

John Woodward, az UKFC Főigazgatója kifejtette: ? A Take 12 programban résztvevő vállalatok megállapításai és ajánlásai felbecsülhetetlen fontosságú szerepet játszanak annak az új módnak a kialakításában, amely a filmek feltárását, készítését és fogyasztását jellemzi majd egy teljes mértékben digitalizált Nagy-Britanniában. Folyamatos politikai, és a teljes iparág részéről nyújtott, átfogó támogatás segítségével meg kell ragadnunk a digitális technika által nyújtott óriási lehetőségeket, és gondoskodnunk kell arról, hogy ennek előnyeit mindenki élvezhesse.

Jon Kingsbury, a NESTA Kreatív Gazdasági Igazgatója hozzátette: ? A Take 12 program lehetővé teszi számunkra annak vizsgálatát, hogy a hagyományos üzleti modellek hogyan igazíthatók a most megjelenő és tért hódító digitális technológiához. Ha ennek a tanulási folyamatnak a megállapításait eljuttatjuk a filmipar többi szereplőjéhez, akkor ezzel segítünk abban, hogy a független film-vállalatok ismeretekkel felvértezve, felkészülten tudjanak élni azokkal az izgalmas új lehetőségekkel, amelyeket egy Digitális Nagy-Britannia kínál.

Az útmutatót kiosztják az Edinburgh-i Nemzetközi Film Fesztiválon részvevő film-vállalatok között, továbbá eljuttatják szerte az Egyesült Királyságban működő más, vállalkozás-támogató ügynökségekhez és szervezetekhez. A szöveg letölthető a weboldalukról.

Az ASVA tevékenysége kapcsán sokan elfelejtik, hogy ez a jogvédő szervezet nem csak a jogszerűtlen film-felhasználás ellen küzd, hanem minden tőle telhetőt megtesz az új filmterjesztési rend kialakulása érdekében. ? Néhány nappal ezelőtt adtuk közre a Digital Britain kormányzati anyagot, aminek fontos része a jogtalan fájlcsere ellenőrzése. Most ugyanezt tesszük az UKFC-Nesta anyagával is. Egyrészt azért mert demonstrálja, hogy az éremnek mindig két oldala van és a kettő együtt ?fizetődik ki?. Másrészt ez az anyag példaértékűen szélesen és sokoldalúan jelöli ki az új terjesztés határait ? figyelembe véve a média interaktív tulajdonságait. Bár a magyar piaci szereplők kiszolgáltatott helyzetben vannak ? külföldi filmek aránya, kicsiny piac, szerződések stb. ? biztosan fognak találni benne megfontolandót ? nyilatkozta Kálmán András, az ASVA igazgatója.

Szóljon hozzá!