ZETApress

hírportál

Pisztolyt fogtak Gyurcsányra

A Magyar Szocialista Párt délelőtt 10-től este 6 óráig a városligeti Napozó réten majálist szervezett. 12 órakor a rendezvény házigazdája, Burány Sándor, az MSZP Budapesti Tanácsának elnöke mondott köszöntőt. Őt Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök követte. Ezt megelőzően fél 12-kor a kormányfő és Kiss Péter kancelláriaminiszter találkozott az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és az MSZOSZ vezetőivel, valamint néhány meghívott ágazati vezetővel az MSZOSZ sátrában.

Gyurcsány alig kezdte meg beszédét a színpadon, máris keveredés támadt a nézőtéren. Egy első sorban álló vörös inges férfi ? mint megtudtuk, nem Áts Feri! ? pisztolyt fogott a szónokra. A civil ruhás kormányőrök és nyomozók rögvest leteperték, megbilincselték, fegyverét elvették. Ekkor derült ki, hogy csak egy játék pisztollyal hadonászott a feltűnési viszketegségben szenvedő részeg ember.

Nem csak őt állították elő a zuglói kapitányságon, hanem négy másik embert is. Egyiküknél engedély nélkül tartott gázpisztoly, többüknél hatástalanított pisztoly és géppisztoly volt, míg akadt, aki garázda magatartást tanúsított a szónoklatok alatt. Az ügyben az is elgondolkodtató, hogy a későbbiekben átvizsgálás nélkül szabad-e a kormányfő közelébe engedni a tömeget, hiszen a játék pisztoly helyett valaki éles lőfegyvert is odavihetett volna. Lehet, hogy a biztonsági rendszert akarta tesztelni valaki?

Az incidenst megelőzően a Közvetlen Kapcsolat sátorban 10 órától Burány Sándor elnök, Hagyó Miklós és Horváth Csaba, főpolgármester-helyettesek és Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője tartott fórumot és párbeszédet Budapestért. A miniszterelnöki beszédet követően a sátorban fórum és párbeszéd kezdődött országos politikusokkal: Lendvai Ildikó frakcióvezetővel, Simon Gábor MSZP választmányi elnökkel, Mandur László országgyűlési alelnökkel és Kiss Péter kancelláriaminiszterrel. Utána Imre Gergely, Zugló önkormányzati képviselőjelöltje tartott fórumot.

A Nagyszínpadon a kormányfő előtt és után művészek léptek fel. Itt volt Szűcs Judith, az Irigy Hónaljmirigy, Koóstolót kaptunk Koós János, Dékány Sarolta és Koós Réka előadásából, majd megjelent a 4 for Dance, Lola, Kefir, az Unique és a United is. Volt a téren gyerekszínpad, egészségügyi sátor, aktív sátor, kreatív sátor, babajátszótér, mellettük ügyességi játékok, készségfejlesztő játékok, légvár, vidámpark. Reméljük, hogy homokvárak most nem épültek!

Szóljon hozzá!