ZETApress

hírportál

Önként vállalják a szolgálatot

Néhány hete felvetettük, hogy a rendőrség létszámgondjain enyhíthetne, ha egy-egy rendőr egy-egy polgárőrrel adna közterületi szolgálatot, s ezzel meg lehetne duplázni a bűnmegelőző járőrök számát. Közel két évtizede ez a bővülő gyakorlat. Tavaly a polgárőrök hétmillió szolgálati órájuk során egymilliót a rendőrökkel közösen járőröztek ? írta Szántó Gábor, az OPSZ sajtófőnöke. ? Ennek eredményeként több száz tetten ért bűnelkövetőt nem kellett a rendőrség megérkezéséig visszatartaniuk a helyszínen, mert a velük lévő rendőr azonnal intézkedhetett.

A javaslat ellen pár napja Szabó Magdolna tiltakozott, mert szerinte büntetett előéletű egyének és megalomániások is kerülhetnek a polgárőrök közé. Úgy gondolta, hogy nagyon kevés közöttük, aki szívvel-lélekkel és jól végzi a dolgát. Nem a mundér becsületét akarom védeni ? folytatódik kollégánk levele ?, de nincs tudomásunk büntetett előéletű polgárőrről. Felvétele előtt az egyesület vezető tagjai (ha nem ismerik) informálódnak a jelentkező előéletéről.

A polgárőrök bizony szívvel-lélekkel! ? a szabadidejükben, feladataikra kiképezve, önként és fizetség nélkül vállalják a szolgálatot. Rendkívül ritka velük kapcsolatban a negatív tapasztalat. Kétségtelen, egyesek elvétve hibáznak is, akiket kiseb-nagyobb ballépésük miatt közösségünk kénytelen kizárni. A mozgalom ugyanis nem tűri meg az alkalmatlanokat, a ?megalomániásokat?, az alkoholistákat és az erőszakoskodókat ? fejeződik be olvasónk levele.

Szóljon hozzá!