ZETApress

Csendes tüntetésre gyűltünk össze ma délután a Szent János Kórház főbejáratánál. Kolléganőnket, Kármán Irén tényfeltáró újságírót tegnap óta a Traumatológián ápolják. Az ezredfordulón kirobban olajüggyel foglalkozott, s most ezen csúszott el. Valakiknek nem tetszett, amit leírt, ezért aztán péntek éjszaka agyba-főbe verték. Szerencsére a gondos ápolás, az életmentő műtétek hatására túl van az életveszélyen.

Fél 4 után érkeztem a kórház elé, s még csak néhányan várakoztak egy-egy szál virággal. Nem álltam be közéjük, inkább a kórházba mentem. Az udvar kihalt volt, a pavilonok között alig járkált valaki. A sok-sok lépcsőt megmászva jutottam el a Tüdőklinika melletti Baleseti Sebészetig, ahol az újságírónőt ápolják. Rendőrautót nem láttam a parkolóban. Ha még mindig őrzik is őt, úgy bizonyára a kórterem előtt posztoltak.

Mire visszaballagtam a főkapuhoz, legalább félszázan lehettek ott. Megérkezett egy rendőrautó is. Abban bíztam, hogy az elkövetőket hozzák bilincsbe verve, de azok még mindig ismeretlenek. Azt nézik talán, hogy kik legyenek a legközelebbi gumilövedékek célpontjai, mondta egy idős hölgy, akiről hamar kiderült, hogy nem újságot írni jött. Ő is szokott fütyülni Gyurcsány rendezvényein, de most otthon hagyta a kereplőt, mert itt egészen másról van szó.

Egy arra járó másik matróna Gyurcsány szidásába kezdett. Csak véletlenül keveredett oda, de nem tudott ellenállni a lehetőségnek. Néhány kamera rögtön ráfókuszált, ő pedig vélt fontossága tudatában hirdetni kezdte az igét. Csak nehogy vele azonosítsanak minket, döbbentek meg sokan a bal- és jobboldali sajtó képviselői közül, mert Irénke tragédiája ? ha csak rövid időre is ? betemette a lövészárkokat.

Megérkezett Bodor Pál is, a MÚOSZ rendszerváltozás-kori elnöke. Sajnos utódait, s köztük a mostani elnököt sem fedeztem fel a némán tüntetők között. A megmozdulást szervező Ferenczy Krisztina átvette a virágokat. Azt hittem, együtt visszük fel az osztályra, de másként határozott. A portást kérte meg a kamerák előtt, hogy egy kísérő levéllel együtt juttassa el a virágokat kolléganőnknek, akit nem akarunk zavarni.

Míg a portás intézkedett, Krisztina nyilatkozott. Elmondta, hogy a sajtónak továbbra is végezni kell a dolgát. Ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni! ? folytatta, s bizalmának adott kifejezést arról is, hogy hamarosan meglesznek az elkövetők. Közben a portás egy kórházi kocsival elindult a virágokkal a Traumatológiára, így hiába vártunk volna onnan bárkit is, hogy előttünk vegye át azokat.

Azóta sem értem, miért nem mi vittük fel a virágokat. Ennyi fáradságot igazán vehettünk volna, s ha Irént nem is akartuk zavarni, a folyosóig, a kórteremig elmehettünk volna. Ott biztosan találtunk volna egy illetékest, aki nyilatkozott volna állapotáról. A kórházi kocsival ? amelyik a portást felvitte ? a kezelőorvos is lejöhetett volna hozzánk, ha mi nem is akartunk felmenni. Persze utólag én is könnyen vagyok okos. Kár, hogy a szervezők sem igy gondolkodtak!