ZETApress

hírportál

Biztonság a pápalátogatáson

Minden készen áll Ferenc pápa pénteken kezdődő háromnapos apostoli látogatására – jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán kiemelte: Ferenc pápa alapvetően apostoli látogatásra érkezik, de a rendezvényszervezés, a keretek biztosítása állami feladat. Az állam mindenben, így a helyszínválasztásokban, a programok tartalmában a Magyar Katolikus Egyház, illetve a pápai delegáció szándékai szerint, döntéseihez igazodva járt el. A Kossuth téri misére korlátozás nélkül várnak mindenkit, a többi programra csak a meghívottak léphetnek be. Nincs tudomásuk a pápalátogatás idejére szervezett demonstrációról. A költségeket az állam fedezi, de a pontos összegről – biztonsági okokból – csak a Szentatya távozása után adnak felvilágosítást. Az április 28-30-a közötti apostoli látogatás minden részletéről beszámol a közmédia.

Ferenc pápa látogatása – noha a programok között van, amelyik érint állami vonatkozású témákat is – alapvetően apostoli, lelki természetű látogatás, mely politikai beállítottságtól függetlenül mindenkinek fontos – mondta a miniszterelnök-helyettes majd azt kérve, hogy a látogatás ideje legyen treuga Dei, vagyis Isten békéjének időszaka, a politikai harc csak a látogatás után folytatódjon! A vasárnapi pápai szentmise helyszínéül szolgáló Kossuth téren az oltárépítés legfontosabb szempontja az volt, hogy minél többen elférjenek a téren, de a szentmise kivetítőkön is látható lesz a Kossuth tér körüli utcákon.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, a pápalátogatáson mélységesen ellenzi bármilyen politikai szimbólum használatát. Szerinte Bayer Zsolt sem hirdetett békemenetet, hanem azt mondta: menjenek el a pápai misére azok, akik a békemenetre elmentek. A politikus hozzátette: ő szeretettel várja azokat is, akik kordont bontanak. A békemenet résztvevőitől kezdve a kordonbontókig mindenki jöjjön el a Kossuth térre, aki tiszteli Ferenc pápát, de semmilyen politikai jellegű megnyilvánulás se történjen a szentmisén!

Veres András győri megyés püspök arról beszélt: Ferenc pápa látogatása nemcsak a katolikus hívőknek, hanem az egész magyar nemzetnek megtiszteltetés és örömteli találkozás lesz. Mivel Ferenc pápa egészségi állapota miatt vidékre nem látogathat el, a szervezők feladata, hogy mozgósítsák az országot és minden egyházmegye híveit, vezetőit Budapestre hívják – fűzte hozzá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Kitért arra is, hogy szombatra a Papp László Sportarénába is hívtak határon túli fiatalokat és a vasárnapi nyilvános szentmisére is sokan érkeznek majd a határon túlról.

Tóth Tamás elmondta: a programokat úgy szervezték meg, hogy azokon az egész ország, valamennyi magyarországi egyházmegye és szerzetesi közösség reprezentálva legyen. A Kossuth téri szentmisére az MKPK az ilyenkor szokásos módon meghívta a környező országok püspöki konferenciáinak a delegációit is, akik örömmel jönnek el – tette hozzá az MKPK titkára.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója ismertette: Ferenc pápa védelmét magyarországi tartózkodása idején a TEK látja el 00-24 órában a társszervekkel, titkosszolgálatokkal együttműködve.

Kuczik János Zoltán elmondta, a rendőri biztosítás kiterjed a programok helyszínei mellett ezeknek a megközelítési és távozási útvonalaira is, valamint lesznek rendőrök vasárnap a pályaudvarokon és a jelentősebb csomópontokon is. Egyes útszakaszokat, tereket időszakosan le fognak zárni, illetve bizonyos útvonalakon megállási és várakozási tilalmat vezetnek be. Ezekről a police.hu oldalon, illetve a kihelyezett táblákról lehet tájékozódni. Azt kérte, aki az érintett területen parkol, időben álljon el, mert a tilosban parkoló gépjárműveket a rendőrség elszállítja. Az elszállított autókról a +36-80-180-780 zöld számon kérhetnek felvilágosítást tulajdonosaik.

Az országos rendőrfőkapitány-helyettes a programokra érkezőket arra kérte, használják a közösségi közlekedést, hozzátéve, a BKK külön oldalt működtet majd a pápalátogatás idején hasznos közlekedési információkról. Elmondta még, hogy vasárnap 06 órakor kezdődik a beléptetés a Kossuth térre, ahova szeszes italt, pirotechnikai eszközöket, üvegtárgyakat, fémtermoszokat, a közbiztonságra veszélyt jelentő, valamint távirányítású eszközöket, kerékpárt, rollert, élő állatot sem lehet majd bevinni.

Szóljon hozzá!