ZETApress

hírportál

Balesetek átjárókban

A vasúti átjárós balesetek száma 2022-ben drasztikusan megemelkedett, ezért a MÁV országos közlekedésbiztonsági kampányt indított elsősorban a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javítása érdekében – tudtuk meg délután a rákospalotai sajtótájékoztatón.

Április 11-ig 32 vasúti átjárós baleset történt a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség miatt, amelyekben tizenhatan meghaltak, egy híján annyian, mint tavaly egész évben. Az aloldalon elrettentő baleseti helyszíni fotókat, magyarázó- és alap vasút-biztonsági információkat, és a témában készült saját videókat helyezett el.

A vasúti baleseti statisztika idén drasztikus emelkedést mutat, kevesebb, mint kétnaponta történt baleset a KRESZ szabályok megszegése, vagy a közlekedők figyelmetlensége miatt. Eddig már 30 ember vesztette életét vasúti átjáróban vagy tiltott helyen tartózkodva, közel fele annyi, mint tavaly egész évben.

A MÁV most induló baleset-megelőzési kampányában szerte az országban, de kiemelten a vasúti átjárók közelében találkozhatunk figyelemfelkeltő plakátokkal. Online felületeken is megjelennek vasút-biztonsági témájú üzeneteink, filmjeink. Legfőbb cél a baleset-megelőzés: felhívni a figyelmet arra, hogy a balesetek elkerülhetők lennének, ha a gyalogosok és a gépjárművezetők figyelmesen, kiemelt körültekintéssel, a közlekedési szabályok betartásával közelítenék meg a vasúti átjárókat.

A MÁV Zrt. kezdeményezi a közúti-vasúti szintbeli átjárók tarthatatlan baleseti statisztikáival összefüggésben többek között a KRESZ szabályok megsértőinek drasztikus szankcionálását. Molnár Péternek, a MÁV-START mozdonyvezetőjének húszéves pályafutása során 6 gázolása volt.

Magyarországon 2021-ben összesen 62 ember halt meg vasúti balesetben a KRESZ szabályok megszegése, vagy a közlekedők figyelmetlensége miatt. Vasúti átjárós baleset 86 volt, amiből 16 követelt emberéletet 17 áldozattal, 15 végződött súlyos- és 14 könnyű sérüléssel, a többi esetben anyagi kárt regisztrált a vasút-társaság. Tiltott helyen tartózkodás miatt 69 személyelütés történt, és 17 olyan utasbaleset, amelyek során például az utas a mozgó vonatból kiugrott, vagy arra felugrott. Ezekben a balesetekben 45 ember vesztette életét, 19-en súlyosan és 38-an könnyen sérültek meg.

A baleseteknek hozzávetőlegesen a fele történt vasúti átjárókban, ezeknek az átjáróknak mintegy 70%-a fény- vagy félsorompóval biztosított. Legalább ugyanannyi vasúti baleset történik évente tiltott helyen tartózkodás, illetve a mozgó vonatra fel- vagy arról leugrás miatt.

Figyelemfelkeltő vasút-biztonsági kampányt indít a MÁV

A vasúti átjárókban történt baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza, évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok. A MÁV körültekintő közlekedésre kéri az autósokat és gyalogosokat. Az útátjárós események következtében a vasút-társaság 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó kárral kénytelen számolni.

Magyarországon a vasúti átjárók védelme, azok biztosítási módja kivétel nélkül minden esetben megfelel az előírt biztonsági szintnek. A MÁV teljes hálózatán vasúti hibából 2008 óta nem következett be halálos áldozatot követelő baleset. A MÁV, mint országos pályahálózat-üzemeltető a vasúti hatóság által jóváhagyott pályafelügyeleti és biztosítóberendezési utasítások szerint, az azokban előírt gyakorisággal és rendszerben, részben a közlekedési hatóságokkal közösen végzi az útátjárók vizsgálatát, amely kiterjed a vasúti pályára, a vasúti területen lévő útszakaszra, az útátjáró környezetére és a biztosítóberendezésre.

A MÁV elkötelezett a már meglévő és a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő útátjárók biztonságát tovább növelő új technológiák és innovatív műszaki megoldások bevezetésére, amelyekkel a közúton közlekedők figyelmét fokozottan felhívják, ezáltal a szint-beni keresztezések biztonsági fokát meg tudják emelni.

A balesetek okai: a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt, illetve a csúcsforgalomban bent ragadnak a kereszteződésben, ahol tilos és életveszélyes megállni. A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás – a még átérek gondolkodásmód – az agresszív vezetési stílus, a vezetés közbeni telefonálás és a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása okozza. A záródó sorompórudakat látva a járművezetők megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik.

Kiemelt veszélynek vannak kitéve azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok is, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken, vagy nem a kijelölt átjárókat használják. Az őket ért baleseteket sok esetben az érzékszervek működését akadályozó tényezők, például a fülhallgatóval történő közlekedés, a kapucnis ruházat vagy a mobiltelefon használata okozzák. Kétvágányú pályán az elhaladó vonat után – kijelölt átjáró esetén tilos jelzésnél – elindulva nem látják a másik sínpáron, ellenkező irányból gyorsan érkező vonatot.

A hazai vasút-biztonság a régión, és szélesebb kitekintésben az Európai Unión belül is kedvező. A vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés megelőzésére. Sajnos a közúti közlekedők figyelmetlensége miatt mozdonyvezetők is életüket vesztették vagy megsérültek az elmúlt években. A vasúttársaság mellett Magyarország Ügyészsége is figyelemfelhívó kampányt indított, a közlekedési bűncselekményekről.

A MÁV a vasúti átjárókban történt események számának csökkentése, és a figyelem felhívása céljából a közút és vasút kereszteződéseiben 2018 óta folyamatosan, éves szinten 60-70 helyszínen tart közös vasúti-közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrség területileg illetékes munkatársainak közreműködésével. A MÁV az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri a balesetek elkerülése érdekében:

A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni!

Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.

A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/órás átlagsebességgel szabad áthaladni.

Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.

Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad tovább haladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat!

Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít!

A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is!

A telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

A szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre tűző nap is okozhat észlelési problémát. Ilyenkor érdemes lassítani, és meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa, nem közelít-e vonat.

A MÁV arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást! – javasolta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság.

Szóljon hozzá!