ZETApress

hírportál

Mariann Ébredése

November 25-e a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Bucsi Mariann írónő nagyon szívén viseli a témát, minden erejével küzd a családon belüli erőszak ellen, saját érintettsége által átérzi azok helyzetét, akik bántalmazó kapcsolatban élnek.

Belegondoltál-e már abba, hogy a legbiztonságosabbnak tartott hely, az otthon sok ember számára maga a pokol? Ebben a pillanatban is, közel negyed millió nő él bántalmazó kapcsolatban Magyarországon.

“Elejtettem a poharam, ami hangos csattanással ért földet. A vörösbor előbb felfröccsent, majd lassan szivárogni kezdett az üvegcserepek közt. Ahogy néztem, arra gondoltam, olyan, mintha vér lenne a lábam körül. Elsírtam magam. Több szempár szegeződött rám. Elöntött a szégyen. A férjem kimentette magunkat, mondván, nem érzem jól magam, hazavisz. Gyengéden egy székhez kísért. Utunkat különös pillantások kísérték. Leültetett. Onnan néztem végig, ahogy mindenkitől kedvesen elköszönt. A férfiakkal kezet fogott, a nőket két oldalról arcon csókolta. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava, szeretetteli gesztusa. Egész testtartása csupa kellem és könnyed sajnálkozás volt. Láttam megvillanni az emberek szemében a szánakozó pillantást. Lehajtottam a fejem. Hányingerem volt.

Az autóban némán ültünk egymás mellett. Lopva oldalra lestem, és láttam, ahogy a jobb arcélén ütemesen ráng egy izom. Összerázkódtam. Fájt a csend. A kanyargós úton hazafelé erősödött a hányingerem, muszáj volt megállnunk. Az autó mellett hánytam, miközben Tamás egyik kezével a hajamat fogta, a másikkal gyengéden simogatta a hátam. Mikor visszaültünk a kocsiba, láttam a sofőr lesajnáló, már-már undorodó pillantását, és ettől újra elöntött a szégyen.

A kocsi megállt a ház előtt. Tamás kisegített az autóból, kedvesen megköszönte a sofőrnek az utat, majd óvatosan az ajtóhoz kísért. Az előszobában lesegítette rólam a kabátot, nagy sóhajjal a fogasra akasztotta, majd finoman lenyomott az alacsony cipős szekrényre. Leültem, elém térdelt és levette a cipőmet. Gyengéden végigsimított a lábfejemen, a bokámon, a vádlimon. A cipőimet akkurátusan egymás mellé tette, megcsókolta a térdem, majd felnézett rám. Néhány másodpercig az arcomat tanulmányozta. Tekintete csupa gyengédség volt.

– Hogy a faszba tehetted ezt velem?! – üvöltötte artikulálatlan hangon közvetlen közelről, és a tekintete már nem volt gyengéd, már ott volt a szemében az a furcsa villámlás. Már a “másik” Tamás arca volt. A semmiből előbukkanó hirtelen változástól összerándultam és megmerevedtem.

– Mit képzelsz, te hülye picsa?! – köpte a szavakat az arcomba. Megragadta a karom, felrántott ültő helyemből. Megrándult a vállam, feljajdultam, de figyelembe se vette, bevonszolt a nappaliba, és ott a kanapéra lökött. Hangos nyekkenéssel érkeztem meg a narancsszín szövetre.”

Pillanatkép Tamás és Ninett mindennapjaiból, Bucsi Mariann: Ébredés című regényéből. Bárkik lehetnének ők. Bárkik, ahol egyikük a bántalmazott, a másik a bántalmazó.

A magyar nők 21%-a szenved el élete során fizikai erőszakot, tehát minden ötödik nő tudna mesélni nekünk a tettlegességről. Ma, most ebben a pillanatban, amikor ezeket a sorokat olvasod az Európai Unióban élő 230 millió nőből 20 millió nő éppen valamilyen erőszakot/bántalmazást él meg…

“A bántalmazás nemcsak fizikai viselkedésben ölthet testet. A bántalmazás az áldozat feletti hatalom és kontroll gyakorlásának végletes formája, melynek célja az áldozat akaratának megtörése és alárendelése.” (1992. Judith Herman, amerikai pszichiáter) A pszichológiai erőszak valójában a lélek kínzása. Főbb fegyverei a kritika, a gúny, az örökös ellenőrzés, számonkérés, a szeretetmegvonás, a másik személyének leértékelése, a másik fél teljes érzelmi és mentális összezavarása. A fizikai és a lelki abúzus gyakran együttesen jelenik meg.

Miért maradnak benne emberek egy ilyen kapcsolatban? Miért nem hagyják el, vagy ott a másikat? Hogyan kerülnek egyáltalán ilyen helyzetbe? Mindenki gyenge, akivel ilyesmi történik? A bántalmazó valóban nem tehet arról, hogy ilyen? Egyszerűen csak indulatos, indulatkezelési problémái vannak? Borzalmas gyerekkora volt? Biztos vagy benne, hogy veled ez sosem történhetne meg? A regényben minden kérdésre választ kaphatsz – sőt, annál sokkal többet is.

Az előítélet és az áldozathibáztatás olyan kulcsfontosságú társadalmi tényezők, amelyek lehetővé teszik az erőszak folytatódását, mivel azt sugározzák a bántalmazó felé, hogy a viselkedésüket elnézik.

Informálódj a bántalmazó kapcsolatokról, légy tudatos! Ismerd fel, kerüld el idejében, lépj, ha benne vagy! Ha a környezetedben tapasztalod, állj mellé, támogasd, tarts ki és határolódj el a bántalmazó viselkedéstől! A regényből azt is megtudhatod, ezt hogyan teheted meg.

A Maraton Kiadó gondozásában megjelent Ébredés olyan “tanregény”, amely lerántja a leplet a bántalmazó kapcsolatokról, mindezt izgalmas, érdekfeszítő formában, Ninett történetén keresztül. Szerzőjéről Facebook-oldalán olvashatunk.

Szóljon hozzá!