ZETApress

hírportál

Együtt egy jobb internetért!

Safer Internet Day (SID) / Biztonságos Internet Nap 2021. február 9-én kedden – tudatta az NGYSZ Sajtószolgálata.

Idén február 9-én kedden lesz a Safer Internet Day, vagyis a Biztonságos Internet Nap, melynek alkalmából a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program magyarországi konzorciumvezetője, három internetes alkotópályázatot is kiírt általános és középiskolások számára. A megadott határidőre 438 pályamunka érkezett be: Budapestről 160, vidékről pedig 278. A pályázat eredményhirdetésére február 9-én, az idei Biztonságos Internet Nap online eseményén kerül sor. A nyertesek díja idén összesen közel másfél millió forint.

A Biztonságos Internet Nap – Safer Internet Day (SID) – célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül közel 170 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet szükségességére, előnyeire és veszélyeire. Ez a nap lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekeket olyan pozitív tartalmak felfedezésére és létrehozására buzdítsa, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal, majd a munkájuk során is tudnak használni. A Safer Internet Day idén 18. alkalommal kerül megrendezésre szinte a világ minden országában.

Az internet és a minket körülvevő digitális eszközök mára nélkülözhetetlenekké váltak a tanulásban, munkavégzésben, kapcsolattartásban, szórakozásban. A digitális-eszközhasználat mind a felnőttek, mind a gyerekek körében jelentősen megnőtt. Éppen ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programja arra hívja fel a gyerekek, szülők és tanárok figyelmét, hogy miközben használják az internetet, informálódnak, tanulnak, játszanak, barátkoznak és szórakoznak a segítségével, mindig tartsák szem előtt, hogy a világhálón veszélyek is leselkednek rájuk! Közösen tudunk védekezni ellenük! Az esemény mottója: Együtt egy jobb internetért! Nem mindenki profi internetfelhasználó, de mindenkinek tudni kell az internet előnyeiről és veszélyeiről.

Az idei SID magyarországi együttműködő partnerei a Microsoft Magyarország Kft, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) és az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK). A SID magyarországi online programja 2021. február 9-én kedden:

11.00-11.35 óra között az NGYSZ, az NBSZ NKI és az ORFK közös sajtótájékoztatót tart, Gondolkodj, mielőtt kattintasz címmel.

11.35-14.25-ig a következő online programokra kerül sor:

11:35-től Kurkó-György Zsuzsánna, a Safer Internet Program projekt magyarországi koordinátora (NGYSZ) beszámol 2020 hazai biztonságos internet oktatási és kutatási eredményeiről.

11.55-kor kihirdetik az NGYSZ által erre az alkalomra kiírt képregény- és mémkészítő, illetve internetes hős-építő pályázat nyerteseit.

Juhász Levente, a Google közép-kelet-európai közkapcsolati menedzsere bemutatja a Family Link szűrőprogramot, majd Helena Pons-Charlet, a Microsoft Europe Digitális biztonságért felelős jogi osztályának vezetője beszél a Microsoft Digital Civility Index kutatási eredményeiről.

Az idei SID kerekasztalnál Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója, Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szóvivője, Ságvári Bence, az MTA Társadalomtudományi Központ tudományos fő-munkatársa és Vezér-Kovács Dorottya r. főhadnagy, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának fő-előadója beszélget 2020. tapasztalatairól és a 2021-es év terveiről. Téma: Mit tehetünk együtt egy jobb internetért?

Az online esemény végén a SIP és a Microsoft Magyarország oktatói interaktív internetbiztonsági foglalkozásokat tartanak gyerekeknek. Valamennyi programot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Safer Internet Program Facebook-oldalain és honlapjain lehet nyomon követni: @SaferinternetMagyarorszag, @nemzetkozi.gyermekmento, www.saferinternet.hu.

A Biztonságos Internet Nap hazai programjáról a weboldalon található bővebb információ. További információ a nemzetközi programokról idekattintva olvasható.

Szóljon hozzá!