ZETApress

hírportál

Rabosított aktivisták

Rabosították A Város Mindenkié Csoport három aktivistáját – tudatta Ország Dóra. A Város Mindenkié évek óta számos fórumon szorgalmazza, hogy a Fővárosi Önkormányzat biztosítsa legalább 150 ingyenes, akadálymentes, éjjel-nappal nyitva tartó nyilvános illemhely üzemeltetését Budapesten.

A csoport – e kampánya keretében is – elsősorban a hajléktalan emberek érdekeit tartja szem előtt, akik gyakran az utcán kénytelenek elvégezni a szükségüket, emiatt viszont megbírságolják őket köztisztasági szabálysértésért. De aligha szorul magyarázatra, hogy a kisgyermekes szülők, a mozgáskorlátozott és idős emberek, az inkontinenciával élők, a közterületen dolgozó munkások, valamint a vendéglátóhelyek átlag fölötti koncentrációja miatt különösen szennyezett negyedek lakói számára is nagyon fontos, hogy sokkal több közvécé legyen a városban.

Az AVM már 2017-ben az ombudsmanhoz fordult, aki az AJB-1944/2017. számú ügyhöz kapcsolódó jelentésében – többek között az emberi méltósághoz és a testi-lelki egészséghez fűződő alapjogokra hivatkozva – felkérte a belügyminisztert és Budapest fő-polgármesterét a probléma rendezésére. Az aktivisták hosszú hónapok munkájával fölkeresték az összes fővárosi közvécét, felmérték az állapotukat, kidolgoztak egy javaslatcsomagot az önkormányzatok számára, petíciót indítottak, sajtóközleményeket jelentettek meg – érdemi változásra azonban mindeddig nem került sor.

2020 novemberében az AVM tagjai a politikai véleménynyilvánításhoz fűződő jogukat gyakorolva – a szélesebb nyilvánosság figyelmének felhívása céljából – fölfestettek néhány feliratot a járdák aszfaltjára a Városház utcában és a Ferenciek terén.

Sablonokat és akril alapú festéket használtak, a rövid szövegek semmilyen sértő üzenetet nem tartalmaztak (Közvécéket Budapestre; Toalett – hova lett? Közvécé – közügy). Egy járókelő följelentette az aktivistákat, a rendőrség két járőrautóval pedig tüstént lecsapott rájuk. A rendőrök az aszfalt állagsérülésének felmérésére szakértői csoportot hívtak ki, amely a kárt 205 ezer forintban állapította meg. Az AVM tetten ért tagjait – a fentiekben leírt bűncselekmény vádlottjaiként – 2021. január 5-én az V. kerületi Rendőr-kapitányságon rabosították.

A Város Mindenkié nem ismeri el a bűnösséget, teljességgel megalapozatlannak tartja a vádat, értelmezhetetlennek tekinti az aszfalt 205 ezer forintos értékcsökkenésére vonatkozó szakértői becslést, és felháborítónak véli, hogy ugyan a nyilvános illemhelyek emberi méltóságot sértő hiányának orvoslása ügyében hosszú évek alatt sem történt semmi, azokat az aktivistákat azonban példás gyorsasággal sikerült meghurcolni, akik – a politikai véleménynyilvánítás szabadságával élve – felhívták a figyelmet a problémára. A lakhatás alapvető emberi jog!

A Város Mindenkié hajléktalan aktivisták és szövetségeseik csoportja, melynek célja a hajléktalan emberek jog- és érdekvédelme, valamint társadalmi változások elindítása a hajléktalanság felszámolása érdekében.

Szóljon hozzá!