ZETApress

hírportál

GVH-OGYÉI együttműködés

A gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, az orvostechnikai eszközök, az étrend-kiegészítők, a tápszerek, és a kozmetikai termékek piacának átláthatósága érdekében a GVH és az OGYÉI megújította a korábban már megkötött együttműködési megállapodását – mondta el a GVH elnöke az Alkotmány utcai Konferenciateremben.

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke kifejtette, a megállapodás értelmében a felek kölcsönösen tájékoztatják egymást, ha az érintett termékekkel összefüggésben jogszerűtlen kereskedelmi gyakorlatot, valamint versenyjogi vagy fogyasztóvédelmi problémát észlelnek. Ezen felül a versenyhivatal vállalta, hogy az OGYÉI-vel megosztja a piacelemzési és ágazati vizsgálatainak eredményeit.

Rigó Csaba Balázs közölte, az elmúlt 20 évben a GVH 20 alkalommal szabott ki bírságot gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, orvostechnikai eszköz, étrendkiegészítő, tápszer és kozmetikai termék ügyében. 17 alkalommal a hivatalnak azért kellett eljárnia, mert az adott terméket hirdető cégek jogsértő módon gyógyhatást tulajdonítottak élelmiszereknek, illetve étrend-kiegészítőknek, három alkalommal pedig kozmetikumokról derült ki, hogy vagy jogsértő módon hirdették a terméket vagy jogsértő dolgot állítottak róluk. A legutóbbi ilyen jellegű ügy tavaly volt, akkor 31 millió forintos bírságot szabtak C-vitamin tartalmú étrend-kiegészítők megtévesztő reklámozásáért, tízmillió forintot pedig csecsemőknek szánt tápszer, jogsértő reklámozásáért.

Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója elmondta, a versenyhivatallal az együttműködés például olyan esetek kivizsgálásában fontos, amikor egy gyógyszergyártó jelenti, hogy egy adott termékből hiány van, erre reagálva az intézet megpróbál nagykereskedőkkel kapcsolatba lépni a termék pótlása miatt, közben azonban a cég, amely a hiányt jelenti, behozza az adott terméket az országba.

A főigazgató kiemelte, hogy az intézet folyamatosan vizsgálja a megállapodásban jelölt termékek piacát. Pozitívumként értékelte, hogy az OGYÉI a magyarországi patikaláncban még nem talált hamis gyógyszereket, az internetes kereskedelem azonban már problémás. Hozzátette, a tápszereknél és étrend-kiegészítőknél azonban találkoznak olyan esetekkel, amikor gyógyszernek megfelelő képességet tulajdonítanak az adott készítményeknek, így minden ilyen ügyben fellépnek, hiszen ez a fogyasztók megtévesztése. Az étrend-kiegészítők internetes vásárlásánál azt javasolta a fogyasztóknak, mindig nézzék meg, hogy a cégnek, amelytől rendelnének van-e magyarországi elérhetősége, és figyeljenek az olyan túlzó állításokra, mint a mindenkinek hatékony és nincsenek mellékhatásai.

Szóljon hozzá!