ZETApress

hírportál

Az évszázad magyar bankrablása

Hétfőn este Nyíregyházán eltűnt egy pénzszállító autó. A tulajdonos bejelentésére előbb csak a környéken, majd később a szomszédos Borsod?Abaúj?Zemplén megyében is keresték. Hajnalra találták meg a Tokaj melletti Tarcalon. Pénz már nem volt benne, csak az egyik pénzszállító holtteste. Társát könnyű sérülésekkel párszáz méterre találták meg. Reméljük, hogy most sem kell tovább várni a tettes kézre kerítésére, mint 1993. őszén, az óbudai bankrablásról. Azt a történetet az Árnyék bűnügyi magazinban írtam meg.

Nem telt bele egy hónap, s 69 millió forint került meg az október eleji 87 milliós óbudai bankrablásból. 1993. november 03-án a BRFK-n Bodrácska János tábornok, a fővárosi zsaruk parancsnoka mutatta meg a kommandósok védőőrizetében lévő pénzt a szenzációra éhes újságíróknak. A sajtótájékoztatón elhangzott a hiteles történet, eloszlatva ezzel a mendemondákat. Lássuk, mi történt az ominózus napon, s az azt követő időben.

1993. október 6-án szerdán 07:57-kor az AET-499 rendszámú fekete lopott Honda Civic fékezett a Budapest Bank Laktanya utcai hátsó bejárata előtt. Vezetője, a 21 éves Krausz Péter, és utasai, a hasonló korú Kovács Zoltán és Tóth Imre már nem először jártak erre. Kiss Gábor bankbiztonsági őr javaslatára régóta készültek a látogatásra, de Kiss többször tartotta alkalmatlannak a rablásra az időpontot. Eddig mindig dolguk végezetlenül távoztak, most viszont tippadójuk beleegyezően bólintott.

Az őrség szobájában vették fel az álarcokat. A pénzszállítók egyenruháját, ingét már otthon magukra öltötték. Alkalmi viselet volt: erre az alkalomra készítették. A zsiliprendszeren keresztül Kiss vezetésével közelítették meg a trezorokat, s mindenütt őrbarátjuk igazolta személyüket. Mivel a többi őrnek épp az emeleten volt a váltás, nem kellett tartaniuk fegyveres ellenállótól.

Megkötözték a trezorfelelőst és kollégáit, szájukat betömték, s két magukkal vitt táskába söpörték az elől lévő magyar és külföldi fizetőeszközöket. Akkor még 83,4 millió forintról és 8,27 millió forintnak megfelelő valutáról beszélt a bank, de mint később kiderült, az összérték “mindössze” 86 millió 670 ezer forint volt.

Az őrszobán átöltözéskor egy malőr becsúszott. Megszólalt a telefon, s egyikük reflexszerűen felvette. Tovább tetézte a hibát, hogy beleszólás nélkül vissza lerakta. Ez az őrségnek gyanús lett, egyik őr lement a váltásról. Gyorsan leütötték tehát, ne lábatlankodjon, majd segítőjük, Kiss Gábor is kapott egy ütést. Alibiből persze, hogy eltereljék róla a gyanút, s Look-17 típusú pisztolyát is elvették. Biztos, ami biztos?

A triumvirátus a rablott pénzzel a Hondába szállt. Sapka már nem volt a fejükön, s a 40 méterre lévő Kereskedelmi Bank videokamerája rögzítette ábrázatukat. Sajnos, a képek kiértékelhetetlenek voltak, pedig a Nemzetbiztonsági Hivatal kérésére a londoni Scotland Yard apparátusa is megpróbálta szóra bírni a videoszalagot.

A bankban már akkor tudhattak valamit

A rablást követő nap délelőtt a bankban jártam. Az igazgatónő elzárkózott az újságírók elől. A BRFK tilalmára hivatkozott, de akkor még nem volt hírzárlat. Szerettem volna a két leütött őrrel beszélni, de az sem sikerült. Már nincsenek itt ? mondta a portás ?, mert egyikük orvosilag nem alkalmas, másik viszont… Gyorsan a szájára ütött, látszott, hogy véletlenül csúszott ki a mondat. Lehet, hogy ő már egy nappal a rablás után is tudott valamit?

Egy járókelőnek is feltűnt a Hondába szálló társaság. Fejjegyezte a rendszámot, majd 8 óra 10-kor a nyitva hagyott zsiliprendszeren át besétált a bankba. Szerencsére ő nem fújt meg újabb milliókat ? habár a megkötözött alkalmazottak mellett nyugodtan megtehette volna ?, hanem két percen belül riasztotta a 07-et.

Körözvény ment rádión az összes járőr-kocsinak. Ezt hallgatta S. Csaba rendőr főhadnagy Fordjában a Margit-híd budai hídfője alatt, aki épp egy tanút vitt kihallgatásra. Felfigyelt a szembejövő sávban egy szabálytalankodó kocsira, amely épp ki akart törni az araszoló ? csúcsforgalom volt ? kocsik közül. Leolvasta a rendszámot, s a tanúja is megerősítette, hogy az imént ezt közölték a rádión. Rögvest kiugrott hát a nyomozó, s csőre töltött fegyverrel akarta kiszállítani a rablókat. Krausz nem sokat teketóriázott. Gázt adott és tüzelt. Tüzelt viszont Csaba barátunk is. Az egyik golyó Krausz könyökén be ? vállán ki, míg egy másik lövedék a szíve alatt fúrta át mellkasát, s a háta közepén távozott. Két további lövedék az elporoló kocsi két hátsó kerekét lyukasztotta ki. A 9 mm-es Jerikóval ez bizony mesterlövészi teljesítmény!

A defektes gumikkal csak a Széna-térig tudott vezetni a sérült. Itt sorsára hagyták az összevérzett autót, s két taxival menekültek tovább. Az a taxis járt jól, aki Krauszt és Kovácsot vitte Lágymányosra a Karinthy Frigyes út környékére. Őt egy nylontasak pénzzel jutalmazták. Nem tudni, hogy ezresek vagy ötezresek voltak benne, de ettől függően egy-ötmilliót keresett a fuvaron. Az erősen vérző Krauszt a parkban öltöztette át barátja, majd nagykabáttal letakarva vitte fel a 44. számú ház II. emeleti lakásába. Medvey András ? a lakás tulajdonosa ? nyugodtan nyaralt vidéken, nem is sejtette milyen hírességek dekkolnak nála.

Mindig nézd meg, kit engedsz a lakásba!

Egy idegenforgalmi hivatalon keresztül adta ki a lakást, de most nem volt hivatalosan lakója. A három jómadárral együtt lakott Kovács élettársa, a kéthónapos terhes B. Gabriella is. Velük tartott továbbá Mezei István József is. Ő orvost próbált keríteni Krausz műtétéhez, de sem egy-, sem öt-, sem tízmillióért nem akadt sebész, aki elvállalta volna. A nyomravezetői jutalom előbb egy-, majd ötmillió lett, ezalatt tehát nem is tárgyalhattak senkivel. Szerencsére nem kellett Krausznak sokáig seblázban feküdni, mert a rendőrség hamar nyomukra akadt. Október 8-án 15 óra 50-kor Bodrácska tábornok pontos információkat kapott rejtőzködési helyükről, s 16 órakor parancsot adott a támadásra.

Kommandósok szállták meg csendben a házat. Egyikük egy baltával villámgyorsan méteres rést vágott az ajtóban. Repültek a hanggránátok, nyomultak a fekete álarcosok, s 15 másodpercen belül elfogták a sérült Krauszt és Tóthot. Kovács viszont nem volt a lakásban, s a pénz sem. A nyomozók az utóbbi felkutatását érezték fontosabbnak.

Péntek este Medveyék nem nézték a Híradót. Szombat reggel a rendőrség telefonja betöréshez hívta hozzátartozókat a lakáshoz. Csak az ajtó előtt posztoló rendőröktől tudták meg, mi történt valójában. Az “ajtómentő” piros overálos képviselője ? Kaszás Attila akivel egyszerre érkeztem ? elmondta, hogy 30-40 ezer forintba kerül az ajtó helyreállítása. Egy közönséges betörés után öt-tízezer forint is elég szokott lenni?

Megkezdődött hát az elszámoltatás, s az őrizetesek daloltak. Krauszt a Honvéd Kórház sebészei műtötték, majd a tököli Rabkórházba került. Kiss szerepe is hamar nyilvánvaló lett, így őt is begyűjtötték. Házkutatásokat végeztek, s különböző helyekről 69 millió forintot ástak elő. Volt pénz Gyálon és Maglódon, rejtettek el Budapesten, de a fővárostól távoli Törökszentmiklóson is. Ez utóbbi helyen több címről is tudnak a helybeliek. A telek tulajdonosa nem is tudta, hogy nála áskálódtak a rablók. Néhányszor még az sem tudta, hol a pénz, aki maga ásta el. A jó szimatú nyomozók mutatták meg a terepviszonyok alapján, hová kell szúrni az ásót.

A pénzen kívül különféle éles- és riasztófegyvereket, csúzlit, számszeríjat, felfúrt csövű légpuskát is rejtett a föld mélye. A megkerült pénz mellett valóságos fegyverarzenált láthattunk a sajtótájékoztatón. S hogy honnan volt a rablók fegyverszeretete? Nos, Krausz és Kovács korábban megjárták az idegenlégiót. Kalandvágyból mentek, jobbra számítottak, de csalódniuk kellett. Csak a fókát kergették rendre (így hívják szakzsargonban a felmosórongyot), meg homokot kellett seperniük a tengerparton. Hamar megszöktek hát, s az izgalmakat itthon találták meg.

Ők követték el azon a nyáron a három és félmilliós rablást az Elektromos Művek pénzszállító kocsijának sérelmére. A tippadó ott is a gyerekkori barát, Kiss Gábor, a biztonsági őrök gyöngye volt. Az ügy kapcsán talán azon is elgondolkodnak majd, az illetékesek, hogy kiket alkalmazzanak a bankok őrzésére, s kik mennyi információval rendelkezzenek a pénzkezeléssel kapcsolatban. Mindenki csak annyit tudjon, amennyi megilleti! Az őr is?

Többen beszéltek az ügy kapcsán rendőrségi kapcsolatokról is. A valóság az, hogy Tóth Imre édesapja a XVI. kerületben volt fogdaőr, de legalább egy éve húzódott a leszázalékolása. A napokban szerelték le egészségügyi okokból. Egyébként is már rég külön él a családtól, így nem felelhet fia disznóságaiért.

Kovács romániai elfogásáról lapzártáig nem érkezett információ. A bankrablás kapcsán át kell gondolni a rendőröknek a bankszakemberekkel együtt a belső biztonsági módszereket, szabályokat. Az alább közölt metodikai oktatócsomag ? amit az ORFK a győri Mikroraabtól kapott ? és az óbudai bankrablás között nincs érdemi összefüggés. Lehet, hogy előbb kellett volna átadni a hárommilliós ajándékot? Habár most sem késő?

A bankok biztonságáért

Bankbiztonsági módszertani videó-kazetták és oktatóanyagok ünnepélyes átvételére sorakoztak a főváros és a megyék közbiztonsági és bűnmegelőzési alapítványainak elnökei az ORFK tanácstermében. Az egyenként kilenc darab videó-kazettából álló 22 egységcsomagot a MICROAAB Rt. vásárolta meg hárommillió forintért az amerikaiaktól, s elnökük, Czapáry András adta át Kopácsi Sándornak, az OPSZ elnökének. Tőle vándorolt tovább az ajándék Pintér Sándor altábornagy, országos rendőrfőkapitányhoz. A megyéken és a fővároson kívül az ORFK és a Korszerű Rendőrtisztképzésért Alapítvány is részesült az ajándékból. A kazetták oktatási anyagot tartalmaznak a bankok és más pénzintézetek biztonsági emberei számára a biztonságos pénzőrzéssel és szállítással kapcsolatban.

Mint Pintér altábornagy elmondta, messze vagyunk még a párizsi mintától, ahol csak zsiliprendszeren keresztül juthat a bankba az ügyfél, s minden lépését videokamerák árgus szeme figyeli. Nyugaton már régóta páncélozott járműveken történik a pénzszállítás, s útját motoros elő- és utófutó járőr biztosítja. Nálunk 1990. óta növekszik a bűnözés ? folytatta az altábornagy, pedig a demokrácia legfőbb ellensége a bűnözés. Erről Bögner bécsi rendőrfőnök is így vélekedett legutóbbi látogatásakor.

A Szabolcs?Szatmár?Bereg megyei csomagot Bódi Andrásné, a kuratórium elnöke vette át. Kérdésemre elmondta, hogy a rendőrség szakembereivel és a megyei pénzintézetek vezetőivel közösen nézik majd végig a kazettákat, s egy hónapon belül kidolgozzák a pénzszállítók továbbképzését. Különös figyelmet fordítanak arra, nehogy a kazetták illetéktelen kezekbe kerüljenek. Nem lenne jó, ha a bűnözők, s a potenciális bűnelkövetők is az amerikai oktatócsomagból készülnének fel az ellenük vívott harcra.

Kopácsi Sándor további két oktatócsomagot kért a MICROAAB Rt. elnökétől, hogy a Rendőrtiszti Főiskola tantervébe is felvehessék a biztonságos pénzkezelés amerikai módszerét. A másik csomagot az OPSZ a polgárőrök oktatására szeretné felhasználni. Czapáry András elnök vállalta a kérés teljesítését.

3 hozzászólás

  1. Honnan tudod, hogy mit csináltak a légióban? Krausz fegyverarzenálja egy törött légpuska volt, egy nyílpuska (amit lenyúltak a rendőrök) egy Down-kóros gyerek műanyag játékpisztolya és egy startpisztoly. Eltüntették a zálogcédulákat, melyek most érnének négyszázezer forintot. És mennyit nyúlt az igazgató? Bodrácska úr remélem jól él és nem nélkülöz, de mindenkit utolér az, amit megérdemel!

  2. Emlékszem a fiúkra. Egy helyen nőttünk fel. Nem voltak jó gyerekek, én sem voltam az. Amikor Péter szabadult ebből az ügyből, fél éven belül újra bent volt. Sajnos nem tud szabadulni ebből az ördögi körből!!! Lopott autókkal jártak keltek… kemények voltak, csakis a bűnözés…

Visszajelzések

  1. ZETApress » Elfogták a rablókat