ZETApress

hírportál

Biztonságosan internetezzünk!

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság ünnepélyes keretek között együttműködést írt alá délelőtt BM József Attila utcai Márványaulájában.

A három szervezet képviselője által aláírt együttműködési megállapodás célja a hazai digitális tartalmak minőségi fejlődését gátló, a kiskorúak szellemi, erkölcsi fejlődését veszélyeztető, tiltott és káros tartalmak visszaszorítása, különös tekintettel a gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló, a rasszista, a drogterjesztésre és -fogyasztásra biztató, valamint az erőszakos tartalmakra. A megállapodásban kiemelt hangsúlyt fektetnek a gyermekek zaklatásának visszaszorítására, a biztonságosabb online tér megteremtésére, valamint a gyermekek egészséges fejlődését lehetővé tevő informatikai környezet fenntartására.

? Nagyon örülünk, hogy a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság is támogatja a munkánkat, és alá tudtuk írni ezt a megállapodást. Szervezetünk 2019-től működtet egy a hotline-t is, ahol a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartalmakat a bejelentőfelületen. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az Európiai Unió Safer Internet Program (SIP) hazai konzorcium vezetője és tudatosságnövelő központja. Oktatói az internet biztonságos használatát tanítják, segítik a felhasználók tudatos internet használatát. Ennek érdekében 2019. I félévében a SIP oktatói közel 15.000 felhasználó számára biztosítottak oktatást, közülük a 13.000 gyerek mellett 1400 tanárt, szülőt és döntéshozót képeztek tovább, 57 különböző budapesti és 68 vidéki helyszínen, összesen 757 alkalommal ? mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

Az elnök fontosnak tartotta még kiemelni: Egy 10-12 éves gyermektől nem várjuk el, hogy egyedül szervezze az életét, nem várjuk el, hogy egyedül gondoskodjon az étkezéséről, a ruházatáról, vagy biztosítsa saját maga számára a taníttatását. Miért várjuk el akkor egy 10-12 éves gyerektől, hogy egyedül oktatás nélkül boldoguljon a kibertérben?!

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=Dmw-x3O7XL4[/youtube]

Az együttműködés keretén belül abban is megállapodtak a partnerek, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület által működtetett úgynevezett hotline vonalra érkező, különösen a kiskorúak nagyobb csoportja ellen elkövetett bűncselekményekről értesítik az Országos Rendőr-főkapitányságot, illetve késedelem nélkül tájékoztatják a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályát.

A három szervezet rögzítette, hogy az együttműködés során lehetőséget biztosítanak egymásnak az általuk szervezett előadásokon és konferenciákon való részvételre, információt és adatokat cserélnek, szakmai ismereteiket megosztják egymással, egymás szóróanyagait, ismeretanyagait népszerűsítik, valamint kölcsönösen részt vesznek egymás képzésein, oktatásain, melyeket az új internetes tendenciákkal összefüggésben tartanak.

Szóljon hozzá!