ZETApress

hírportál

Búvárok elismerése

A Magyar Búvár Szakszövetség a Magyar Sport Háza földszinti Konferenciatermében tegnap este kitüntette a dunai mentésben résztvevő 24 ipari búvárt. Az ünnepségen jelen voltak a kormányzat, a TEK, a Katasztrófavédelem és a Koreai Nagykövetség képviselői, akik egyperces néma felállással emlékeztek az áldozatokra.

Az MBSZ egy olyan ? speciális jogosítványokkal felruházott ? civil szervezet, ahol a képviselt versenysportokon kívül, szabadidős búvároktatás, technikai búvárképzés, továbbá mentő és ipari búvárok tapasztalatának összegyűjtése, felhasználása folyik. Mint ilyen volt érintett a Viking ? Hableány balesetben, mely közel harminc áldozatot követelt. Elnökségük június 18-i ülésén eldöntötte, hogy a Hableány hajós baleset mentési munkálatai során minden szakmai és szabályozási ésszerűségen és tapasztalaton is túllépő búvármunkát végző ipari- és mentőbúvároknak áldozatos tevékenységükért odaítéli a legmagasabb búvár-elismerést, a negyedik csillagot.

Nyíri Iván, az MBSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar búvárok csúcsteljesítményükkel újrafogalmazták a merülés szabályait, amelynek alapján a Búvár Világszövetség a szabálykönyv átírására készül. Az elfogadott standardok szerint ugyanis ilyen erős sodrású vízben 3 méteres mélység alatt nem lehet mozogni, a mentésben és a hajóroncs kiemelésében részt vevő búvárok viszont 6 méteres mélységben is eredményesen dolgoztak ? magyarázta az elnök, hozzátéve, elismeréssel kell adózni a figyelemfelkeltő teljesítményüknek!

Szong Sun Keun, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai attaséja a koreai nép nevében köszönetet mondott a magyar búvároknak helytállásukért. Emlékeztetett arra, hogy speciálisan kiképzett dél-koreai katonai búvárok is részt vettek a mentésben. Hangsúlyozta: a közös munka során közel kerültek egymáshoz a koreai és a magyar búvárok, megtanulták, hogy közösen miként küzdjék le a nehézségeket.

Szathmári Zsolt merülésvezető, a kitüntetettek egyike az ünnepségen úgy fogalmazott: látott küzdeni akarást, segítőkészséget, tiszteletet, türelmet, bátorságot, szakmai hozzáértést és tanúja volt barátságok kialakulásának. Ezek az értékek vezettek a sikerhez, ezért ezeket az értékeket kell megőrizni és tovább vinni ? mondta a szakember.

A május 29-én este történt balesetben elsüllyedt a Hableány sétahajó a Margit híd alatt, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni és hét holttestet megtaláltak. Azóta újabb 19 holttest került elő, két koreait még keresnek a hatóságok.

Szóljon hozzá!