ZETApress

hírportál

Volt egyszer egy Kurír

Nagy örömmel olvastam az Euroastra internet magazinban Láng Róbert: K. úr ír című írását az 1998 őszén megszűnt Kurírról, mert a lapnak az 1990-es évek elején magam is külső munkatársa voltam. Nemcsak a reggeli piros, de az esti kék Kurírban is jelentek meg írásaim, melyet már délben lehetett kapni a budapesti újságárusoknál.

Sajnos az esti ? pontosabban déli ? kiadás 1993. februárban megszűnt, mert a munkatársak ahelyett, hogy összedolgoztak volna, konkuráltak egymással, visszatartották anyagaikat, amely a minőség rovására ment a hírversenyben. Varjas Endre, a lap egyik szerzője-szerkesztője haláláig ugyanabban az Üllői úti társasházban élt, ahol jómagam.

S most térjünk rá az 1998-as megszűnésre, melynél néhány dátumot pontosítani kell! Szeptember 30-án szerdán jelentették be a lap megszűnését, de az újságírók vállalták, hogy másnap: október 1-jén saját lapot adnak ki szintén Kurír néven, s az 1. évfolyam 1. számát ingyenesen osztogatják az aluljárókban. Magam is kaptam ebből egyet csütörtök reggel a Ferenc körúti metró-aluljáróban, amikor a Parlament Mezőgazdasági bizottságának kihelyezett ülésére indultam Fábiánsebestyénbe, ahová Torgyán József agrárminisztert is várták. Az üléssel és Torgyán Józseffel az új Kurír is foglalkozott. A címlapon hozták, hogy a miniszter úr nagy bejelentésre készül, melyről Fábián Sebestyén ? így két szóban írva, mintha egy személy lenne! ? ad majd délben tájékoztatást.

Akkor a Napi Magyarországnak, az Új Magyarország jogutódjának külsőztem a parlamenti munkákról, s a bizottságokat is gyakran elkísértem vidékre. A Képviselői Irodaház elől indult a buszunk. Mivel Farkas Sándor bizottsági elnök a Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakágának valamilyen vezetője volt, kettesfogatok vártak minket Fábiánsebestyénben. Az egyik fogatra két képviselő mellé magam is felültem. Torgyán doktor is ott csatlakozott hozzánk, de őt négyesfogattal vitték körbe a pályán. Jót kacagott aztán, amikor az ülésteremben megmutattam neki az új Kurír cikkét Fábián Sebestyénről.

A miniszter úr nem sokáig maradt velünk. Beszámolóját követően sietett vissza a fővárosba, mert a Fradi elnökeként volt programja valahol, talán épp az Üllői úti Stadionban. Erről én már nem tudósíthattam, mert csak este értünk vissza a bizottsággal a Képviselői Irodaházhoz, de nem tudósíthatott az új Kurír sem. Már aznap délben ? tehát október elsején! ? bejelentették, hogy a lapot azért tiltják be, mert reggel engedély nélkül jelentették meg. Már 2-án pénteken sem jelenhetett meg tehát az új újság, és a szerkesztőségi értekezlet is elmaradt.

Szóljon hozzá!