Összeállt az EP-jelöltlista
Tóth Bertalan, az MSZP-elnöke, frakcióvezető vezeti a szocialisták EP-listáját, melyet az MSZP mai újbudai kongresszusán 72%-os többséggel fogadtak el a küldöttek a Villányi úti Konferenciaközpontban.
Az MSZP 43 éves elnöke szerint az egyik legfontosabb lesz a most májusi európai parlamenti választás, mivel Orbán Viktor és populista szélsőjobboldali barátai saját nemzeteik után az európai közösséget is szét akarják szakítani. Az EP-listáról döntő kongresszuson Tóth Bertalan közölte, a Fidesznek azért jó a nemzetállamok Európája, mert így kevesebb szabályt kell betartania, az MSZP ezzel szemben Európa egységéért, a jólétért és a biztonságért fog küzdeni. A pécsi szocialista politikus több közös uniós szabályt szorgalmazott, olyanokat, amelyek megvédik az európai, köztük a magyar dolgozókat a tőke kizsákmányolásától. Szorgalmazta a közös uniós nyugdíjminimum bevezetését is.
A szintén 43 éves Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Zugló polgármestere, a baloldal főpolgármester-jelöltje úgy fogalmazott, az EU válságban van, de ahogy eddig, úgy most is ki tud jönni ebből a gödörből a további egységesülés útján haladva. Az EP-választás egyik nagy tétje, hogy az Európai Unió vagy szociális lesz, vagy nem! ? fogalmazott hozzátéve, a szociális feszültségek feloldása nélkül az Orbán Viktorhoz hasonlóak fogják tönkretenni ezt a közösséget.
Az igazságos béreket, a nők és férfiak bére közötti különbség nullára csökkentését nevezte a legfontosabb céljainak Frans Timmermans, az Európai Bizottság szocialista alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje az MSZP Kongresszusán. Az 57 éves holland politikus az MSZP EP-listájáról döntő rendezvényen rögzítette azt is: EB-elnökként sosem kötne megállapodást a szélsőjobboldallal. Szerinte a szocialistáknak a fiatalok felé kell fordulniuk, melléjük kell állniuk, és olyan körülményeket kell teremteni Magyarországon, hogy a fiatalok ne távozzanak külföldre! A nacionalizmus helyett a hazafiságot javasolta mondván: mindannyiunknak patriótának és hazafinak kell lennünk!
A lista 2-3. helyein sorrendben Ujhelyi István, majd Szanyi Tibor EP-képviselő áll, 4. Tüttő Kata, az országos elnökség tagja, 5. Kálló Dániel, a Független Diákparlament képviselője, 6. Harangozó Gábor elnökségi tag. 7-8. a listán a Gurmai Zita, az Elnökség tagja, a Nőtagozat vezetője és Mester Barnabás, a párt uniós szakértője. A 9. és a 10. helyen két László ? Andor és Kovács ? volt uniós biztosok szerepelnek.