ZETApress

hírportál

Megmaradt a kétharmad!

Ritter Imre, BudaörsBefejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz?KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben. Ferencvárosi szavazásunkról idekattintva olvashatunk.

A szavazatszámlálás értelmében a 109 egyéni választókerületből 91-ben a Fidesz?KDNP pártszövetség jelöltje nyert, nyolcban az MSZP-Párbeszéd szövetség, háromban a DK, egy-egyben a Jobbik, az LMP, illetve az Együtt jelöltje szerzett mandátumot, valamint egy független jelölt is bejutott a Parlamentbe. Országos listáról a Fidesz?KDNP 42, a Jobbik 25, az MSZP-Párbeszéd 12, az LMP 7, a DK 6 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1 kedvezményes mandátumhoz jutott. Ez utóbbit Ritter Imre, a Fidesz?KDNP korábbi budaörsi önkormányzati képviselője nyerte el, így bizonyára a kormánypártokkal szavaz majd a T. Házban. Az új Országgyűlésben így a Fidesz?KDNP-nek összesen 133, a Jobbiknak 26, az MSZP-Párbeszédnek 20, a DK-nak 9, az LMP-nek 8, az Együttnek és a Német Önkormányzatnak 1-1 képviselője lesz, mellettük 1 független jelölt is bejutott.

A múlt vasárnapi voksoláson lehetőség volt arra, hogy a választópolgár, aki nem a lakóhelyén tartózkodott, egy másik magyarországi településen vagy egy külképviseleten adhassa le voksát. Mivel ezek a választók is a saját lakóhelyük szerinti képviselőkre szavaztak, voksaikat el kellett juttatni a választók lakóhelye szerinti választókerület meghatározott szavazókörébe. A voksokat tartalmazó urnákat előbb azokat a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállították, ahol a 106 egyéni választókerület szerint csoportosították, majd szállítódobozba tették az utazó szavazatokat.

A szállítódobozokat tegnap délelőtt vehették át az egyéni választókerületi választási irodák, hogy a saját választókerületükbe vigyék. Itt belekeverték egy korábban kijelölt szavazókör szavazatai közé ? amelyet nem számoltak meg múlt vasárnap éjjel ?, és együtt számolták meg a voksokat, így gondoskodva a szavazatok titkosságáról. A szavazatszámláló bizottságok ezt követően állapították meg a parlamenti választás szavazóköri eredményét. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok ezután állapították meg a voksolás egyéni választókerületi, nem jogerős eredményét.

A szavazatok összesítése után az országos listáról az alábbi képviselők jutottak mandátumhoz az NVI adatai szerint:

Fidesz-KDNP 42 mandátum: Bajkai István, Balla György, Balog Zoltán, Bánki Erik, Bartos Mónika, Becsó Zsolt, Bíró Márk, Böröcz László, Dömötör Csaba, Farkas Flórián, Fazekas Sándor, Fónagy János, Győrffy Balázs, Halász János, Harrach Péter Pál, Héjj Dávid, Hirt Ferenc, Jakab István, Kárpátiné dr. Juhász Hajnalka, Kerényi János, Kövér László, Kubatov Gábor, L. Simon László, Latorcai János, Mátrai Márta Mária, Molnár Ágnes, Nacsa Lőrinc, Németh Szilárd István, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pesti Imre, Révész Máriusz, Rogán Antal, Selmeczi Gabriella, Semjén Zsolt, Soltész Miklós, Szijjártó Péter, Tapolczai Gergely, Turi-Kovács Béla, Vejkey Imre, Veresné Novák Katalin, Zsigmond Barna Pál.

Jobbik 25 mandátum: Ander Balázs, Apáti István, Bana Tibor, Brenner Koloman, Dúró Dóra, Farkas Gergely, Fülöp Erik, Gyöngyösi Márton, Hegedűs Lóránt Gézáné, Jakab Péter, Janiczak Dávid, Kepli Lajos, Lukács László György, Magyar Zoltán, Mirkóczki Ádám, Sneider Tamás, Staudt Gábor, Steinmetz Ádám, Stummer János, Szávay István, Szilágyi György, Varga-Damm Andrea, Volner János, Vona Gábor, Zsiga-Kárpát Dániel.

MSZP?Párbeszéd 12 mandátum: Bangóné Borbély Ildikó, Bősz Anett, Gőgös Zoltán, Gulyásné dr. Gurmai Zita, Karácsony Gergely, Korózs Lajos, Mesterházy Attila Csaba, Molnár Zsolt, Tóbiás József, Tordai Bence, Tóth Bertalan, Varga László.

DK 6 mandátum: Gréczi Zsolt, Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Székely Sándor, Vadai Ágnes.

LMP 7 mandátum: Demeter Márta, Gémesi György, Hadházy Ákos, Keresztes László Lóránt, Schmuck Erzsébet, Szél Bernadett, Ungár Péter.

Szóljon hozzá!