ZETApress

hírportál

Botka László visszalépett

Botka szegedi bejelentéseLemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László ma reggel, amit személyesen jelentett be Szegeden. Az ellenzéki politikus döntéséről értesítette pártja vezetőit és azokat a szövetségeseit is, akik már eddig felsorakoztak mellé a kormányváltó szövetségbe.

Visszalépését azzal indokolta, hogy hibázott, mert nem gondolta, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Orbán-rezsim parlamenti padsoraiban. Hozzátette: azt sem tudta, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, és alul-értékelte a Fidesz aljasságát is. Emlékeztetett arra, hogy egy hete tett javaslatot a hat demokratikus ellenzéki pártnak a választási összefogásra. ? Az MSZP lemondott volna listás helyei feléről, azért, hogy minden változást akaró demokratikus erőnek legyen képviselete a Parlamentben, és létrejöjjön a legszélesebb összefogás. Sajnos, ez a szövetség nem tud kiegészülni a kormányváltáshoz szükséges pártokkal ? fogalmazott.

A szegedi polgármester közölte: a Fidesz néhány ügynökének azonnali médiamegjelenése mellett a héten az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állít. Külön indulásukkal a demokratikus oldal további szétforgácsolódását érik csak el, és azt, hogy az Orbán leváltását kívánó tömegek otthon maradjanak a választás napján, vagy a Jobbikot erősítsék majd szavazatukkal. Ez az elmúlt néhány hónapnyi munkájának, politizálásának kudarca. ? Ha ezek a pártok, az LMP és a DK deklarálják, hogy céljuk mindössze a parlamentbe kerülés, és nem Orbán leváltása, akkor lelkük rajta ? tudatta a választókkal.

A szegedi polgármester felidézte, hogy 2016 decemberében új politikát hirdetett és olyan stratégiát, amely meggyőződése szerint az egyetlen győzelmi út: ez az ellenzék közös fellépése. Nem tudta, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne a saját pártját is. ? Hiába a kongresszusi küldöttek elsöprő támogatása, hiába a baloldali szimpatizánsok reménykedése, az elmúlt négy hónap a szövetségi politikámat a párton belülről, de a nyilvánosságban érő támadásokkal telt. A választáson legyőzendő ellenféllel kellett harcolni a pártomon belül is ? tette hozzá.

Hibázott azért is, mert alulértékelte a Fidesz aljasságát, azt, hogy semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megállítsa azt, ami hatalmát leginkább veszélyezteti: az ellenzéki összefogást. Hozzátette: terve az ellenzék egységesítésére, közös programra, a közös kormányzóképesség megteremtésére elbukott. ? Én a legjobb tudásommal és teljes szívvel szolgáltam a demokrata választókat. Történelmi bűnnek tartom a demokratikus pártok viselkedését ? fogalmazott.

Botka László közölte: a felelősséget ugyanakkor vállalja, ezért mond le az ellenzék győzelemre vezetésének tervéről, a miniszterelnök-jelöltségről. ? Hiszek a változást akaró milliókban. Nekem nem sikerült győzelemig vezetnem őket, nem sikerült elérnem az ellenzéki összefogást, pedig továbbra is abban hiszek. De ha másnak sikerülne, beállok mellé ? tette hozzá és addig is a szabadság és az igazságosság szigeteként őrzi Szeged városát.

Szóljon hozzá!